Konyhabirodalom

Egyszerűen, gyorsan, jót!

12. HÉT

frankfurti_leves.jpg Frankfurti leves: 40 dkg kelkáposzta, 2 pár roppanós virsli, 3 ek. étolaj, 1 tk. liszt, 2 dl tejföl, 1 közepes vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 tk. majoránna, 1 kk. őrölt kömény, só, bors, őrölt paprika, 1-2 szem burgonya.
A vöröshagymát megdinszteljük, megszórjuk őrölt paprikával, felengedjük vízzel, majd a csíkokra vágott kelkáposztát, kockára vágott burgonyát hozzáadjuk. Fűszerezzük, majd ha minden megpuhult, a virslit is belekarikázzuk.  Pár percig együtt főzzük, liszttel elkevert tejföllel behabarjuk.

 kaposztas_langos.jpg Káposztás lángos: 0,50 kg liszt, 2 dl kefir, 1 dl forró víz, 1 cs. szárított élesztő, 2 tk. só, 1 tk. cukor, egy kis fej káposzta, 1 ek. cukor, só, bors, olaj.
A káposztát lereszeljük, sózzuk és egy kicsit állni hagyjuk. Közben az olajhoz hozzáadjuk a cukrot, karamellizáljuk, majd a kinyomkodott káposztát hozzá adjuk. Borsozzuk, barnára pirítjuk. Ezután a liszthez keverjük az élesztőt, sót, cukrot, majd a forróvízzel elkevert kefirt. Megdagasztjuk, majd duplájára kelesztjük. Ezután egy-egy darabot kerekre formálunk, megtöltjük kb. 2 ek. káposztával, félbehajtjuk, lenyomkodjuk, majd forró olajban kisütjük.

Kapormártás: 1,5 dl olajon 4 ek. liszttel rántást készítünk, majd ebbe tesszük az apróra vágott friss kaprot /lehet szárított is/ még egy kicsit együtt pirítjuk, majd felöntjük vízzel és csomómentesre keverjük, sózzuk és 2 dl tejföllel sűrítjük. Pici édesítővel és citromlével ízesítjük. Főtt burgonyával, és tojással tálaljuk.  

tzatziki.jpg Tzatziki: egy nagy pohár joghurt, 1 szál uborka, 3-4 gerezd fokhagyma, só, fehér bors, pici citromlé, kevés vágott kapor.
Az uborkát lereszeljük, besózzuk és állni hagyjuk. Ha levet engedett hozzákeverjük a joghurtot, a zúzott fokhagymát, borsot, citromlevet, apróra vágott kaprot. Pár órára hűtőbe tesszük. 

sult_csulok.jpg Rakott csülök: 1 füstölt csülök, 1 kg héjában főtt burgonya, 4 főtt tojás,    4 dl tejföl,1 szál füstölt kolbász, só, bors, fokhagyma, őrölt paprika.           
A füstölt csülköt puhára főzzük. A burgonyát, a tojásokat is megfőzzük, majd felkarikázzuk. A római tál, vagy egy tepsi aljára egy sor főtt burgonyát, majd tojáskarikákat és kolbászt, végül újra burgonyát teszünk. A tejfölt sóval, borssal,  fokhagymával és pirospaprikával ízesítjük, majd a rakott krumpli tetejére locsoljuk. A főtt füstölt csülköt kicsontozzuk és feldaraboljuk, majd a burgonya tetejére rakjuk. Először lefedve (vagy fóliával letakarva), majd tető nélkül ropogósra sütjük.

Tavaszi zöldségragu: 1 fej vöröshagyma, 2 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér+zöldje, egy kis fej karfiol, 10-15 dkg zöldborsó, zöldfűszerek (bazsalikom, kakukkfű, majoránna) kevés olaj, só, bors.
Az olajon üvegesre pirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a karikára vágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret és a zöldborsót. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a zöldfűszerekkel és kb. 15-20 percig pároljuk. Ekkor beletesszük a rózsáira szedett karfiolt. 

Sajtmártás: 2 ek. vajat felolvasztok, belekeverek 1 evőkanál lisztet és kb. 2 dl tejjel felengedem. Sózom, borsozom és szerecsendióval ízesítem. 10 dkg sajtot lereszelve hozzáadok és addig keverem, amíg el nem olvad. /Sokan szoktak beletenni 1 tojás sárgáját, pici tejfölt, de én  kihagyom és nem is hiányzik bele./

Zöldbab leves: kb. 20 dkg  fagyasztott zöldbab, 2-3 szem burgonya, 2 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér, 1 kis fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 kk. liszt, só, bors, borsikafű (csombor), citromlé, aki szereti kapor.
A zöldségeket megtisztítjuk, a burgonyát és a sárgarépát apró kockákra vágjuk és a zöldbabbal együtt, hideg vízben feltesszük főni. Sózzuk, borsozzuk, beletesszük a borsikafüvet, a hagymát.  Ha minden megpuhult, liszttel elkevert tejföllel behabarjuk. Ízlés szerint citromlével savanyítjuk, végül hozzáadjuk az apróra vágott kaprot is.

100_6894.jpg Gombás-sonkás carbonara szósz: fél kg szarvacska tészta (durum), 25 dkg gomba, 4 szál újhagyma, 10 dkg füstölt sonka,1 cs. carbonara szósz-por.
A tésztát feltesszük főni, közben elkészítjük a szósz. A sonkát kockára vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, majd a karikára vágott újhagymát és a szeletekre vágott gombát is hozzáadjuk. Ha minden megpuhult, a szósz-port összekeverjük 2 dl vízzel, és a ragut besűrítjük vele.  A tésztát leszűrjük, kevés olajjal összekeverjük és tálaljuk.

100_6944.jpg Csirkemell sonkás saláta: 1/2 fej jégsaláta, 1 cs. retek, 1 cs. újhagyma, 2-3 db főtt tojás, 20 dkg csirkemell sonka, 1 tubus tormás majonéz, 2 dl joghurt.
A jégsalátát apró darabokra tépkedjük, a retket és az újhagymát vékonyan felkarikázzuk, a főtt tojásokat negyedeljük. A csirkemell sonkát kis kockára vágjuk és pici vajon megsütjük. A tormás majonézt elkeverjük a joghurttal, ha kell egy kis édesítőszert is adunk hozzá, majd a hozzávalókat, a csirkemell kivételével, lazán beleforgatjuk és tálaláskor a pirított csirkemell sonkával megszórjuk.

hagymaleves.jpg Medvehagyma krémleves: 2 ek. vajon megfuttatunk kb. 1 csokor, darabokra vágott medvehagymát. Ha megpuhult, megszórjuk 2 ek. liszttel, majd felengedjük 0,5 l tejjel és ugyanennyi vízzel. Sózzuk, borsozzuk, kevés vegetával ízesítjük, majd felforraljuk. 1-2 merőkanálnyit kiveszünk belőle, a többit botmixerrel simára keverjük, majd a félretett részt visszaöntjük. Pirított zsemlekockával tálaljuk.

medvehagymas_krumplis_pogacsa.jpg Medvehagymás-, vajas-, burgonyás pogácsa: 1 kg liszt, 20 dkg burgonyapüré, 1 teáskanál só, 4-5 dl tej, 1 cs szárított élesztő, vagy 5 dkg friss, 1 csokor medvehagyma, 10 dkg puha vaj, vagy margarin.
A lisztet tálba szitáljuk, hozzákeverjük az élesztőt, beletesszük a burgonyapürét, sózzuk és langyos tejjel, könnyű, sima tésztává dagasztjuk. Meleg helyen duplájára kelesztjük. Amíg kel, a vajat eldolgozzuk az apróra vágott medvehagymával. Ha megkelt a tészta, ketté vesszük, vékonyra kinyújtjuk és a medvehagymás vaj felét egyenletesen rákenjük. Felcsavarjuk, pár percig pihentetjük, kb. 1,5 cm vastagra nyújtjuk, a pogácsaszaggatóval mintázzuk a tetejét, kiszaggatjuk. A másik felével is ugyanígy teszünk, előmelegített sütőben megsütjük.

medvehagymas_tojaslepeny.jpg Tojáslepény: 1 kg burgonya, 6 db tojás, 2 dl tejföl, 1 cs. újhagyma, só.
A burgonyát vékony karikára vágva, margarinnal kikent tepsibe rakjuk. Sózzuk és összekeverjük a szárával együtt felkarikázott újhagymával. Sütőbe tesszük és majdnem puhára sütjük. A felvert tojáshoz hozzáadjuk a tejfölt, kicsit sózzuk, majd az egésszel leöntjük a burgonyát és készre sütjük. 

100_6953.jpg  Gombakrémleves: 1 kg gomba, 1 ek. margarin 1 fej vöröshagyma, só, bors, 1 ek. étkezési keményítő, vagy liszt, petrezselyem, 2 dl tejszín, vagy tejföl.   
A margarinon megdinszteljük a vöröshagymát. Hozzáadunk fél kg felszeletelt gombát. Apróra vágott petrezselyemzölddel, sóval, borssal és fokhagymával ízesítjük. Egy kicsit pirítjuk, majd felöntjük 2 l vízzel. Közben a gomba másik felét is felszeleteljük, megpirítjuk. A gombalevest összeturmixoljuk, 1 ek. étkezési keményítővel összekevert tejszínnel sűrítjük, majd a pirított gombát is belekeverve tálaljuk.

babos_egytal.jpg Babos egytálétel: 5 dkg szalonna, 15 dkg füstölt kolbász, 1 pár virsli, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 doboz kukorica, 1 doboz fehér bab, paradicsomlében, só, bors, oregánó, 1 cs. Bolognai szószpor (elhagyható), 10 dkg durum csavart tészta.
A szalonnát és a vöröshagymát felkockázzuk és elősütjük. Hozzáadjuk a karikára vágott kolbászt, virslit. Kevés ideig együtt sütjük, ráöntjük a kukoricát, a babot, sózzuk, fűszerezzük, zúzott fokhagymával ízesítjük, felöntjük 2 dl vízzel elkevert szószporral, vagy simán vízzel és összeforraljuk. Belekeverjük a tésztát és fedő alatt puhára főzzük.
 

100_6831.jpg Sárgarépa saláta: 2 cs. Eisberg sárgarépa csík, 1 nagy pohár joghurt, 1 kk. mustár, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek. majonéz, só, bors, 1-2 csepp édesítőszer.
A joghurthoz hozzáadjuk a mustárt, sót, borsot, édesítőt, majonézt, majd a zúzott fokhagymát is. Összekeverjük a sárgarépával, majd 1-2 órára hűtőbe tesszük. Pirított barna kenyérrel és főtt tojással tálaljuk. 

Orjaleves: 1 kg karaj, vagy tarjacsont, 4 sz. nagyobb sárgarépa, 2 sz. petrezselyemgyökér+zöldje, 1 kisebb zeller, karalábé, 1 db vöröshagyma, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, só, egész bors.
A sertéstarját hideg vízben alaposan megmossuk, hideg vízben feltesszük főni. Amikor a leves forrni kezd, lehabozzuk, sózzuk, borsozzuk. Lassú tűzön, gyöngyöző forrással főzzük. Beletesszük a zöldségeket. Ezután hozzáadjuk a csemege zöldpaprikát, paradicsomot és készre főzzük. Amikor a leves elkészült 15 percig pihentetjük, ezután szűrőn leszűrjük. A levesben főtt zöldséget és csontot külön tálaljuk.

kijevi_csirkemell.jpg Kijevi csirke- vagy pulykamell: 20 dkg sajt, 80 dkg pulykamell, 10 dkg vaj, 3-4 gerezd fokhagyma, esetleg snidling, petrezselyem, só, bors, liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj.
A pulykamellből vastagabb szeleteket vágunk, középen felszúrjuk, sózzuk, félretesszük. A sajtot kikeverjük a puha margarinnal és a zúzott fokhagymával, sózzuk, borsozzuk. Tehetünk bele apróra vágott snidlinget, vagy petrezselymet is. Ez után mindegyik szelet hús nyílásába töltjük, hústűvel összetűzzük, majd a szokásos módon bepanírozzuk és forró olajban kisütjük. A szeleteket megtölthetjük más ízű fűszervajjal is (lásd. Fűszervajak, mártások fejezetben!). Kukoricás rizzsel, vagy burgonyapürével tálaljuk. 

 

13. HÉT

tojasos_nokedli.jpg Tojásos nokedli: 50 dkg liszt, 8 db tojás, kb. 1 dl olaj.
A lisztet elkeverjük sóval, beleütünk 2 db tojást, majd annyi vízzel összedolgozzuk, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk. Kevés pihentetés után forrásban lévő vízbe szaggatjuk. Ha a tészta feljött a víz tetejére leszűrjük, átöblítjük, kiolajozott tepsibe tesszük. A maradék tojásokat felverjük, ráöntjük a nokedlira, összekeverjük, sütőben megsütjük. Fejes salátával tálaljuk.

hussalata.jpg Hússaláta: 2 db burgonya, 1 alma, 10 dkg ecetes uborka, 15 dkg sertéssült vagy maradék főtt hús, 2 db főtt tojás, 1 tubus majonéz, kevés só, bors, 1 kk. mustár, 1 citrom leve, 1 kk. porcukor.
A burgonyát főzzük meg héjában, hűtsük le, hámozzuk meg és vágjuk apró kockára. A meghámozott kimagozott almát, az uborkát, főtt tojást és a húst ugyanígy daraboljuk fel. A majonézt sóval, borssal, citromlével és a porcukorral keverjük el. Ezután a felvágott hozzávalókkal keverjük össze és 1-2 órára tegyük hűtőbe.

100_6707.jpg Mángold főzelék (spenóthoz hasonló, ilyenkor van már a kertekben, de akinek nincs, ugyanígy készítheti fagyasztott spenótpüréből): fél kiló mángold, kb 4 dl tej, 4 dl víz, 4 ek. liszt, 1,5 dl olaj, só, kevés őrölt bors, szerecsendió, fokhagyma, 1-2 db szikkadt zsemle.
A mángold levelét alaposan átmossuk, majd a tejjel együtt leturmixoljuk (ha spenótpüréből készül, akkor a tejben felengedjük a többi folyamat ugyanaz). A zsemléket kockára vágjuk és szárazon megpirítjuk. Belenyomjuk a fokhagymát, majd hozzáöntjük a  tejes mángoldot és kb. 20 percig főzzük. A lisztből és olajból készített rántással besűrítjük. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval, ha kell még egy kis zúzott fokhagymát is adunk hozzá, majd addig keverjük, amíg krémesre besűrűsödik. Tükörtojással, vagdalthússal, főtt burgonyával tálaljuk.

fenykep0048.jpg    Orsótészta cukkiniraguval:  50 dkg  durum orsótészta (lehet színes) 50 dkg cukkini, só, bors, 3 dkg fokhagymás krémsajt, 1-2 apróra vágott bazsalikom levél.
A tésztát sós vízbe puhára főzzük, leszűrjük. A gyalult cukkinit pár percig margarinon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk és elkeverjük a krémsajttal. Ha sűrű, kevés tejjel hígítjuk. A tészta tetejére tesszük, megszórjuk a friss, apróra vágott bazsalikommal.

100_6026.jpg Padlizsánkrém: 2 db nagyobb padlizsán, 1 kis fej vöröshagyma, só, bors, majonéz.
A padlizsánokat faszénparázson megsütjük, hideg vízbe tesszük, héját lehúzzuk, majd a húst sóval, borssal, vöröshagymával, majonézzel pürésítjük. Pirítóssal tálaljuk.

100_6954.jpg   Tojásleves: 2 ek. olaj, 1 kk. egész köménymag, fél fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 ek. kanál liszt, őrölt paprika, só, 1-2 tojás.
Az olajon megfuttatjuk a köménymagot. Megszórjuk kevés liszttel és rántást készítünk, majd a tűzről lehúzva hozzáadjuk az őrölt paprikát és a zúzott fokhagymát is. Jól elkeverjük, felengedjük vízzel,  sózzuk. A tojásokat felverjük, majd a forrásban lévő levesbe keverjük.

Darál húsos rakott burgonya: 1 kg krumpli, 20 dkg darált hús, 10 dkg bacon, vagy szalonna, 20 dkg sajt, 1 nagy pohár tejföl, 5 dkg vaj, 2 gerezd fokhagyma,  1 kk. szerecsendió, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor snidling, só, bors.
A burgonyát meghámozzuk, vékony karikára szeljük. A darált húst a kockára vágott szalonnával együtt elősütjük. Lerakunk egy réteget a kivajazott tűzálló tál aljába. A tejfölhöz keverjük a zúzott fokhagymát, snidlinget, reszelt sajtot, borsot, sót, majd a felét rásimítjuk a burgonya tetejére. Erre kerül a szalonnás hús fele és a burgonya másik része, újra tejföl, végül szalonnás hús a tetejére. Ha marad egy kis reszelt sajt, befedjük vele. Sütőben puhára sütjük.

Karfiol krémleves: 1 kg karfiol, 1 kis pohár tejföl, 1 ek. liszt, só, bors petrezselyemzöld, tárkony.
A karfiolt megmossuk, rózsáira szedjük. Fazékba tesszük és annyi vizet engedünk rá, ami bőven ellepi. Sózzuk, borsozzuk esetleg egy kis tárkonyt adunk hozzá, majd puhára főzzük. Ekkor néhány karfiolrózsát félreteszünk belőle, a többit pedig botmixerrel pépesítjük. A tejfölből készített habarással besűrítjük. A kiszedett karfiolrózsákat visszatesszük a levesbe, tetejét tálalás előtt apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk. Levesgyönggyel, vagy fokhagymás pirított zsemlekockával tálaljuk.

baratfule.jpg "Barátfüle": 1 kg burgonya, kb. 20-30 dkg liszt, 3 dkg zsír, 2 tojás, só, 12 dkg olvasztott vaj, sűrű szilvalekvár, kb. 10 dkg zsemlemorzsa, porcukor.
A burgonyát főzzük puhára, hámozzuk meg és burgonyanyomón törjük át. Hagyjuk szoba hőmérsékletűre kihűlni, majd adjuk hozzá a többi alapanyagot és annyi lisztet, hogy jól gyúrható legyen. A tésztát tegyük deszkára, és nyújtsuk vékonyra, téglalap alakúra. Egyik felét megrakjuk egymástól kb. 4-5 cm-re egy-egy teáskanál szilvalekvárral. A tészta másik felét hajtsuk óvatosan rá. A halmok között ujjunkkal nyomjuk le a tésztát és késsel vagy derelyevágóval daraboljuk fel. Bő, lobogó vízben főzzük ki. A zsemlemorzsát szárazon aranybarnára pirítjuk, majd hozzáadjuk a vajat, olvadásig keverjük, majd a megfőtt tésztát beleforgatjuk, porcukorral tálaljuk. Készülhet túrós töltelékkel is, de ebből a tésztából lehet mákos és sima nudlit készíteni, de szilvás gombócnak is jó.

100_6454.jpg  Joghurtos gyümölcssaláta: 1 doboz darabolt ananász, 2 db savanykás alma, 15 dkg füstölt sajt, 1 nagy doboz joghurt, 1 kk. fahéj, 1 tk. méz. 
Az almát és a sajtot kockára vágjuk, az ananászt levét leszűrjük és 1-2 evőkanálnyi mennyiséget a joghurthoz keverünk. A gyümölcsöket összekeverjük a sajttal és a joghurttal. Megszórjuk kevés fahéjjal, majd tálaláskor mézet csurgatunk a tetejére.

100_5959.jpgParadicsomoskáposztafőzelék: 1 kg fehér káposzta, 1 fej vöröshagyma, 1 dl olaj, 2-3 ek. liszt, 5 dl paradicsom ivólé, vagy paradicsompüré, 1 kg hús (lehet a malacka füle, farka, körme is)
A húst darabolom és felteszem főni. Amikor felforrt, a habját leszedem és hozzáadom a csíkokra szelt káposztát és az egészben hagyott vöröshagymát. Sózom, borsozom és puhára főzöm. Az olajból és a lisztből rántást készítek, felöntöm a paradicsomlével, simára keverem és a káposztához öntöm. Kevés édesítőt teszek hozzá.

csicsoka_sali_virsli.jpg Snidlinges csicsóka saláta: 3-4 db nagyobb csicsóka, vagy 2 db vajretek, 1-2 db nagyobb alma, 1 csokor snidling, 2 ek. tejföl, 5 ek. majonéz, só, bors.
Az almát és a csicsókát/retket meghámozzuk, durvára reszeljük. Sózzuk, borsozzuk belekeverjük az apróra vágott snidlinget. A majonézt elkeverjük a tejföllel, majd az alapanyagokkal. Pár órára hűtőben érleljük. Sült- főtt füstölt virslivel tálaljuk.

Palóc leves: 1 db nagyobb vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 20-30 dkg lapocka, 2-3 db babér levél, 2 közepes burgonya, 20 dkg zöldbab, 2 sz. sárgarépa, 1 sz. petrezselyemgyökér+zöldje, 2 dl tejföl, 1 ek. liszt, só, bors, őrölt paprika, kevés olaj.
A vöröshagymát apróra vágjuk és az olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a kockára vágott húst. Sózzuk, borsozzuk, őrölt paprikával megszórjuk, majd fölengedjük vízzel és félpuhára főzzük. Ekkor beletesszük a babérlevelet, darabolt, vagy fagyasztott zöldbabot, kockára vágott burgonyát és a karikára szelt sárgarépát, petrezselyemgyökeret+apróra vágott zöldjét. Ha minden megpuhult kevés liszttel elkevert tejföllel behabarjuk.

sajtos_karaj.jpg Sajtos karaj szelet: 1 kg karaj, 4-5 gerezd fokhagyma, 10 dkg reszelt sajt, 3 dl tejföl, petrezselyemzöld, szerecsendió, só, bors.A hús szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, majd  megszórjuk sóval, apróra vágott fokhagymával és annyi tejet öntünk rá hogy ellepje. Lefedjük és egy éjszakát így pihentetjük.  Másnap a tejből kivéve, egy hőálló tálba tesszük, szerecsendióval megszórjuk a hús szeleteket. Apróra vágott petrezselyemmel ízesített tejföllel megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk, lefedjük, majd sütőben megsütjük. Zöldséges rizzsel tállajuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 142
Tegnapi: 342
Heti: 484
Havi: 908
Össz.: 2 728 319

Látogatottság növelés
Oldal: Receptek: 12-13. hét
Konyhabirodalom - © 2008 - 2024 - konyhabirodalom.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »