Konyhabirodalom

Egyszerűen, gyorsan, jót!

 

husvet.jpg

                                 Csipszer Rózsa:

                                       Húsvét

                          Húsvét reggel kint a kertben járta

                   bokor alatt fehér szőrű kis nyulacskát láttam.

                Tapsi fülü kis nyulacska éppen tojást festett,

          Kiváncsian nézegettem, hogy melyik lesz a legszebb.

           Olyan szép volt valamennyi, alig tudtam választani.

                  A kék, mint az ibolya, a piros, akár a rózsa.

                        Mint a viola, olyan szép a sárga,

                tapsi fülü kis nyulacskát, minden gyerek várja.

 

gongyolt_csulok.jpg Göngyölt csülök, ahogy én készítettem (Gabojsza receptje alapján... http://www.gabojsza.hu/2012/04/gyongyolt-csulok.html): füstölt csülök, 2 db babérlevél, 1 teáskanál szemesbors, 1 db kisebb vöröshagyma, 1 fej+5 gerezd fokhagyma, frissen őrölt bors, sütőzacskó, 1 cs. (4 ek) zselatin.
A csülköt megmossuk, babárlevéllel, hagymával, szemes borssal, fokhagymával ízesített vízben addig főzzük, amíg teljesen puhára fő. Ekkor kivesszük a léből, melegen kicsontozzuk, úgy, hogy egyben maradjon. Bőrével lefelé kiterítjük, megkenjük zúzott fokhagymával, frissen őrölt borssal is megszórjuk, majd szorosan feltekerjük, beletesszük a sütőzacskóba és még azt is jól köré tekerjük. Egyik végét bekötjük és beleállítjuk, akkora hengeres edénybe, amibe éppen csak belefér. (A főzőléből leszűrtem 2 dl-t, elkevertem benne a zselatint, majd a nyitott végén keresztül ráöntöttem a csülökre. Ez a lé, ha megdermed, kitölti a csont helyét és a réseket.) Lezárjuk, tetejére teszünk egy kis nehezéket és tálalásig (legalább 6-8 órát), hűtőben dermesztjük. Ekkor kivesszük a fóliából és vékonyan szeletelve tálaljuk.

husveti_raksalatafurjtojassal.jpg Húsvéti ráksaláta fürjtojással: 1 tk vaj, 1 gerezd fokhagyma 40 dkg koktélrák, 1 közepes lilahagyma, 10 dkg savanyú uborka, 10 ek. light majonéz (vagy bármilyen), 4 ek. tejföl, 1 ek. ecetes torma, só, frissen őrölt bors, egy kis csokor friss petrezselyemzöld, vagy snidling, 8 db fürjtojás (vagy 4 db tyúktojás).
A rákot pár percre forró vízbe dobjuk, csak annyira, hogy kiengedjen. A fürjtojást megfőzzük. Közben a vajat felolvasztjuk, belenyomjuk a fokhagymát és a leszűrt rákot is hozzákeverjük. Picit pirítjuk, majd félretesszük. A majonézt elkeverjük a tejföllel és a tormával. Sózzuk, borsozzuk, apróra vágott petrezselyemmel, vagy snidlinggel ízesítjük. Hozzáadjuk a kis kockára vágott lilahagymát és az uborkát, ezután belekeverjük a rákot és óvatosan a negyedelt főtt tojást is.

toltott_galamb.jpg Töltött galamb (4 fő): személyenként egy-egy galamb, a galamb belsőségei + 20 dkg csirkemáj, 1 közepes fej vöröshagyma, 10 dkg gomba, 1 db alma, 1-2 db zsömle, 3 db tojás, 1 kis csokor petrezselyem, 1 ek. olaj, só, frissen őrölt bors, 1 tk. majoránna.
A galambokat megtisztítjuk, sózzuk, borsozzuk, majoránnával megszórjuk. A hagymát apróra vágjuk és az olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a tisztított, szeletelt gombát és a kisebb darabokra vágott belsőséget. Jól lepirítjuk, megszórjuk aprított petrezselyemmel. Sózzuk, borsozzuk, majoránnával megszórjuk. Hozzáöntjük az áztatott, kinyomkodott zsömléhez, beleütjük a tojásokat és jól összegyúrjuk. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a galambokat. Vajjal kikent tűzálló tálba tesszük, mindegyikre teszünk még egy-egy kis darab vajat. Ha maradt még töltelék, kisebb pogácsákat készítünk belőle, majd a galambbal együtt megsütjük. Nekem volt még a fagyasztóba nagyobb cukkini karika, így abba töltöttem. Rizzssel, vagy vele sült burgonyával tálaljuk, de a töltött cukkini karika is tökéletes választás.

sonkas_kalacs.jpg Húsvéti töltött kalács: 50 dkg liszt, 1 db nagyobb tojás, 1 csapott tk. só, 1 ek. olaj, 1 kk. cukor, 2-3 dl tej (óvatosan adagolva, amennyit felvesz a liszt), 7 g szárított élesztő, +1 db tojás a kenéshez.
1  rúd tölteléke: kb. 30 dkg főtt sonka, vagy füstölt főtt tarja, 1 ek. vaj.2. rúd tölteléke: 1 kis csokor újhagyma, 1 ek. tejföl.
3. rúd tölteléke: 4 db főtt aprított főtt tojás, 1 tk. vajjal és 1 ek. tormával kikeverve.
A tészta hozzávalóiból közepesen lágy tésztát gyúrunk, majd kétszeresére kelesztjük. Még egyszer átgyúrjuk és újra kelni hagyjuk. Miután megkelt, 3 egyenlő részre osztjuk. Mindegyek darabot 1-2 mm vastagra nyújtjuk és a fenti töltelékekkel külön-külön megtöltjük. Szorosan feltekerjük, mint a bejglit, majd az így kapott 3 rudat összefonjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, tetejét tojással lekenjük és előmelegített sütőben megsütjük.

sam_6347.jpg Sajtkrémes sonkatekercs: 1 doboz ömlesztett sajt, 2 doboz (500 g Hajdú) tejszínes krémsajt , 1 gerezd fokhagyma, 1 kis csokor snidling, vagy újhagyma, esetleg apróra vágott lilahagyma, 1 tk. puha vaj, 4 ek. majonéz, 2 db főtt tojás, 1 ek. ecetes torma, só, frissen őrölt színes bors, egy kis csokor medvehagyma, kb. 12 szelet gépsonka. (Ha kevés lenne a töltelék, kevés sűrű besamellel dúsíthatjuk.)
A kockasajtot villával összetörjük, hozzákeverjük a krémsajtot, az aprított snidlinget, vagy újhagymát, a medvehagymát a majonézt és a tormát. Ízesítjük zúzott fokhagymával, sóval, borssal. A tojásokat kockára vágva óvatosan beleforgatjuk a krémbe, majd a gépsonka egyik oldalára csíkban rátesszük, feltekerjük, két végét nyomózsákkal díszítjük.

További ötletek, amik arra várnak, hogy elkészítsem...

kenyer.jpg Kenyérben sült sonka, cserépben... http://kaldeneker.hu/kaldeneker/eletmod/kulonleges-husveti-fogasok.html

baranycomb.jpg Húsvéti báránysült: 1 báránycomb, só, bors, fokhagyma, vöröshagyma, 1 szál sárgarépa, 1 cs. citromos-zöldfűszeres keverék (Aldis, Gusto), füstölt szalonna, 2 dl fehérbor. Páchoz: 2 fej vöröshagyma, 3 db babérlevél, 1 fej fokhagyma, egész szemes bors, pár szem szegfűbors és borókabogyó, 1 szál sárgarépa.
A húst sütés előtt 1-2 nappal, hártyáitól, és az esetleges faggyútól megtisztítjuk és beletesszük egy nagyobb tálba. Megfőzzük a páchoz valókat annyi vízben, hogyha ráöntjük a húsra ellepje. Felhasználásig hűtőben tartjuk. Sütés előtt kiemeljük a pácléből, szárazra töröljük és egy késsel kissé megszurkáljuk, majd a nyílásokba fokhagymát és szalonnacsíkokat dugunk. Sózzuk, borsozzuk, a fűszerkeverékkel bedörzsöljük. Sütőzacskóba tesszük, mellérakunk negyedelt vöröshagymát, a nagyobb darabokra vágott sárgarépát és a tisztított, héjában hagyott fokhagymát. Lezárjuk a zacskót, majd tepsibe tesszük és puhára pároljuk. Ekkor szétnyitjuk a zacskót, szalonna szeleteket teszünk a tetejére és pirosra sütjük.

baranyborda.jpg Grillezett bárányborda: a bordákat a báránysültnél leírtak alapján bepácoljuk. Grillezés előtt kivesszük a léből, szárazra töröljük, majd grillezőn, vagy sütőben megsütjük. Ha kész, kevés olajban elkevert fűszersóval és zúzott fokhagymával megkenve tálaljuk a grillezett zöldségekkel együtt.

confitalt_libacomb_mell.jpg Confitált libacomb és libamell: 1 kg libaháj, 4 db libacomb és 2 db libamell (esetleg egész liba), só, bors. A libahájat kisütjük, a zsírt leszűrjük és félre tesszük. A combokat és a mellett megtisztítjuk, cserépedénybe tesszük és leöntjük a zsírral. Hideg sütőbe tesszük és puhára pároljuk. Ha kész, lemerjük róla a felesleges zsírt, majd tető nélkül pirosra sütjük.

Fűszeres spirális burgonya: 1 kg burgonya, fűszersó, olaj.
A burgonyát meghámozzuk, majdnem puhára főzzük. Mindegyiken bambusz rudat szúrunk át, majd spirálisan körbevágjuk. Megkenjük fűszersóval elkevert libazsírral és előmelegített sütőben megsütjük.

Vörösboros mártás: 1 ek. cukor, 1 tk. libazsír, 1 fej vöröshagyma, 1 db savanykás alma, 2 dl száraz vörösbor, só, bors.
A vöröshagymát és az almát daraboljuk, a zsírban megpároljuk. Megszórjuk a cukorral és karamellizáljuk. Felöntjük a vörösborral, picit sózzuk, borsozzuk, botmixerrel pürésítjük, majd a libához tálaljuk.

100_6998.jpg     Töltött kenyér: fenti kelt tészta alaprecept, sárga- piros- zöld kaliforniai paprika, sonka, főtt tojás, újhagyma és még ami eszünkbe jut, 1 db tojás, a kenéshez.
A paprikákat, sonkát, tojást kockára, az újhagymát karikára vágjuk, összekeverjük. A megkelt tésztát, két részre osztjuk, mindegyiket fél cm vastagra, téglalap alakúra nyújtjuk. Egyenletesen elosztjuk rajta a keveréket, feltekerjük, mint a rétest, kicsit összenyomjuk, tepsibe rakjuk, még egy kicsit kelesztjük, tetejét megkenjük tojással és megsütjük. Ha van leeső tésztadarab azzal díszíthetjük a tekercseket.

A következő recept oly módon készül, hogy előző nap puhára főzöm a sonkát és elkészítem a tésztát. Nem kelesztem meg, csak egy tálban, letakarva beteszem a hűtőbe. Másnapra megkel, ekkor reggeli előtt kb. egy órával, előveszem, becsomagolom a sonkát és 30-40 perc alatt készre sütöm.

100_6997.jpg     Kenyértésztában sült sonka:fél kg liszt,  1 mk. só , 1 tk. cukor, 1 cs. szárított élesztő (fél kg liszthez) 3 dl víz (meleg, de nem forró), 1 db tojás, 70-80 dkg házi füstölt sonka, vagy kötözött sonka.
A hozzávalókból megdagasztjuk a kenyértésztát. Ha a tészta megkelt, lisztezett deszkán akkorára nyújtjuk, hogy a főtt sonkát kényelmesen belecsomagolhassuk. (Csak akkor csomagoljuk, ha a sonka már teljesen kihűlt, leszikkadt!) A cipóvá formált tésztát tepsibe tesszük, majd előmelegített forró sütőbe megsütjük. Sütés előtt díszítjük, tetejét tojással megkenjük. A megsült tésztát hagyjuk kihűlni, csak azután vágjuk fel.

medvehagymas_kenyerben_sult_sonka.jpg Medvehagymás kenyértészában sült sonka: fél kg liszt, 1 mk. só , 1 tk. cukor, 1 cs. szárított élesztő (fél kg liszthez), 1 kis fej vöröshagyma, vagy újhagyma, medvehagymás pestó, vagy sima medvehagyma, 3 dl víz (meleg, de nem forró), 1 db tojás, 70-80 dkg házi füstölt sonka, vagy kötözött sonka.
A hozzávalókból megdagasztjuk a kenyértésztát. Ha a tészta megkelt, lisztezett deszkán akkorára nyújtjuk, hogy a főtt sonkát kényelmesen belecsomagolhassuk. (Csak akkor csomagoljuk, ha a sonka már teljesen kihűlt, leszikkadt!) A cipóvá formált tésztát a leeső darabokkal díszítjük, megkenjük tojással, majd tűzálló tálba tesszük és előmelegített sütőben megsütjük. Teljesen kihűlve szeleteljük!

100_6995.jpg              Húsvéti medvehagymás, sós kalács: 1 kg liszt, 5 dkg friss élesztő, 7 dkg cukor, 1 púpozott ek. só, 2 db tojás, kb. fél liter tej, aprított medvehagyma, 2 ek. olaj, 1-2 db tojás a kenéshez.
10 dkg lisztből, cukorból, élesztőből, 1-2 dl tejből kovászt készítünk. Ha kész, hozzáöntjük a liszthez, és a többi anyaggal együtt jó fényesre dagasztjuk. Meleg helyen 1-1,5 órát kelesztjük. Ha megkelt, átgyúrjuk kétfelé vesszük, mert két rúd lesz belőle. Egyik adagot annyi felé vesszük, ahányas fonatot akarunk (3-5-6). Megfonjuk és zsírozott tepsibe tesszük és még egyszer kelesztjük (kb. fél óra). Tojássárgával megkenjük, esetleg magokkal is megszórhatjuk, majd előmelegített sütőben megsütjük.

francia_salata.jpg  Francia saláta: 1 kis doboz tejföl, 1 nagy tubus majonéz (vagy frissen készített). Mirelit franciasaláta alap, vagy 2 sz. sárgarépa, 20 dkg zöldborsó, 2 db alma, 4 db ecetes uborka, 2 db krumpli, 2 ek. mustár, citromlé, só, bors.
A krumplit és a sárgarépát apró kockákra vágjuk, majd a zöldborsóval együtt megpároljuk, leszűrjük és kihűtjük. Az uborkát és az egyik almát szintén felkockázzuk. A tejfölt a majonézzel, mustárral citromlével, pici sóval, borssal, cukorral elkeverjük, majd a másik almát sajtreszelőn belereszeljük. Aki szereti, újhagymát is karikázhat bele. A zöldségeket a kész majonézes alapba forgatjuk, majd pár órára, de legjobb egy éjszakára hűtőbe tenni, hogy az ízek összeérjenek.

Sült nyúl: 1 db nyúl, 15 dkg füstölt szalonna, 15 dkg sárgarépa, 15 dkg karfiol, vagy brokkoli, 1 sz. cukkini, 1 db vöröshagyma, 2 ek. olaj, mustár, só, bors. 
A nyúl két hátsó combját és a gerincét alaposan megtisztítjuk, megmossuk. Megtűzdeljük szalonnával, mustárral vékonyan bekenjük, sózzuk, borsozzuk. Római tálba, vagy tepsibe tesszük, olajat öntünk rá és lefedve sütjük. A zöldséget alaposan megtisztítjuk, megmossuk, daraboljuk, majd tetszés szerint fűszerezzük. A sütőből kivett edénybe a nyúlhús köré halmozzuk, vissza tesszük, de már tető nélkül és pirulásig sütjük.

100_6425.jpg         100_6422.jpgFűszeres kacsa-, vagy libacomb, vagy egész szárnyas: kacsa, vagy libacomb, só, bors, majoránna, 2 fej vöröshagyma, kevés méz, narancslé, 2-2 dl fehér+vörösbor, 1-2 sz. sárgarépa, 1-2 alma. 
Fűszerezés után, cikkekre vágott vöröshagyma, alma, sárgarépa ágyra fektetjük és 2 dl fehérbor, 1-2 kanál méz, 1 narancs levének keverékével megöntözzük. Mártás hozzá: ha megpuhult, levesszük a tetőt róla, levéből leszűrünk és egy lábosban felforraljuk. 1 ek. lisztet elkeverünk 2 dl vörösborral, majd a forrásban lévő pecsenyeléhez öntjük és besűrítjük. Nem szükséges liszttel sűríteni, ha a zöldség egy részét a pecsenyelével együtt összeturmixoljuk, vörösborral felöntjük és összeforraljuk. A zöldséges pecsenyéhez tálaljuk.

francia_salata_ozgerincben.jpg Majonézes francia saláta, őzgerincben (én fagyasztott mexicói zöldségkeverékből készítem)  Kép és recept Mohakonyha:

http://www.mohakonyha.hu/2010/03/majonezes-salata-formaban-dermesztve.html

Fűszeres csirkemell: 1 db csirkemell, 2 ek. olaj (olíva), sült csirke fűszersó.
Elkészítjük a páclevet. Az olívaolajat, és a fűszereket egy tálban összekeverjük, belerakjuk az ízlés szerint felszeletelt csirkemelleket. Ezután 15-20 percig pácolódni hagyjuk, majd teflonserpenyőben, zsiradék nélkül pár perc alatt szép pirosra sütjük.

fonott-toltott_kalacs_szelet.jpg Töltött kalács: (tészta) 2,5 dl tej, 50 dkg liszt, 10 dkg vaj (olvasztva), 1 ek. cukor, fél ek. só, 1 cs. szárított élesztő.
Töltelék: kockára vágott füstölt sonka, nagyobb kockára vágott főtt tojás, tejföl, reszelt sajt. Kenéshez: 1 tojás sárgája kis tejjel elkeverve.
Előző nap elkészíthetjük, reggel csak megsütjük!
A tészta hozzávalóit jól kidolgozzuk (mondjuk kenyérsütő gépben). Fél órát pihentetjük, majd 3 részre osztjuk és téglalap alakúra kinyújtjuk. Megkenjük tejföllel, kockára vágott sonkával, főtt tojással és kevés reszelt sajttal megszórjuk. Feltekerjük, mint a palacsintát, a végeit jól összenyomjuk, hogy a töltelék ne hulljon ki belőle. A rudak végeit összefogjuk és fonatot készítünk belőle. Megkenjük tejjel elkevert tojássárgájával és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

husveti_csibegomba.jpg  Sonkakrémmel töltött tojás: főtt tojás, sonka, majonéz, mustár, só, bors, újhagyma.
A sonkát aprítógépben vágjuk apróra, vagy pedig késsel jó apróra. Vágjuk félbe a főtt tojásokat és  szedjük ki a sárgájukat. Törjük össze egy villával, keverjük össze a mustárral, majonézzel, sonkával és az apróra vágott újhagymával. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.Töltsük vissza a félbe vágott fehérjékbe. Petrezselyemzölddel és retekkel, vagy egyéb színes zöldséggel díszítsük. Tálaljuk zöld salátával.

tavaszi_raguleves.jpg Tavaszi raguleves: 1 kg csirkeaprólék, 1 karalábé, 2 sz. sárgarépa, 1 sz. petrezselyemgyökér+zöldje, 1 kis fej vöröshagyma, 10 dkg zöldborsó, 10 dkg gomba,  1 sz. tárkony (lehet szárított is), bors, só, tejszín vagy tejföl, 1 ek. liszt, vagy étkezési keményítő, pici citromlé.
A csirkeaprólékot feltesszük főni, miután felforrt, a habját leszedjük. Közben a zöldségeket karikára, a karalábét kockára, a gombát szeletekre vágjuk és az apróra vágott vöröshagymával, a zöldborsóval együtt megpároljuk, majd a csirkeléhez keverjük. Sózzuk, borsozzuk, tárkony levelet teszünk bele és készre főzzük. A tejszínt, vagy a tejfölt elkeverjük egy  csapott ek. étkezési keményítővel, vagy 1 tk. liszttel, egy kis levessel, majd a többi leveshez adva összeforraljuk. Citromlével enyhén besavanyítjuk, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

medvehagymas_tarja_tekercs.jpg Töltött tarja tekercs: 1 kg tarja, 3 db zsemle, 2-3 db tojás, só, bors, majoránna, 1 ek. darált paprika (elhagyható), 5 dkg szalonna, petrezselyem, 1 cs. medvehagyma, vagy újhagyma szárával együtt, 2 gerezd fokhagyma.
A húst szeletekre vágjuk, vékonyra klopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majoránnát adunk hozzá. A zsemléket beáztatjuk, kinyomkodjuk, sózzuk, borsozzuk, beleütjük a tojásokat. A szalonnát kockára vágjuk, megpirítjuk, hozzátesszük az aprított medvehagymát és a petrezselymet, zúzott fokhagymával átkeverjük, majd a zsemlés töltelékhez adjuk. Jól kidolgozzuk, majd a tarjaszelet hosszabb felére 1-2 kanállal teszünk. Ráhajtjuk a két végét, majd felcsavarjuk. Tepsibe tesszük, mellé teszünk hámozott, négyfelé vágott burgonyát, majd megsütjük, időnként a kisült zsírjával locsolgatjuk. Ha nem burgonyával, rizzsel is tálalhatjuk, de akár zöldségkörettel is!

besameles.jpg Besameles-sonkás bundában sült hús: 1 kg karaj, vagy csirkemell. Sűrű besamell: 3 ek. vaj, 3 ek. liszt, 5 dl tej, só, bors, apróra vágott sonka (lehet gépsonka is), 2 db főtt tojás. Panírozáshoz: liszt, tojás, zsömlemorzsa, olaj. A húst megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. A hozzávalókból elkészítjük a besamellt, beleforgatjuk az apróra vágott sonkát, főtt tojást, majd mindegyik szeletet megkenünk ezzel a krémmel (kicsit macerás, ezért ki kell tapasztalni, hogyan marad a húson a krém. Én először az egyik oldalát kentem meg, beleforgattam a lisztbe, majd a másik oldalával is így tettem) és gyorsan lisztbe mártjuk, kicsit rátapicskoljuk, majd felvert tojásba, majd újra lisztbe és tojásba, végül zsömlemorzsába forgatjuk, forró olajban kisütjük.

vagy lehet válogatni...http://konyhabirodalom.hupont.hu/22/bogracs-grill-vendegvaras

husveti_toltott_cs.mell.tekercs.jpg Húsvéti csirkemell tekercs: 2 db csirkemell, 350 ml főzőtejszín, 20 dkg sajt, liszt, 4-5 db tojás, maradék főtt sonka, főtt tojás, fűszervaj.
A sajtot lereszeljük. A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, öklünkkel kicsit ellapítjuk, sózzuk, borsozzuk. A főtt sonkát, főtt tojást kockára vágjuk, fűszervajjal összekeverjük és beleütünk 1 db egész tojást. A csirkemell szeletet lisztbe forgatjuk, megtöltjük 1 ek. töltelékkel, felgöngyöljük, felvert tojásba forgatjuk. A sütőpapírral bélelt tepsit megszórjuk reszelt sajttal, rátesszük a tekercseket, tetejét is megszórjuk reszelt sajttal, majd a tejszínt ráöntjük és megsütjük. Rizzsel tálaljuk.

Sonkával, zöldséggel töltött zsemle: személyenként 1-2 db zsemle, 1 cs. zöldségkeverék, sonka, tojás, tej, vöröshagyma, só, bors, sajt.
A zsemlék tetejét levágjuk, belsejüket kikaparjuk, kevés tejjel megöntözzük. A vöröshagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a zöldségkeveréket, sózzuk, borsozzuk és megpároljuk. Ha kész, belekeverjük az apró kockára vágott sonkát, majd felvert tojással összeforgatjuk. Visszatöltjük a zsemlékbe, tetejét megszórjuk reszelt sajttal, majd sütőben megsütjük.

 medvehagyma_martas_piritott_burg.tojas.jpg Medvehagyma mártás, pirított virslis burgonyával: 4 ek. olaj, kb. két csokor medvehagyma, 2-3 ek. liszt, 2 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, só, bors.
Az apróra vágott medvehagymát olajban megfonnyasztjuk, felöntjük kb. 4 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk, zúzott fokhagymával ízesítjük, majd liszttel elkevert tejföllel behabarjuk.

100_7017.jpg  Töltött tojás zöldségágyon, sonkával: 1 cs. mirelit mexikói zöldségkeverék, 1 kis pohár joghurt, 1 ek. ecet, 1 ek. mustár, 4 ek. olívaolaj, só, bors, édesítőszer, 12 db kemény tojás, 2 ek. lágy vaj, 2 ek. majonéz, 1 gerezd fokhagyma, 1 kis üveg kaviár, vagy snidling, 1 tk. édes őrölt paprika, 1 kis fej vöröshagyma, 1 ek. tormakrém, aki szereti néhány szem olívabogyó, 6 vékonyra szelt sonka.
A zöldségeket megpároljuk, lehűtjük. Joghurtból, ecetből, mustárból, olajból öntetet készítünk és sóval, borssal, édesítővel ízesítjük. Összekeverjük a zöldségekkel. A tojásokat megtisztítjuk, félbevágjuk. Kivesszük a sárgáját és vajjal, majonézzel krémesre keverjük, egy kis sóval ízesítjük. Harmadoljuk el a krémet: az első részt fokhagymával és borssal ízesítjük, visszatöltjük a fehérjébe, kaviárral, vagy snidlinggel díszítjük. A második részt paprikával és reszelt vöröshagymával ízesítjük, visszatöltjük, apróra vágott olajbogyóval díszítjük. A harmadik részhez tormát keverünk, visszatöltjük. A salátát a tál közepére halmozzuk, ráfektetjük az összegöngyölt sonkát, majd a töltött tojásokat a köréje rakjuk.

100_7015.jpg Debreceni sertéstekercs: 1 kg sertés dagadó, 1 púpozott kk. édes őröltpaprika, só, bors, 2-3 gerezd fokhagyma, 5 dkg zsír.
A dagadóból egy nagy téglalap alakú szeletet lakítunk ki, amit vékonyra kiklopfolunk, majd egyenesre vágjuk a széleket. A leeső részeket ledaráljuk (ha esetleg kevés lenne, még külön egy kis húst darálunk hozzá), őrölt paprikával, sóval, borssal, zúzott fokhagymával ízesítjük. Jól összedolgozzuk, majd a hússzeletre egyenletesen rákenjük. Óvatosan feltekerjük, sózzuk, tepsibe tesszük, olvasztott zsírral meglocsoljuk, majd lefedjük alufóliával és meleg sütőben 25-30 percig sütjük. Ekkor levesszük a fóliát, saját levével megöntözzük és kicsit a tetejét megpirítjuk. Steak burgonyával és párolt káposztával tálaljuk.

gongyolt_sonkatavaszi_salata.jpg  Göngyölt sonka, tavaszi salátával: személyenként 2-3 szelet sonka, kb. 20 dkg sajt. Salátához: 1/2 alma, 1 cs. retek, 1/2 fej jégsaláta, 2-3 sz. újhagyma. Öntethez: 1 ek. ecetes torma, majonéz, joghurt, 1/2 db alma.
A sonkát vékonyan szeleteljük, majd mindegyik szelet közepére csíkokra vágott sajtot teszünk. Felgöngyöljük, tepsibe tesszük és megsütjük. A salátához valókat kockára vágjuk, a hozzávalókból elkészítjük az öntetet, belereszeljük a fél almát, majd a saláta alapanyagaival összekeverjük.

Sült bárányborda, fűszeres szósszal: 1 db bárányborda (3 részre vágva). Mártáshoz: 2 ek. olaj, 1 kis fej vöröshagyma, 1 sz. sárgarépa, 1 kicsi zeller, fél ek. liszt, 3 dl bárány alaplé, fél kk. paradicsompüré, 5-10 dkg gomba, 2 ek. vörösbor, egy csokor vegyes fűszernövény (rozmaring, kakukkfű, zsálya), só, bors. Alapléhez: leszedett bárányhús, leves-zöldség.
Először a hús daraboljuk. A csontok végeiről kb 5 cm hosszan vágjuk le a húst, kaparjuk tisztára a csontokat, majd csomagoljuk fóliába, hogy sütésnél ne égjenek el.  A leszedett húsból és zöldségből főzzünk egy alaplevet. Közben a vöröshagymát vágjuk apróra és a tisztított, darabolt répával, zellerrel süssük 20 percig. Szórjuk meg liszttel, pirítsuk világos barnára, majd fokozatosan engedjük fel a kihűtött alaplével, keverjük el benne a paradicsom pürét és szeletelt gombátés az apróra vágott fűszernövényeket. Ekkor adjuk hozzá a vörösbort és addig főzzük, amíg besűrüsödik. A báránybordákat sózzuk, borsozzuk, majd olyan tepsiben süssük meg, amihez rács is van. Erre helyezve, először fólia alatt, majd levéve a fóliát, pirítsuk meg. A szószt szürjük át és ezzel tálalva fogyasszuk a bordát.

Mogyorós sült bárány: 1,5 kg bárányborda, 1 kk. dijoni mustár 2,5 dkg őrölt mogyoró, 2,5 dkg reszelt parmezán sajt, kb. 2 kk. friss rozmaring.
A báránygerincet kötözzük henger alakúra, majd a bőrét átlósan vagdossuk be, olyan mélyen, hogy a bevonat ízét a hús is átvehesse. A hús bőrös felét és oldalát kenjük be a mustárral, majd a sajt, mogyoró és apróra vágott rozmaring keverékét is nyomkodjuk rá egyenletesen a mustáros részre. Tegyük egy tűzálló edénybe és előmelegített sütőben kb. másfél óra hosszát süssük alufólia alatt, majd vegyük le róla a fóliát és pirítsuk rá a kérget. Mielőtt szeleteljük 10-15 percig pihentetjük, majd óvatosan vegyük ki a bordacsontokat, majd vékonyra szeletelve, sült-, vagy újburgonyával, párolt zöldségekkel tálaljuk.

Mézes sült bárányborda: személyenként 1-1 db bárányhátszín szelet, méz, szójaszósz, egy kevés rozmaring.
A báránybordát kb 2-3 cm-es darabokra vágjuk. A mézet és szójaszóst elkeverjük, adunk hozzá apróra vágott rozmaringot, majd a bordákat beleforgatjuk. Előmelegített sütőben először fólia alatt, majd anélkül, időnként saját levével locsolgatva, puhára sütjük. Hasábburgonyával és mentás cukkíni csíkokkal tálaljuk.

Mentás cukkini csíkok: Kb. 20 cm-es zsenge cukkiból burgonyahámozóval vágjunk hosszában vékony csíkokat. Kb. 2 percre tegyük forrásba lévő vízbe, majd szűrjük le és hűtsük ki. Olvasszunk vajat egy serpenyőbe, tegyünk bele friss, apróra vágott mentalevelet és forgassuk bele a cukkini csíkokat.

Töltött paradicsom: 5 dkg gersli (árpagyöngy), 4 db nagyobb paradicsom, 1 cs. újhagyma, 1 kisebb zsenge cukkini, 3 gerezd fokhagyma, petrezselyem, mentalevél, 1 ek. olívaolaj, só, bors.
A gerslit fűszeres vízben főzzük puhára. A paradicsomok tetejét vágjuk le, belsejüket kanalazzuk ki és tegyük egy szűrőbe, hogy a lé kifollyon. Közben az újhagymát, cukkinit, petrezselymet, mentát vágjuk apróra és a színtén összevágott paradicsom belsejével és az olíva olajjal keverjük össze. Kevés sóval, borssal ízesítsük és tegyük bele a megpuhult gerslit is, majd a paradicsom belsejébe kanalazzuk bele és előmelegített sütőbe forrósítsuk meg.

leveles_tesztaban_sult_stefania.jpg Ünnepi egybesült fasírt: 70 dkg darált hús, 5 dkg vaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 ek. friss zsálya, 2 ek. petrezselyem, só, bors, 1 db felvert tojás, 1 kk. mustár, 3 db félbevágott főtt tojás, 1 cs. leveles vajas tészta.
A vajat olvaszuk fel. Adjuk hozzá az aprított vöröshagymát, a petrezselymet és zsályát, legvégül a zúzott fokhagymát. A darált húst tegyük egy tálba, öntsük hozzá a hagymás keveréket, sózzuk, borsozzuk, tegyük bele a mustárt és a felvert tojás kb. háromnegyedét
(maradékkal kenjük meg a tésztát). A tésztát nyújtsuk ki kb. 23x30 cm-es téglalapra, a húsos töltelék felét tegyük a közepére, hosszában nyomkodjuk bele a félbevágott tojásokat, ha kicsik, akkor egészben is lehet hagyni, majd fedjük be a maradék hússal. Kissé nyomkodjuk félkörívesre. A tészta két oldalát, kb. 2,5 centinként vagdossuk be, majd felváltva a csíkokkal takarjuk be a tölteléket. Kenjük meg a maradék felvert tojással, majd előmelegített sütőben süssük meg.

rizzses_toltott_dagado.jpg Különleges töltött oldalas, vagy dagadó: 1,5 kg bőrös oldalas, de lehet bőr nélküli is, de mindenképpen csont nélküli és elkészíthető kettévágott dagadóból is. Töltelék: 2,5 dkg vaj, 1 fej nagyobb vöröshagyma, 10 dkg szalonna, 10 dkg csirke (vagy pulyka) máj, 10 dkg gomba, 2 gerezd fokhagyma, fél citrom reszelt héja, 2 ek. mazsola (elhagyható), 10 dkg főtt rizs (lehet gyorsrizs is), 2 db felvert tojás, petrezselyem, kakukkfű, só, bors, kevés olaj.
A vajat olvasszuk fel, tegyük bele az aprított vöröshagymát és a szalonnát. Ha a szalonna üvegesedni kezd, adjuk hozzá a kockára vágott májat és a szeletelt gombát. Pár percig pirítsuk, majd a rizst is keverjük el benne. Ha kihűlt, fűszerezzük, adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, mazsolát, zúzott fokhagymát és a tojással jól dolgozzuk össze. Zsíros felével lefelé fektessük deszkára, majd a töltelék háromnegyedét halmozzuk középre és vékonyabb felén kezdve tekerjük fel. Zsineggel kössük át. Öntsünk egy kisebb tepsibe olajat, majd az illesztéssel lefelé tegyük bele. Sózzuk, borsozzuk, majd fóliával lefedve kb. másfél- 2 óra alatt süssük jól át. Ha puha a hús, vegyük le a fóliát és pirítsuk meg. Dinsztelt lilakáposztával tálaljuk, de lehet hozzá sültburgonyát, vagy salátát is kínálni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 131
Tegnapi: 520
Heti: 651
Havi: 15 010
Össz.: 993 634

Látogatottság növelés
Oldal: HÚSVÉTI RECEPTEK
Konyhabirodalom - © 2008 - 2017 - konyhabirodalom.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: diétás receptek fogyókúrázóknak - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »