Konyhabirodalom

Egyszerűen, gyorsan, jót!

 

Az itt közölt receptek az általam készített ételek leírása. Enyhén cukorbeteg lévén (II-es típusú, gyógyszeres), csak tippek. Természetesen, mindenki saját maga tudja, hogy eheti-e, vagy nem.

 

RECEPTEK CUKORBETEGEKNEK (álatlában 4-5 főre szólnak, attól függően, hogy nálunk a család is eszi-e, az ettől eltérőt odaírom)!

 

Nem régen ismerkedtem meg a bulgurral és nagyon megszerettem. Könnyű elkészíteni és sokkal finomabb, mint a barna rizs. Az sem elhanyagolható tény, hogy kicsit kevesebb szénhidrátot és kalóriát tartalmaz, mint a barna rizs és lassan szívódik fel. Köretnek, salátának, rizs kiváltására kiváló!

rakott_zoldbab.jpg Rakott zöldbab (2 főre): 20 dkg zöldbab, 15 dkg csirkemell, 3 dkg barna rizs, vagy bulgur, 1 ek. olaj, 2 ek. kefir, vöröshagyma, fokhagyma, lecsó, só, őrölt paprika, petrezselyem.
A felmelegített olajon átfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát, beletesszük a ledarált húst, és erős tűzön sóval, zúzott fokhagymával, fűszerpaprikával, finomra vágott petrezselyemzölddel ízesítve pirítjuk, majd lefedve, ha szükséges, kevés vizet aláöntve, megpároljuk. Amikor majdnem kész, hozzáadjuk a lecsót. Közben a megtisztított, 4-5 cm-es darabokra vágott zöldbabot forró sós vízben vagy gőzben (kuktafazék rácsán) előfőzzük. A barna rizst háromszoros mennyiségű, enyhén sós vízben fedő alatt, lassú tűzön megfőzzük (kb. 50-60 percig, kuktában 30-40 percig), vagy a burlgurt egyszerűen a pörkölthöz öntjük és együtt megfőzzük. Egy hőálló edényt vagy tepsit kiolajozunk, és az aljára elterítjük a zöldbab felét, rásimítjuk a főtt rizzsel/bulgurral elkevert párolt húst, majd arra a megmaradt zöldbabot. A tetejét kefirrel meglocsolva, előmelegített sütőben átsütjük, finomra vágott petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

paradicsomos_teszta.jpg Paradicsom szószos, gombás spagetti: 40 dkg durum spagetti tészta, 25 dkg gomba, 4 db nagyobb paradicsom héj nélkül, vagy 1 doboz konzerv, hámozott paradicsom, 1 ek. olaj, só, bors, bazsalikom, fokhagyma, 1 kisebb fej vöröshagyma,  mozzarella golyók.
A makarónit forrásban lévő, sós vízben megfőzzük, leszűjük, vízzel leöblítjük. A finomra vágott vöröshagymát felmelegített olajon megfuttatjuk. Hozzáadjuk a vékonyra szeletelt gombát, tovább pirítjuk, majd enyhén megsózva megpároljuk. Közben belekeverjük a cikkekre vágott paradicsomot, vagy beleöntjük a hámozott paradicsomot, fűszerezzük, zúzott fokhagymával ízesítjük és kevés vízzel felengedve puhára pároljuk. Ha kész a tésztával összekeverjük, hozzáadjuk a mozzarella golyókat
és aki szeretné egy kis reszelt sajtot is tehet rá.

megyleves_dietas.jpg Meggyleves (3-4 főre): 10-15 dkg meggy, 1 kis doboz joghurt, 1 tk. étkezési keményítő, édesítő, citromhéj, szegfűszeg, fahéj.
A kimagozott meggyet édesítővel, fahéjjal, szegfűszeggel, citromhéjjal ízesített 2,5 liter hideg vízben feltesszük főni. Mikor megfőtt, a fele meggyet kivéve turmixgéppel pépesítjük, majd a leveshez öntjük. Joghurtos habarással sűrítjük. Lehűtve, szobahőmérsékleten tálaljuk.

100_5418.jpg Fűszeres hekk: 1 csomag apró hekk, 1 cs. halfűszerkeverék, só, étkezési keményítő, vagy durum liszt, olaj, bármilyen zöldség.
A halat kiolvasztjuk, megtisztítjuk, sózzuk. Ropogós bunda készítése: az étkezési keményítőben elkeverjük a fűszerkeveréket, a halat beleforgatjuk, majd forró olajban kisütjük. A zöldséget megpároljuk, vajban megfuttatot petrezselyemmel összeforgatjuk, frissen őrőlt borssal fűszerezzük, majd  tálaljuk a halat.
 
lencse_leves.jpg   Lencseleves: 3 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyem+zöldje+zellerzöld, 20 dkg lencse, 1 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, só, fél dl olaj, 1 tk. liszt, őrölt paprika, 1 kisebb csülök.
A csülköt előző nap, babérlevéllel, sóval, fokhagymával ízesített vízben megfőzzük. Levében hagyjuk kihűlni.
A lencsét megválogatjuk, majd vízzel öntjük fel. Amelyik szem feljön a víz tetejére azt kidobjuk, majd leöntjük róla a vizet, fazékba rakjuk és felengedjük kb. 1,5 l vízzel és 1 l füstölt lével. Ha kell, utána sózunk és feltesszük főni. Közben a zöldségeket megtisztítjuk, karikára vágjuk és a petrezselyem- zellerlevéllel, egészben hagyott vöröshagymával, fokhagymával együtt a lencséhez adjuk. Ha minden megpuhult, rántást készítünk, megszórjuk őrölt paprikával, kb. 2 dl vízzel simára keverjük, majd lassan a leveshez keverjük. Még 10-15 percig forraljuk, végén pedig a csontjától megszabadított, felkockázott csülökhúst is hozzáadjuk.  

100_6523.jpg Zabpelyhes túrógombóc: 50 dkg zsírszegény tehéntúró, 10 dkg zabpehely, 3 db tojás, 4 dkg zsemlemorzsa/zabkorpa, 2 dkg Rama margarin, 1 dl 12%-os tejföl, reszelt citrom héja, folyékony édesítőszer.
Az áttört túrót összekeverjük a zabpehellyel, az egész tojásokkal, a reszelt citromhéjjal és 8-10 csepp folyékony édesítôszerrel, majd félóráig pihentetjük. Vizes kézzel gombócokat formázunk, forrásban lévő sós vízben kifőzzük. A zsemlemorzsát/zabkorpát egy teflonserpenyőben enyhén megpirítjuk, a tűzről lehúzva hozzákeverjük a margarint és ebben forgatjuk meg a jól lecsurgatott gombócokat. Tejföllel tálaljuk.

kefires_salata.jpg   Kefires saláta /tetszés szerint, de én így készítem/: retek, uborka, paprika, paradicsom, lilahagyma, főtt tojás, vékony csíkokra vágva. A kefirbe mustárt, borsot, pici édesítőt és sót teszek, majd lazán hozzákeverem a zöldségekhez. 2-3 órára a hűtőbe teszem. /Nem kell megijedni a tojás sárgája eltűnik, csak színezi a salit./

100_6146.jpg Zöldborsó főzelék: 450 g zöldborsó, 2 púpos evőkanál zabliszt, 1 evőkanál margarin, kb. 3 dl 0,1 %-os tej+3 dl víz, petrezselyemzöld, só, édesítő.
A margarinon, az apróra vágott petrezselyemmel együtt, megpároljuk a zöldborsót, sózzuk, majd amikor megpuhult, a  zabliszttel simára dolgozott vizes tejjel felöntjük, lassú tűzön folyamatos keverés mellett besűrítjük. Ha kell pici édesítőt adunk hozzá.

100_6026.jpg  Padlizsánkrém: én általában nyáron megsütöm az egész téli adagot és margarinos dobozokba fagyasztóba teszem. Felhasználás előtt 1 nappal előveszem, miután kiengedett a levét leszűrve használom.   A padlizsánt megmosom, egészben faszénen jó puhára sütöm /ettől lesz egy kicsit füstös íze/. (Faszén helyett, télen süthetjük gázeloszton is, de akkor egy kicsit füstös lesz a konyha, de akinek van kandallója, fóliába becsomagolva, parázson, pár perc alatt puhára sül). Hidegvízbe szedem, lehúzom a bőrét, a húsát szűrőbe teszem, megsózom /ettől kifolyik a kesernyés leve/ és 10 percig állni hagyom. Egy adaghoz valót kiveszek /a többi megy a fagyasztóba/ 2 db tojás sárgáját, mustárt, olajat, kevés tejfölt, édesítőt, borsot, vöröshagymát teszek hozzá, vagy kész majonézt. Az egészet botmixer segítségével pépesítem. Hűtőben érlelem, majd pirítóskenyérrel, paprikával, paradicsommal tálalom.

Gombaleves: 20 dkg gomba, 2 sz. sárgarépa, 1 sz. petrezselyemgyökér+levél, 2 ek. olaj, 2 ek. zabliszt, 1 kis pohár kefir, 1 kk. őrölt paprika, só, bors.
Az apróra vágott hagymát olajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a megtisztított, jól megmosott, vékony szeletekre vágott gombát, és megfűszerezzük (só, bors, petrezselyemzöld fele, fűszerpaprika). Ezután hozzáadjuk a kockákra vágott sárgarépát és petrezselyemgyökeret, erős tűzön lepirítjuk, majd hideg vízzel felengedjük. Ha felforrt, beletesszük az étkezési paprikát és paradicsomot, és tovább főzzük. Világos zsemleszínű rántással sűrítjük. Jól összeforralva, simára elkevert kefirrel dúsítjuk, és a frissen vágott petrezselyemzöld másik felével meghintve tálaljuk.

Rakott kel: 40 dkg pulykahús, 1 kisebb fej kelkáposzta, 1 nagy doboz kefir, 12 dkg barna rizs/bulgur, lecsó, 1 fej vöröshagyma,  őrlt paprika, só, bors, olaj.
A rizst/bulgurt megpároljuk, a pulykahúst ledaráljuk, esetleg nagyon apróra vágjuk, majd pörköltnek megfőzzük. A kelt is előfőzzük, leveleit lefejtjük.
Egy tűzálló  tálat kibélelünk és rétegezve beletesszük a hozzávalókat addig, amíg az alapanyagból tart. A tetejére mindenképpen kel levél kerül, amit megöntözünk a kefirrel.

keltekercsgerslivel.jpg  Keltekercs: 10 db nagyobb kelkáposzta levél, 2 ek,. olaj, 1 db vöröshagyma, 10 dkg mexicói zöldség keverék, 1 tk. őrölt paprika, só, bors, 20 dkg gersli (árpagyöngy), 1 nagy pohár kefir, 1 db tojás, 30 dkg darált hús, vagy 1 doboz löncshús (én most ezt használtam), 2-3 gerezd fokhagyma, friss kakukkfű, borsikafű (lehet szárított is).
A kelkáposzta torzsát kivágjuk, sérült leveleit eltávolítjuk, vastag külső leveleit felcsíkozzuk, lobogó forró vízbe tesszük, leszűrjük, hűlni hagyjuk és ha nem készítjük el azonnal, lefagyaszthatjuk. Az egészben maradt részt, ugyanígy forrásban lévő vízbe tesszük, majd sorban lefejtjük a leveleket. Félig puhára főzzük. Közben elkészítjük a tölteléket. A gerslit enyhén sós vízben megfőzzük. A hagymát apróra vágjuk, megdinszteljük, megszórjuk őrölt paprikával, hozzáadjuk a zöldségeket és puhára pároljuk. A löncsöt villával összetörjük, a gerslivel és a tojással együtt a zöldséges alaphoz keverjük. Adunk hozzá zúzott fokhagymát, friss, vagy szárított kakukkfüvet, borsikafüvet. A kel leveleket közben leszűrjük, hűlni hagyjuk, vastag erét eltávolítjuk, majd mindegyik levélbe egy-két kanál tölteléket töltünk. Két oldalát ráhajtjuk, felcsavarjuk, tepsibe tesszük. A kefirt simára keverjük egy kis sóval, zúzott fokhagymával, majd leöntjük vele a tekercseket. Előmelegített sütőben megsütjük.

zoldborsos_csirkemaj.jpg Zöldborsós csirkemáj: 1 fej vöröshagyma, fél kg csirkemáj, kb. fél kg friss zöldborsó, só, bors, kakukkfű, majoránna, 2 ek. olaj.
A hagymát karikára vágjuk, és kevés olajon megsütjük. A májat megtisztítjuk, majd a hagymához adjuk a zöldborsóval együtt. Picit pirítjuk, fűszerezzük, majd fedő alatt puhára sütjük. Petrezselymes bulgurral, vagy burgonyával tálaljuk. 

Petrezselymes burgonya: 1 kg burgonya, 1 cs. petrezselyem, 1 ek. margarin.
A burgonyát megtisztítjuk, majd negyedeljük, megfőzzük. Ha puha leszűrjük. Közben a margarint felolvasztjuk és az apróra vágott petrezselymet megfuttatjuk benne, a burgonyát pedig beleforgatjuk.

uj_kaposzta_fozelek.jpg Kelkáposzta főzelék: 50 dkg kelkáposzta (télen lehet kínai kelből is készíteni), 15 dkg (1 db közepes) burgonya, 1 csapott ek. zabliszt, vagy étkezési keményítő, 1 mk. köménymag, 1 mk. majoránna, só, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 kis doboz kefir.
A kelkáposztát megmossuk, torzsájával együtt vékony csíkokra szeljük és a kockára vágott burgonyával együtt, kb. 2,5-3 dl vízben feltesszük főni. Sózzuk, köménnyel, majoránnával, zúzott fokhagymával ízesítjük. 1 ek. zablisztet kevés olajon megpirítunk, megszórjuk őrölt paprikával, majd a kefirrel simára keverjük, majd a kelhez öntjük és állandó keverés mellett, besűrítjük.

cukkini_fozelek.jpg  Cukkini főzelék: 1 fej vöröshagyma, 1 kg gyalult cukkini, őrölt paprika, kapor, só, zöldpaprika, paradicsom, citromlé, édesítő,  2 dl kefir, 3 ek. étkezési keményítő, 2 gerezd fokhagyma.
A vöröshagymát apróra vágjuk, megdinszteljük, a tűzről lehúzzuk, megszórjuk paprikával, felengedjük egy kevés vízzel. Sózzuk,  beleteszünk 1 csokor apróra vágott kaprot, 1 db felszeletelt paprikát és paradicsomot, majd hozzáadjuk a gyalult cukkinit. Ha megfőtt, étkezési keményítővel elkevert kefirrel besürítjük. Kevés édesítővel, citromlével és zúzott fokhagymával ízesítjük.

100_5037.jpg Tonhalsteak: a tonhalat nagyobb szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, fokhagymával ízesítjük és teflon serpenyőben mindkét oldalát pirosra sütjük. Sült céklával- sárgarépával tálaljuk.

sult_zoldseg.jpg  Sült zöldségek (mindegyiket előfőzni, darabolni):
- Édeskömény: 
olaj, citromlé, só, bors, kakukkfű 

Sárgarépa: friss narancslé, olaj, só, bors, rozmaring
- Petrezselyemgyökér: fehér borecet, olaj, só, bors, zsálya
Tarlórépa: vörös borecet, olaj, só, bors, babérlevél
- Cékla: balzsamecet, olaj, só, bors, majoránna

Tetszés szerinti zöldségeket ízesítjük és tepsiben megsütjük.

parolt_zoldbab_sajtmartas.jpg Párolt ceruzabab: 1 tk. vajon megpirítunk 2 szelet, kockára vágott szalonnát, pörcöt kiszedjük, félre tesszük. A visszamaradt zsiradékban megdinsztelünk 1 fej apróra vágott vöröshagymát, majd a ceruzababot is hozzáadva, sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal, apróra vágott petrezselyemmel és zúzott fokhagymával ízesítve, puhára pároljuk. Ha kész, a szalonnapörcöt is hozzákeverjük. Sajtmártással tálaljuk.

Sajtmártás: 2 ek. vajat felolvasztunk, belekeverünk 1 evőkanál zablisztet és kb. 2 dl 0,1 %-os tejjel felengedjük. Sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük. 10 dkg sajtot lereszelve hozzáadunk és addig keverjük, amíg el nem olvad.

spenotpure_rantottaval.jpg Parajpüré: 1 cs. fagyasztott paraj, 2 ek. vaj, 1 dl tej, 2-3 gerezd fokhagyma, só, bors.
A parajt felengedés után a felolvasztott vajba tesszük. Felöntjük a tejjel, zúzott fokhagymával, sóval, borssal ízesítjük. Tojásrántottával kínáljuk.

100_6944.jpg Csirkemell sonkás saláta: 1/2 fej jégsaláta, 1 cs. retek, 1 cs. újhagyma, 2-3 db főtt tojás, 20 dkg csirkemell sonka, 1 tubus tormás majonéz, 2 dl joghurt.
A jégsalátát apró darabokra tépkedjük, a retket és az újhagymát vékonyan felkarikázzuk, a főtt tojásokat negyedeljük. A csirkemell sonkát kis kockára vágjuk és pici vajon megsütjük. A tormás majonézt elkeverjük a joghurttal, ha kell egy kis édesítőszert is adunk hozzá, majd a hozzávalókat, a csirkemell kivételével, lazán beleforgatjuk és tálaláskor a pirított csirkemell sonkával megszórjuk.

burgunid_marharagu.jpg  Burgundi marharagu (kb. 4-5 fő): 10 dkg füstölt szalonna, 50 dkg marhahús, 15 dkg vöröshagyma, kb. 40 dkg sárgarépa (3 db nagyobb szál), 4 dl víz, 4 dl száraz vörösbor, 2 ek. paradicsompüré, 50 dkg gomba, 1 kis csokor petrezselyem, só, bors, 1 db babárlevél, pár szál kakukkfű (lehet szárított is), 2-3 gerezd fokhagyma, 1 db marhahús leveskocka.
Fél órára hideg vízbe tesszük a Római tálat, fedelével együtt. A marhahúst a hártyáktól megszabadítjuk, 2x2 cm-es kockára vágjuk. A zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát finomra aprítjuk, a sárgarépát kb. fél centi vastagra felkarikázzuk. Nagyobb serpenyőben kiolvasztjuk a szalonna zsírját. A pörcöt kiszedjük és a visszamaradt zsiradékban 2-3 részletben elősütjük a húst. Miután kiszedjük a vöröshagymát is megfonnyasztjuk benne. Ezután hozzáadjuk az áttört fokhagymát, rátesszük a sárgarépát, sózzuk, borsozzuk és 2-3 percig erős tűzön pirítjuk. Belemorzsoljuk a leveskockát, felöntjük a vízzel és a borral. Ekkor hozzáadjuk a húst is, a babérlevelet, a kakukkfüvet és a paradicsompürét is, és megvárjuk amíg újra felforr. Közben a tálat kivesszük a vízből, lecsepegtetjük és a ragut beleöntjük. Lefedjük és betesszük a hideg sütőbe, kb. 1,5-2 óra alatt puhára pároljuk (attól függően, milyen gyorsan puhul meg a hús, közben megnézzük, átkeverjük). Amíg a ragu a sütőben sül, a gombát is megtisztítjuk, 4 felé vágjuk, a vajon, nagy lángon megpirítjuk. Megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel és a közben elkészült raguhoz adjuk. Összekeverjük, majd még kb. fél órára visszatesszük és már tető nélkül összesütjük. Ha nincs, vagy nem akarunk Római tállal bajlódni, sütőzacskóban is elkészíthető! Miután minden megpuhult, szétnyitjuk a zacskót, hozzákeverjük a gombát és pirulásig sütjük.

zabpalacsinta.jpg  Zabpalacsinta (kb. 14 db-hoz): 18 dkg zabliszt, 12 dkg fehér liszt, 1 kk. szódabikarbóna, 5 ek. olaj, 1,5 l víz (bármilyen hihetetlen, tojás nem kell bele!), só, pici édesítő vagy cukor. Sós palacsintánál, csak só!
A hozzávalókat simára keverjük és 15 percig állni hagyjuk, majd forró palacsinta sütőbe kisütjük.(A palacsinta sütőt csak az első adagnál kell egy kicsit kiolajozni!) Bármivel tölthető, mellékíze nincs.

zoldbableves_virslivel.jpg Zöldbab leves virslivel: kb. fél kg friss zöldbab, 2-3 szem burgonya (kb. 20-25 dkg), 2 szál sárgarépa (20-25 dkg), 1 szál petrezselyemgyökér (15 dkg), 1 kis fej vöröshagyma (10 dkg), 1-2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 tk. liszt, 2 szál füstölt virsli, só, bors, borsikafű (csombor), citromlé, aki szereti kapor.
  A zöldbabot megmossuk, szárvégeit lecsipkedjük, felaprítjuk. A többi zöldséget is megtisztítjuk, a burgonyát és a sárgarépát apró kockákra vágjuk. Hideg vízben feltesszük főni. Sózzuk, borsozzuk, beletesszük a borsikafüvet, a hagymát és a fokhagymagerezdeket egészben, a sárgarépát és a krumplit is hozzákeverjük, majd mérsékelt tűzön főzzük tovább. Ha minden megpuhult, belekeverjük a karikára vágott virslit is. Pár percig együtt főzzük, liszttel elkevert tejföllel pedig behabarjuk. Ízlés szerint citromlével savanyítjuk, végül hozzáadjuk az apróra vágott kaprot.

tepsiben_sult_kremes_spenot.jpg Tepsiben sült krémes-sonkás spenótos: fél kg mángold, vagy spenót, 2 db tojás, 4 dl tejszín, 10 dkg sajt, 20 dkg sonka (lehet pulya, vagy gépsonka is), só, bors, szerecsendió.
A mángoldot megmossuk, forrásban lévő vízbe pár percre beledobjuk, majd leszűrjük, kicsit hűlni hagyjuk és felcsíkozzuk. A tojást, tejszínt, reszelt sajtot és az apróra vágott sonkát összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk bele (jó az őrölt is), majd a mángold csíkokat beleforgatjuk. Beleöntjük egy akkora tepsibe, hogy négy centinél ne álljon benne vastagabban a krémes mángold. Fél óra alatt aranybarnára sütjük.

gyros_salataval.jpg  Gyros: 1 db csirkemell, mozzarella (lében), fél fej saláta, fél fej új káposzta, 2 szál sárgarépa, 1 cs. retek, 1 nagy doboz joghurt, kapros öntet-por, gyros fűszerkeverék, olaj.
A csirkemellet felkockázzuk, megszórjuk a fűszerkeverékkel, megöntözzük olajjal, majd összekeverjük és fél órát állni hagyjuk. Addig elkészítjük a salátát: a káposztát, retket, sárgarépát vékony csíkokra vágjuk, a salátát falatnyi darabokra tépkedjük, a joghurtot összekeverjük a kapros alappal. A mozzarellát leszűrjük, kockára vágjuk. A hús ezután kisütjük. Tálaláskor egy marék salátát teszünk a tányérra, meglocsoljuk az öntettel, rátesszük a húst és a mozzarellát, majd hasábburgonyával, pirítóssal, vagy anélkül fogyasztjuk, de tehetjük pitába is.

100_5324.jpg Zöldfűszeres túró: 1 cs. túró, 1 doboz kefir, petrezselyem, snidling,  kapor, újhagyma, fokhagyma. 
A túrót kikeverjük a kefirrel, majd a zöldfűszereket hozzáadjuk. Újhagymát karikázunk bele, majd fokhagymával ízesítjük.

100_5959.jpg  Paradicsomos káposztafőzelék: 1 kg fehér káposzta, 1 fej vöröshagyma, 1 dl olaj, 2-3 ek. liszt, 5 dl paradicsom ivólé, vagy paradicsompüré, 1 kg hús (lehet a malacka füle, farka, körme is)
A húst darabolom és felteszem főni. Amikor felforrt, a habját leszedem és hozzáadom a csíkokra szelt káposztát és az egészben hagyott vöröshagymát. Sózom, borsozom és puhára főzöm. Az olajból és a lisztből rántást készítek, felöntöm a paradicsomlével, simára keverem és a káposztához öntöm. Kevés édesítőt teszek hozzá.

100_6536.jpg  Grillezett sajt: bármilyen kemény sajtot lehet grillezni. Én camembert, vagy pizzamozzarella sajtnak mindkét oldalát szárazon, teflon serpenyőben, megpirítom.

Párolt brokkoli: A friss brokkolit /lehet mirelit is/ rózsáira szedjük enyhén sós vízben előfőzzük és vajban megfuttatott petrezselyemzöldbe forgatjuk, borsozzuk és még egy kicsit pároljuk, hogy az ízek összeérjenek.

mallorcai_zoldsegleves.jpg  Mallorcai zöldségleves: 3 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 szál póréhagyma, 25 dkg paradicsom, 1 paprika, 2 ek. olaj, kb 20 dkg fejes káposzta, 1 babérlevél, kakukkfű, só bors.
Az olajat megforrósítjuk, a vöröshagymát megpirítjuk benne, hozzáadjuk a karikára vágott póréhagymát és az aprított fokhagymát. Néhány percig állandó keverés mellett pároljuk, majd bele tesszük az előzőleg felcsíkozott paprikát és a héjától megszabadított paradicsomot (forróvízbe mártva könnyen lejön a héja) tovább pároljuk. Hozzáöntünk kb. 2 l vizet, beledobjuk a csíkozott káposztát és a fűszereket, megsózzuk és fedő alatt megfőzzük.

rakott_karfiol_burlgurral.jpg Bulgurral, szárnyassal rakott karfiol: 20 dkg bulgur, kb. 3,5 dl víz, só, bors, esetleg vegeta, őrölt paprika, 1 fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 csirkemell, vagy 40 dkg pulykamell, 1 kg karfiol, 2 dl joghurt, 1 ek. olaj, 1 db tojás.
A karfiolt sóval, aki szereti ételízesítővel, roppanósra pároljuk. Közben az olajon megfuttatjuk a vöröshagymát, rátesszük a darált húst, megszórjuk őrölt paprikával, borssal, zúzott fokhagymát adunk hozzá, felöntjük a vízzel és belekeverjük a bulgurt. Fedő alatt puhára pároljuk. Ha megfőtt 1 db egész tojással elkeverjük. A tepsibe sütőpapírt teszünk, alulra egy réteg karfiol, majd a húsos, bulgur-os töltelék fele, mert nekem volt még itthon friss medvehagymám, azt apróra vágva rászórtam, majd újabb réteg húsos bulgur következett (de akinek nincs úgy is jó) és újra a karfiol. Tetejét joghurttal, vagy kefirrel meglocsoljuk és sütőben megsütjük.

kefires_virsli_sali.jpg Kefires virslisaláta: 2 pár virsli, 2 db főtt tojás, 1 kis fej lilahagyma, 2 doboz kefir, só, bors, mustár
A virsliket és a tojásokat megfőzzük, karikára vágjuk. A hagymát vékonyan felszeleteljük és besózzuk. A kefirt elkeverjük a mustárral, sóva, borssal, majd a virslivel, kinyomkodott hagymával, tojással összeforgatjuk. Pirítóssal tálaljuk.

csikleves.jpg Csíkleves: 3 db marhahúsleves kocka (kb. 1,5 l ), 10 db póréhagyma, 10 dkg burgonya, 1 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér+zöldje, 10 dkg zeller, 1 ek. vaj, só, bors
A megtisztított zöldségeket finom csíkokra vágjuk, a póréhagymát karikára és az egészet addig pároljuk a vajon, amíg megpirulnak. Ez után felöntjük a marhahúslevessel, sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt kb. 20 perc alatt készre főzzük. A főzés végén apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.

repapure_halfasirt.jpg  Fűszeres répapüré: 1 kg répa, 1 fej vöröshagyma, 4 dl húsalaplé (vagy húsleveskockából), só, őrölt kömény, egy csipet curry, 2 dl tej, 3 ek. vaj.
A vöröshagymát megdinszteljük, beletesszük a drabolt, tisztított répát, felöntjük az alaplével, fűszerezzük és megpároljuk. Ha puha, hozzáadjuk a tejet és a vajat, majd botmixerrel pürésítjük.

Halfasírt: 15 dkg halfilé, vagy natúr lében eltett, aprított tonhal, 15 dkg főtt burgonya, 1 sz. kenyér, kevés tej, 1 kis fej vöröshagyma, 1 db tojás, só, bors. Panírozáshoz: liszt-tojás-zsemlemorzsa.
A fasírt hozzávalóit jól összedolgozzuk, ha túl lágy lenne egy kis zsemlemorzsát adunk hozzá, majd pogácsákat készítünk, melyet lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába fogatjuk, forró olajban kisütjük.

cezar_salata.jpg Cézár saláta: fél fej saláta, 1 db csirkemell, 1 ek. vaj,  10-15 dkg kemény sajt, 2 sz. kenyér, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek. olíva olaj, egy nagy pohár joghurt, 2 cs. öntet por.
A csirkét megtisztítjuk, csíkokra szeljük, sózzuk, borsozzuk, majd vajban megpirítjuk. Kiszedjük a húsdarabokat és ugyanebben az olajban megdinszteljük az egészben hagyott fokhagymát. Beletesszük a felkockázott kenyeret és megpirítjuk. A salátát jól megmossuk és falatnyi darabokra tépkedjük, összekeverjük a sajtkockával, majd a pirított kenyérkockával, és az öntettel meglocsoljuk. Tetején a csirke csíkokkal tálaljuk.

karfiolkremleves.jpg Karfiolkrémleves: egy nagyobb fej karfiol, 1 db vöröshagyma, 1 liter csirkehúsleves alaplé (leveskockából is jó), 1 ek. vaj, vagy olaj, 2 dl tejszín, só, bors, szerecsendió, pirított zsemlekocka, vagy levesgyöngy.A vöröshagymát apróra vágjuk, az olvasztott vajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a megtisztított, rózsáira szedett karfiolt, majd felöntjük a levessel, vagy felöntjük 1 l vízzel és 2 db leveskockát adunk hozzá. Lefedve lassú tűzön puhára főzzük. Ha kész, óvatosan belekeverjük a tejszínt, majd botmixerrel simára dolgozzuk. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, pirított zsemlekockával, vagy levesgyönggyel tálaljuk, apróra vágott friss petrezselyemmel megszórjuk.

ratatouilleboritokep.jpg Ratatouille (francia lecsó): 3 db kicsi cukkini, 1 padlizsán, 2 fej vöröshagyma, piros-sárga kaliforniai paprika (vagy sima zöld és piros húsú paprika), 3 db paradicsom, 3 gerezd fokhagyma, olaj, só, bors, bazsalikom, tárkony és kakukkfű, kevés rozmaring. A megtisztított hagymát, a kicsumázott paprikát, a cukkinit, padlizsánt és paradicsomot nagyobb kockára vágjuk. A hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a fokhagymát, majd először a paprikát, pár perc múlva a padlizsánt is hozzáadjuk. Kb. 3 percig sütjük, majd a cukkinit is belekeverjük. Fűszerezzük, 2 dl vizet ráöntünk, lassú tűzön 3 percig főzzük, majd a paradicsomot is beledobjuk és készre főzzük. 

zabkasa.jpg Zabkása: 1 csésze zabpely, 2 csésze víz, vagy tej, 1 tk. méz, 1 nagyobb alma, csipet só.A zabpelyhet a sóval ízesített vízben megfőzzük, majd fedő alatt állni hagyjuk. Addig az almát meghámozzuk, lereszeljük és a még meleg zabkásába keverjük. Mézzel és fahéjjal ízesítjük. Lehet kókuszreszelékkel és őrölt fahéjjal is ízesíteni, de finom mazsolával és különböző magokkal is pl. mandula, dió, mogyoró, de akár különböző apróra vágott gyümölcsöt is lehet bele keverni.

Alföldi májgaluska leves: 30 dkg csirkemáj, 2 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyemgyökér+zöldje, 1/2 db zellergumó, 1 kisebb karalábé, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 db tojás, 1 ek. őrölt paprika, só, bors, liszt, olaj, 1 kk. vegeta.
A májat megmossuk, finomra elkaparjuk, vagy aprítógépen ledaráljuk. Hozzáadjuk az apróra vágott zöldpetrezselymet, zúzott fokhagymát, tojást, ételízesítőt, 1 késhegynyi őrölt borsot, összekeverjük és hozzáadunk annyi lisztet, hogy galuskánál kicsit keményebb állagú masszát kapjunk.
A hagymát megtisztítjuk, kockára vágjuk, olajon megdinszteljük. A zöldségeket megtisztítjuk, karikára, ill. kisebb szeletekre vágjuk és a hagymához adva félig megpároljuk. Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk őrölt paprikával, majd felengedjük 1,5 liter vízzel, sóval, borssal ízesítjük. Amikor a zöldség megfőtt, a forró levesbe mártogatott evőkanállal beleszaggatjuk a májas masszát. Addig főzzük, míg a májgaluska meg nem puhult.

lecsos_szelet.jpg   Lecsós szelet: (előző napi maradék ratatouille, vagy frissen készített lecsó), 50 dkg sertés tarja, só, bors, olaj.
A húst felszeleteljük, kiklopoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd minden oldalán megpirítjuk. Ezután beletesszük a kész lecsós alapba, majd puhára pároljuk. Bulgurral, vagy kevés tarhonyával tálaljuk.

tonhal_salata.jpg Szardínia saláta: 1-2 doboz szardínia, vagy füstölt sprotni, 2 dl kefir, 1 db citrom leve, saláta (ha lehet többféle, vagy 1 cs. saláta keverék), só, bors, kapor.
A halat lecsöpögtetjük, majd a kifacsart citrom levével meglocsoljuk és félre tesszük. A kefirt borssal, valamint az apróra vágott kaporral ízesítjük, majd ráöntjük a halra, összekeverjük és hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek, fogyasztás előtt az apró darabokra tépkedett saláta levelekre halmozzuk és pirítós kenyérrel tálaljuk.

100_6707.jpg Spenót főzelék: 50 dkg friss spenót, vagy mángold, kevés őrölt bors, szerecsendió, 4 gerezd fokhagyma, 2 db szikkadt zsemle, 5 dkg liszt, vagy étkezési keményítő, 6 dl víz, 4 dl 0,1 %-os tej, 1 dl olaj.
A zsemléket kockára vágjuk és az olajon megpirítjuk. Belenyomjuk a fokhagymát, majd felöntjük a  tejjel. Beletesszük az előzőleg megfőzött, turmixolt spenótot, majd pár percig főzzük. A vízzel kikeverjük az étkezési keményítőt, majd besűrítjük vele a főzeléket. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval, ha kell még egy kis zúzott fokhagymát is adunk hozzá. Tükörtojással, vagy bundás kenyérrel tálaljuk.

toltott_bundaskenyer.jpg Töltött bundáskenyér (2 fő): 4 szelet rozskenyér (5 dkg), 1 db tojás, 2 sz. gépsonka, vagy más felvágott, csipet só, 2 tk. light margarin.
A kenyérszeleteket vékonyan megkenjük a margarinnal. Ráfektetünk egy-egy szelet felvágottat, jól összenyomkodjuk, tojásba beleforgatjuk, majd sütőpapirral bélelt tűzálló tálba tesszük és megsütjük.

gyors_turogomboc.jpg  Zabpelyhes túrógombóc: 50 dkg félzsíros tehéntúró, 10 dkg zabpehely, 3 db tojás, 4 dkg zsemlemorzsa, 2 dkg Rama margarin, 1 dl 12%-os tejföl, reszelt citrom héja, folyékony édesítőszer.
Az áttört túrót összekeverjük a zabpehellyel, az egész tojásokkal, a reszelt citromhéjjal és 8-10 csepp folyékony édesítôszerrel, majd félóráig pihentetjük. Vizes kézzel gombócokat formázunk, forrásban lévő sós vízben kifőzzük. A zsemlemorzsát egy teflonserpenyőben enyhén megpirítjuk, a tűzről lehúzva hozzákeverjük a margarint és ebben forgatjuk meg a jól lecsurgatott gombócokat. Tejföllel tálaljuk.

kortevel-fugevel_sult_pulykacomb.jpg   Körtével-fügével-hagymával sült pulykacomb: 60 dkg pulykacomb filé, 20 dkg körte, vagy alma, 20 dkg füge (elhagyható, ha nincs a kertben), 10 dkg vöröshagyma, só, bors, fűszersó (ki, mit szeret).  
A pulykacombot, jól megmossuk, sózzuk, borsozzuk, kevés fűszersóval bedörzsöljük (lehet majoránnával, vagy bazsalikommal is). Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, tetejét befedjük alufóliával. Amíg párolódik, a körtét, fügét, hagymát megmossuk, az esetleges hibás részeket kivágjuk, majd negyedbe vagy félbe vágjuk. Ha a hús megpuhult, levesszük a fóliát, hozzáadjuk a gyümölcsöket és a hagymát ezután lefedés nélkül, a húst egyszer átfordítva, pirosra sütjük. Bulgurral, esetleg rizzsel tálalhatjuk, de önmagában a gyümölcsökkel együtt is laktató.

gorog_salata.jpg Egyszerű görög saláta (1 főre): 10 dkg paradicsom, 5 dkg lilahagyma (aki nem szereti hagymásan, az tehet bele kicsit kevesebbet is), 5 dkg uborka, 5 dkg mozzarella, (az eredetihez fetasajt, és fekete, vagy zöld olívabogyót használnak, de én nem szeretem, viszont aki kedveli tegyen bele), 1 tk. olíva olaj, só, bors, oreganó, fokhagyma, 1 citrom leve. Esetleg saláta a díszítéshez.
A zöldségeket megtisztítjuk és megmossuk. A paradicsomot, a lilahagymát karikára, az uborkát és a mozzarellát kis kockákra aprítjuk. Az olívaolajat kikeverjük az oregánóval, kevés sóval, borssal, zúzott fokhagymát adunk hozzá, végül a citrom levét is beletesszük. Salátalevelekkel kibélelünk egy tálat (nem szükséges), ráhalmozzuk a zöldségeket, tetejére szórjuk a sajtot, majd az egészet leöntjük az öntettel.

korozott.jpg  Kőrözött: 250 g túró, 2 ek. kefir, só, 2-3 gerezd fokhagyma, 5 dkg lilahagyma, őrölt paprika.
A túrót simára keverjük a kefirrel, zúzott fokhagymával, sóval, őrölt paprikával ízesítjük. A magházától megszabadított paprikát apró kockára vágjuk és végül a túrókrémhez keverjük. Hűtőbe pár órát érleljük. 

burgonyafozelekvirslivel.jpg Burgonyafőzelék: 0,5 dl olaj, 60 dkg burgonya, 10 dkg vöröshagyma, majoránna, babérlevél, só, 1 tk. őrölt paprika, 175 g tejföl (12 %-os) kb. 2 l víz, 3-4 ek. étkezési keményítő, 1 db paprika, 2 db paradicsom.
Az apróra vágott vöröshagymát az olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a darabolt paprikát és a paradicsomot. Kicsit együtt sütjük, majd megszórjuk őrölt paprikával és felengedjük kb. 1,5 l vízzel. Beletesszük a tisztított, kockára vágott burgonyát, fűszereket, sózzuk és puhára főzzük. Ha kész, kb. negyedrész burgonyát kiveszünk belőle és összeturmixoljuk 5 dl vízzel, az étkezési keményítővel és a tejföllel, majd besűrítjük vele a főzeléket. Ecettel ízlés szerint savanyíthatjuk, sült virslivel tálaljuk.

zabkasa.jpg Zabkása: lásd. fentebb...

Mustáros csirkecomb: 4 db csirkecomb, 3 gerezd fokhagyma, 2 fej vöröshagyma, 1,5 dl mustár, majoránna, só, bors
A húsról leszedjük a bőrét. Tálba tesszük,  felkarikázott vöröshagymával, fűszerekkel, mustárral, zúzott fokhagymával összeforgatjuk és egy éjszakára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Másnap a combokat sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és fóliával letakarva puhára pároljuk. Ha megpuhult, levesszük a fóliát és kissé lepirítjuk. Barnarizzsel tálaljuk (én előfözött rizst szoktam venni, mert az hamarabb kész van).

Balzsamecetes, grill cukkini: A cukkinikat nagyobb karikákra vágjuk, kicsit besózzuk. 1 dl fehérbor, olaj, fokhagyma keverékébe forgatjuk, állni hagyjuk, majd száraz teflonba mindkét oldalát pirosra sütjük. A tányéron megspricceljük egy kis balzsamecettel.

100_5326.jpg Cukkinis rántotta: egy kisebb zsenge cukkinit megmosunk és hasábokra vágunk. Olajon megpároljuk és ha puha, petrezselyemmel, snidlinggel, zúzott fokhagymával, frissen őrölt borssal /én mindig azt használok, mert jobb az íze/ ízesítjük és ráöntjük a felvert tojást. Lazán átkeverjük és készre sütjük.  Egy tipp: ha megsül az alapanyag, lehúzom a tűzről, a zöldséget egy oldalra halmozom, a tojásokat a serpenyőbe ütöm bele, majd ott verem fel és a végén a zöldségeket is hozzákeverem. Vissza a tűzre, majd készre sütöm. Így, egy edénnyel kevesebbet kell mosogatni.

paradicsom_leves.jpg Paradicsomleves: 1 l paradicsomlé, 1 dl olaj, 3 ek. liszt, egy kisebb vöröshagyma,  só, bors, édesítő, friss bazsalikom, zeller levél.
Az olajból és a lisztből rántást készítünk, majd felöntjük a paradicsomlével. Beletesszük egészben a vöröshagymát, zeller levelét, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint édesítjük. Apróra szaggatott nokedlival tálaljuk. vágott, friss bazsalikommal megszórjuk.

tejfolos_rakott_teszta.jpg  Tejfölös rakott tészta: 450 g tejföl (12 %-os), 450 g durum tészta (penne/fodros kocka), 50 dkg darált hús, 1 doboz konzerv kukorica, 1 dl olaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 15 dkg sajt, só, bors, majoránna, 2 gerezd fokhagyma.
A hagymát apróra vágjuk és az olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk, zúzott fokhagymával, majoránnával ízesítjük, lepirítjuk. Közben a tésztát is kifőzzük. Ha a hús elkészült, belekeverjük a kukoricát, a tejföl 3/4 részét, majd a tésztát is. Egy tűzálló tálat kivajazunk, beleöntjük, tetejére simítjuk a maradék tejfölt, reszelt sajttal megszórjuk és megsütjük.

Tormás sonkatekercs: 15 dkg gépsonka, sajtkrém, kevés mustár, ecetes torma, 10 dkg vaj.
A hozzávalókból jól kikeverjük a krémet, majd a sonka szeletek közepére halmozzuk, feltekerjük és tálalásig a hűtőbe tesszük.

hagymas_maj_sargarepa.jpg  Hagymás sült máj: 60-70 dkg máj (lehet csirke, sertés, pulyka), 2 fej vöröshagyma, só, bors, majoránna, bazsalikom, 2 gerezd fokhagyma.
A májat megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk, kissé kiklopfoljuk. A vöröshagymát is megtisztítjuk, karikára vágva elősütjük. Hozzáadjuk a májat és nagy lángon hirtelen megsütjük. Borsozzuk, majoránnával megszórjuk, majd zúzott fokhagymával ízesítjük. Párolt sárgarépával, tálaljuk és csak ekkor szórjuk meg sóval.

parolt_petrezselymes_repa.jpg    Párolt, petrezselymes sárgarépa: fél kg sárgarépa, vaj, petrezselyem.
A répát enyhén cukros, sós vízben félpuhára főzzük. Közben a vajat felolvasztjuk és az apróra vágott petrezselymet megfuttatjuk benne és a leszűrt répát megforgatjuk benne.

natur_szelet_baconbetekert_zoldbab.jpg A zöldbab... "míg kalóriatartalma alacsony, addig kalciumban, káliumban és rostban bővelkedik. Fehérjetartalma miatt – főként, ha szárított változatát fogyasztjuk – kiváló húspótló, így a vegetáriánus étrendből sem hiányozhat. A, B-1, B-2, B-6 és C-vitamint tartalmaz, emellett serkenti a májműködést. Érdemes minél többször fogyasztani". Sokféleképp elkészíthető, így köretként is megállja a helyét...

natur_szelet_baconbetekert_zoldbab.jpg Natúr-szelet, baconbe tekert párolt, zsenge zöldbabbal (2-3 főre): 40-50 dkg karaj, vagy csirkemell, fél csomag Lucullus Ranchero, grill pác. 2 ek. olaj, 2 ek. vaj, 50 dkg zsenge zöldbab, 1 cs. (6 szelet) bacon szalonna.
A pácot elkeverjük az olajjal, majd a hússzeletek mindkét oldalát megkenjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a vajon pirosra sütjük. Közben a zöldbabot enyhén sós vízbe megfőzzük, leszűrjük és hideg vízbe tesszük. Egy-egy csomót 1 szelet baconbe tekerjük, és a hús visszamaradt zsiradékjában lepirítjuk.

sargarepa_fozelek.jpg Sárgarépa főzelék: 1 ek. Ráma culinesse főzőmargarin, vagy vaj esetleg olaj, 1 szál, vastagabb újhagyma, 3 szál sárgarépa (kb. 25-30 dkg), 4 ek. (12 %-os) tejföl, 3-4 ek. liszt, 1 l víz, petrezselyem, 1 kk. őrölt bors, só, 1 tk. mustár, pár csepp friss citromlé.
Az újhagymát és a sárgarépát karikára vágjuk és a margarinon megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel (lehet szárított is) és felöntjük a vízzel. Amikor megpuhult, liszttel és a mustárral elkevert tejföllel, amit egy kicsit vízzel hígítunk, besűrítjük. Főtt tojással, vagy tetszőleges feltéttel tálaljuk.

 

Folyt.köv...

 

... még több recept a 28 napos diéta fejezetben...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 
   
   
   
   
   
   
   
   
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 283
Tegnapi: 663
Heti: 2 996
Havi: 13 529
Össz.: 992 153

Látogatottság növelés
Oldal: DIÉTÁS RECEPTEK CUKORBETEGEKNEK
Konyhabirodalom - © 2008 - 2017 - konyhabirodalom.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: diétás receptek fogyókúrázóknak - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »