Konyhabirodalom

Egyszerűen, gyorsan, jót!

40. HÉT

ujburgonya_fozelek.jpg Burgonya főzelék: lásd. 2011. 6. hét receptjei között!

Sajtsaláta szőlővel: 2 fürt, nagy szemű szőlő, 20 dkg feta sajt, vagy mozzarella, 0,5 dl olívaolaj, 1 közepes fej lilahagyma, 10 dkg dió, 1 ek. méz, snidling, petrezselyem, bazsalikom, őrölt fehér bors, kevés só.
A szőlőt jól megmossuk, majd tálba tesszük.
Hozzáadjuk a finomra vágott lilahagymát, a snidlinget, a diót, a sajtot és az apróra vágott petrezselymet, végül a bazsalikomot. Sóval, fehér borssal ízesítjük. Meglocsoljuk az olívaolajjal elkevert mézzel. Óvatosan átforgatjuk a salátát, majd fóliával lefedve hűtőben jól lehűtjük.

100_6880.jpg Lebbencs leves: 1 kis fej vöröshagyma, 2-3 db burgonya, 5-10 dkg húsos szalonna, 8 dkg lebbencstészta, 1 kiskanál őröltpaprika, 1 db paradicsom, 1 db húsos paprika, só.
A vöröshagymát és a szalonnát apró kockára vágjuk, majd együtt megpirítjuk. Rátesszük a lebbencstésztát, tovább pirítjuk, majd félrehúzzuk a tűzről, megszórjuk őröltpaprikával, átkeverjük és felengedjük vízzel. Visszatesszük a tűzre, sózzuk, hozzáadjuk a szintén kockára vágott, tisztított burgonyát, majd készre főzzük.

tonhalsteak.jpg Fokhagymás tonhalsteak: 1 cs. tonhal, 2-3 gerezd fokhagym, kevés kapor, só, bors, 2 dl tej, 1 ek vaj.
A tejet beleöntjük egy tálba, zúzott fokhagymát adunk hozzá, majd a szeletekre vágott, felengedett és kissé kinyomkodott halszeleteket beletesszük. Fél órát állni hagyjuk, majd kivesszük és lecsöpögtetjük, kicsit kinyomjuk belőle a nedvességet, sózzuk, borsozzuk. Serpenyőben felolvasztjuk a vajat, majd a halszelet mindkét oldalát pirosra sütjük, végül apróra vágott kaporral megszórjuk. Párolt, petrezselyemmel, fokhagymával, balzsamecettel ízesített cukkíni csíkokkal tálaljuk.

100_5272.jpgPárolt, sült cukkini: A cikkinit hasábokra, vagy kockára vágjuk, beletesszük egy tálba. Öntünk rá kb. 1 dl olívaolajat, vagy szója olajat, egy kevés fehérbort, sózzuk, borsozzuk, fokhagymát nyomunk rá, majd összekeverjük. Serpenyőben 1 ek. margarinon megpároljuk, a végén pedig petrezselyemzölddel megszórjuk.

Avókádókrém: 1 db avokádó, 1 kis fej vöröshagyma, 1 paradicsom, 1 db főtt tojás, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 ek. tejföl, só, bors, kevés citromlé.
Az avokádó husát kikaparjuk a héjából, turmixba tesszük. Hozzáadjuk a fokhagymát, főtt tojást, paradicsom húsát, egy kis fej vöröshagymát, citromlevet, sóval, borssal ízesítjük, és jól összeturmixoljuk. Pirítóssal, paradicsommal tálaljuk. Bolti, vagy házi tortillával tálaljuk!

Tortilla: lásd. Kenyerek, sör- borkorcsolyák fejezetben!

gesztenye_kremleveszsemlefelfujt.jpg Gesztenye krémleves (édes): 10 dkg mazsola, rumaroma, 1 cs. gesztenyepüré, 8 dl tej, 1 csomag vaníliás pudingpor, 3 ek. cukor, vagy édesítőszer, 1 csomag vaníliás cukor.
A mazsolát rumaromás vízbe áztatjuk. A gesztenyepürét villával összetörjük. A tejjel simára keverjük a pudingport és a cukrot. Felforraljuk,  és folyamatos kevergetés mellett beletesszük a gesztenyepürét és 1-2 percig főzzük. Lehúzzuk a tűzről, vaníliás cukorral ízesítjük, majd a mazsola egy részét beletesszük és botmixerrel átkeverjük. A rumos mazsola másik részét, egészben hagyva keverjük hozzá. Melegen, de akár hidegen, is fogyaszthatjuk.

Túrófánk: 25 dkg liszt, 25 dkg vaj, 25 dkg túró, 1 kk. só, 3 db tojás, 2 ek. cukor, vagy édesítőszer.
A lisztet a vajjal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojások sárgáját és az áttört túrót. Csipet sóval ízesítjük. A tojások fehérjét felverjük habnak, majd lazán a masszába keverjük. Kanállal forró olajba szaggatjuk és pirosra sütjük. Porcukorral megszórva, vagy lekvárral tálaljuk.

Parajpüré: 1 cs. fagyasztott paraj, 2 ek. vaj, 1 dl tej, 2-3 gerezd fokhagyma, só, bors.
A parajt felengedés után a felolvasztott vajba tesszük. Felöntjük a tejjel, zúzott fokhagymával, sóval, borssal ízesítjük. Tojásrántottával kínáljuk.

Kapormártás: 1,5 dl olajon    4 ek. liszttel rántást készítünk, majd ebbe tesszük az apróra vágott friss kaprot /lehet szárított is/ még egy kicsit együtt pirítjuk, majd felöntjük vízzel és csomómentesre keverjük, sózzuk és 2 dl tejföllel sűrítjük. Pici édesítővel és citomlével ízesítjük.

Párolt csirkecomb: 4 db csirkecomb, 1 nagy fej vöröshagyma, só, bors, 2 ek. vaj.
A csirkecombot lebőrőzzük, mossuk, majd kissé leitatjuk róla a nedvességet és sózzuk, borsozzuk. A vajat felolvasztjuk, a karikára vágott hagymát megdinszteljük benne, hozzáadjuk a combokat is, majd kevés víz hozzáadásával puhára pároljuk.

Cukkinis lecsó: hagyományosan készül, azzal a különbséggel, hogy hasábokra vágott cukkinit és zúzott fokhagymát teszünk hozzá

Sonkás-tejszínes rakott karfiol: 1 fej karfiol, 1 kis fej vöröshagyma, 20 dkg combsonka, 2 ek. vaj, 1 ek. liszt,  2,5 dl tej, 1 kis pohár tejföl, petrezselyem, vagy snidling, 2 ek. olaj, só, bors, őrölt szerecsendió, sajt.
A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk, majd sós vízben roppanósra főzzük. Közben a combsonkát és a vöröshagymát apró kockára vágjuk, kevés olajon megsütjük. A vajat felolvasztjuk, hozzátesszük a lisztet, kicsit pirítjuk, majd tejjel felengedjük. Beletesszük az apróra vágott petrezselymet, vagy snidlinget. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük és a tejföllel elkeverjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk egy réteg karfiolt rakunk bele, tetejét megöntözzük a mártással, rászórjuk a hagymás sonkát, majd újra karfiolt a végén pedig a maradék mártással megöntözzük. Reszelt sajttal megszórjuk, sütőben megsütjük.

mozzarellaparadicsom.jpg Mozzarella+paradicsom: 4 db nagyobb paradicsom, 2 cs. Szarvasi mozzarella, friss bazsalikom, só, bors, olívaolaj.
A paradicsomot és a mozzarellát karikára vágjuk, egy tálba felváltva elrendezzük. Az olajhoz adjuk a sót, zúzott fokhagymát, majd a paradicsomot és mozzarellát meglocsoljuk vele. Frissen rádaráljuk a borsot, bazsalikom levelekel megszórva, teljes kiőrlésű, esetleg magos pirított kenyérrel tálaljuk.

100_6515.jpg Sajtleves: lásd. 28 napos diéta receptjei között!

Rakott zöldbab: lásd. 2011. 2. hét receptjei között!

Velőscsont leves: lásd. 2012. 32. hét receptjei között!

Vörösboros marhapörkölt: 1-1,5 kg marhalábszár, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 db zöldpaprika, 2 nagyobb paradicsom, só, vadfűszer keverék, 4 gerezd fokhagyma, őrölt paprika, 0,5 l testes vörösbor, olaj.
A hagymát daraboljuk, majd olajban megdinszteljük. Beletesszük a karikára vágott paprikát és a darabolt paradicsomot. Lecsós alapot készítünk. Hozzáadjuk az alaposan megmosott, kockára vágott húst és addig sütjük, amíg a hús kifehéredik és levet enged. Ekkor megszórjuk paprikával, fűszerezzük, zúzott fokhagymát adunk hozzá és fedő alatt majdnem puhára főzzük. Ilyenkor adjuk hozzá a vörösbort, majd fedő nélkül puhára főzzük. Tipp: ha nehezen puhulna a hús, 1 kk. szódabikarbónát adjunk a szafthoz!

 

 41. HÉT

Sóskamártás: lásd. 28 napos diéta receptjei között!

rantottaval_toltott_gomba.jpg  Rántottával töltött gombafejek: 20 db nagyobb gomba, só, bors, 1 ek. apróra vágott petrezselyem, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 kis fej vöröshagyma, kb. 10 db tojás, 10 dkg sajt, 60 dkg burgonya.
A burgonyát héjastól megmossuk, a hibákat kivágjuk, és kb. 6-8 felé vágjuk. Tepsibe tesszük, sózzuk, olajjal megöntözzük és sütőben félig megsütjük. A gombákat megtisztítjuk, szárát kitörjük. A tojást felverjük, hozzáadjuk az apróra vágott gombaszárat, petrezselymet, sót, borsot, kockára vágott sajtot és a zúzott fokhagymát. A sütőből kivesszük a félig sült burgonyát, tetejére tesszük a kissé besózott gombafejeket, majd minden gombafejet megtöltünk a tojásos keverékkel. Ha marad még tojás, azt a burgonyára csurgatjuk, majd forró sütőben megsütjük.

stiriai_metelt.jpg  Stíriai metélt: fél kg túró, 3 dl tejföl, 25 dkg liszt, 4 db tojás, 10 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 db citrom, mazsola.
A  túrót egy mélyebb tálba tesszük, hozzáadjuk a porcukor negyedét, 1 db tojást 1 dl tejfölt. Botmixerrel simára keverjük, majd beletesszük a lisztet és a vaj felét is. Jól összegyúrjuk, majd egy deszkán körülbelül fél centi vékonyra nyújtjuk, egyenletes méretű metéltekre vagdossuk, forró vízben kifőzzük. Ha feljön a víz tetejére, leszűrjük. A maradék porcukorba beleütjük a három tojás sárgáját, hozzáadjuk a többi tejfölt, belereszeljük a citrom héját, összekeverjük, majd félretesszük.  A fehérjéket kemény habbá verjük, összeforgatjuk a tejfölös masszával, majd a tésztához keverjük. Kivajazott tűzálló tálban megsütjük, porcukorral megszórva tálaljuk.

karalabe_leves.jpg Karalábé leves: lásd. 2011. 3. hét receptjei között!

kortes_tesztasalata.jpg  Tésztasaláta körtével: 30 dkg tészta (fusilli, penne), 1 db csirkemellsonka, só, bors, 3 db érett körte, 12 dkg krémsajt, 1 kis pohár tejföl, 1 cs. újhagyma, 2 ek. dió, 3 ek. hideg víz.
A körtéket félbevágjuk, magházukat kivágjuk, meghámozzuk, majd kis kockákra vágjuk. Az újhagymákat is felaprítjuk, a diót kis darabokra vágjuk és serpenyőben olaj nélkül megpirítjuk. A csirkemellsonkát apró kockára vágjuk. A krémsajtot simára keverjük a tejföllel, a vízzel, és kevés borssal. A tésztát, csirkemellsonkát, körtét, hagymát, diót és a tejfölös krémet egy tálban összeforgatjuk és jól lehűtve tálaljuk.

halkrem.jpg  Halkrém: 1 doboz olajos aprított tonhal, 2 ek. majonéz, 1-2 csepp citromlé, bors, 1 kk. mustár.
A halat lecsöpögtetjük, majd a hozzávalókkal együtt krémesre keverjük.

Virslis kelkáposzta főzelék: 1 fej kelkáposzta, 3-4 db burgonya, 2 pár virsli, fokhagyma, 1 dl olaj, 2-3 ek. liszt, majoránna, őrölt kömény, őrölt paprika, só.
A krumplit megtisztítjuk, kockára vágjuk. A kelkáposztát megmossuk, csíkokra szeljük és a burgonyával együtt feltesszük főni. Sóval, őrölt köménymaggal, majorannával, ízesítjük. Ha majdnem puha, a virslit is hozzáadjuk. Az olajon zsemleszínűre pirítjik a lisztet, zúzott fokhagymát  és pirospaprikát adunk hozzá, majd felöntjük hideg vízzel, simára keverjük és besűrítjük vele a főzeléket.

Pirított csirkemáj: 0,5 kg csirkemáj, 2 nagy fej vöröshagyma, só, bors, majoránna, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl olaj.
A csirkemájat alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, nagyobb darabokra vágjuk. A hagymát félfőre szeljük, olajon megsütjük. Hozzáadjuk a májat, fűszerezzük, majd fehéredésig sütjük. Végén megsózzuk.

cekla.jpg  Sült cékla: 1 kg cékla, balzsamecet, olaj, só, bors, majoránna.
A céklát megmossuk, majd félpuhára főzzük. Héját lehúzzuk, négyfelé vágjuk. Megöntözzük balzsamecettel, olajjal. Sózzuk, borsozzuk, majoránnával megszórjuk jól összeforgatjuk. Tepsibe tesszük és sütőben puhára sütjük.

paradicsom_leves.jpg Paradicsomleves: 1 l paradicsomlé, 1 dl olaj, 3 ek. liszt, egy kisebb vöröshagyma,  só, bors, édesítő, friss bazsalikom, zeller levél.
Az olajból és a lisztből rántást készítünk, majd felöntjük a paradicsomlével. Beletesszük egészben a vöröshagymát, zeller levelét, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint édesítjük. Apróra szaggatott nokedlival tálaljuk. vágott, friss bazsalikommal megszórjuk.

100_5189.jpg  Zúzapörkölt: lásd. 2011. 6. hét receptjei között!

100_6831.jpg Majonézes sárgarépa saláta: 80 dkg sárgarépa, majonéz, 2 dl tejföl, 3 db főtt tojás, 1 citrom leve, só, petrezselyemzöld.
Megtisztítjuk a sárgarépát és gyufaszálnyi darabokra vágjuk és 1-2 percre forró sós vízbe tesszük, majd leszűrjük. Megöntözzük a citrom levével és egy órát állni hagyjuk. Ezután beleforgatjuk a majonézzel elkevert tejfölbe és az apró kockára vágott kemény tojást a tetejére tesszük. Tátaláskor megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel. Pirított barna, vagy magos kenyérrel tálaljuk.

Steak burgonya: lásd. 2011. 1 hét receptjei között!

zakuszka.jpg Zakuszka: 0,5 kg sült padlizsán, 0,5 kg piros húsú paprika, 2 fej vöröshagyma, vagy 2-3 db nagyobb paradicsom, 1 dl olaj, só, bors, babérlevél.
A padlizsánt és a paprikákat grillen, vagy sütőben megsütjük. Hidegvízbe tesszük, héját lehúzzuk. A vöröshagymát olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a lehéjazott paradicsomot és kicsit sütjük. Ha már majdnem szétfőtt beletesszük a paprikát és a padlizsánt is. Botmixerrel pürésítjük, fűszerezzük és addig főzzük/sütjük, amíg sűrű krémet nem kapunk. Pirítóssal tálaljuk.

Burgonyaleves: 40 dkb burgonya, 1 kis fej vöröshagyma, 3 ek. olaj, 2 ek. tejföl, só, bors, tárkony, citromlé.
Az olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát. Felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, amikor felforrt, beletesszük a kis kockára vágott burgonyát. Puhára főzzük. Hozzáadjuk a tárkonyt és citromlével ízesítjük, majd aki szereti tejföllel is behabarhatja.

100_6028.jpg Babos oldalas: lásd: Római tálban készült ételek fejezetben! Akinek nincs Római tála, készítheti tepsiben is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 361
Tegnapi: 686
Heti: 3 969
Havi: 11 687
Össz.: 1 091 421

Látogatottság növelés
Oldal: Receptek: 40-41. hét
Konyhabirodalom - © 2008 - 2017 - konyhabirodalom.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: cukorbeteg receptek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »