Konyhabirodalom

Egyszerűen, gyorsan, jót!

6. HÉT

soskamartas_buggyantot_tojas.jpg Sóskamártás: 450 g mirelit sóska, 2 dl tejföl, 4 ek. liszt, vagy étkezési keményítő, só, édesítőszer.
A sóskakrémet fagyosan, 4-5 dl vízbe tesszük és felengedésig főzzük. Liszttel elkevert tejföllel behabarjuk. Sózzuk, ha savanyú lenne, édesítővel ízesítjük. Ha kész, beleütünk személyenként 1 vagy 2 tojást, pár percig lassú tűzön főzzük, majd lezárjuk és pár percig még hagyjuk. Aki nem szeretné így, az külön is elkészítheti az alább leírt készítési móddal!

buggyantott_tojas.jpg  Buggyantott tojás: 1 l víz, 2 ek. ecet (vagy citromlé),fejenként 12 db tojás.
A vizet az ecettel vagy citromlével széles lábasban felforraljuk. A tojásokat egyenként kis tálkába, vagy csészébe ütjük és óvatosan, alacsony magasságból a forrásban lévő ecetes vízbe csúsztatjuk. 3-4 percig főzzük. A tojásokat szűrőkanál segítségével egyesével kivesszük, és hagyjuk kissé kihűlni. Ízlés szerint fűszerezve tálalhatjuk.

husos_zsomle.jpg Húsos zsömle: 6 db zsömle, 30 dkg sertéshús, vagy 1 doboz löncs (Pápai a legjobb), 2 db tojás, sajt, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, fűszerek.
A zsömle tetejét levágjuk, belsejét kikaparjuk. A húst ledaráljuk, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük és jól összedolgozzuk a zsömle kikapart belsejével, a beáztatott, kinyomkodott tetejével és a tojással. Visszatöltjük a zsömlék belsejébe, majd kivajazott tűzálló tálba tesszük. Előmelegített sütőben, időnként enyhén sós tejjel meglocsolva, kb. 15 perc alatt megsütjük. Ha elkészült, mindegyik tetejére egy-egy szelet sajtot olvasztunk. Önállóan, vagy salátával, de főzelék mellé is fogyaszthatjuk.

Kukoricaleves: fél liter tej, 50 dkg mélyhűtött kukorica, 1 nagy pohár tejföl, 1 csokor aprított kapor, 2 ek. liszt, 2 ek. margarin, só, bors, pirított zsemlekocka.
A margarinon megfuttatjuk a lisztet, beletesszük a kaprot, összekeverjük, majd felöntjük tejjel. Sózzuk, borsozzuk és ha felforrt hozzáadjuk a kukoricát. Ha megpuhult egy kevés levet leszűrünk, csomómentesre keverjük benne a tejfölt, majd az egészet hozzáöntjük a leveshez. Pirított zsemlekockával tálaljuk. 

Fokhagymás- zöldséges tészta: 1 db kaliforniai paprika, 1 sz. póréhagyma, 1 sz. petrezselyemgyökér, 1 sz. sárgarépa, 1 db kisebb karalábé, 40 dkg fusilli (durum), só, bors, friss bazsalikom, 2 gerezd fokhagyma, 4 ek. olaj, 10 dkg sajt.
Megtisztítjuk a répát, karalábét és a gyökeret, a paprikával együtt vékony csíkokra felvágjuk. Enyhén sós vizet forralunk. Ha felforrt, a paprika és hagyma kivételével beledobjuk a zöldségeket és öt percig főzzük, utána leszűrjük. Egy serpenyőben, az olajon, megpirítjuk a póréhagymát, hozzáadjuk a leszűrt zöldségeket, a paprikát, zúzott fokhagymát és együtt kissé roppanósra sütjük. Sóval-borssal ízesítjük. Rászórjuk az összevágott bazsalikomlevelek felét, 2-3 percig együtt rotyogtatjuk, majd a sós vízben kifőzött a tésztával és egy kevés reszelt sajttal összekeverjük. Tálaláskor a maradék reszelt sajttal és apróra vágott bazsalikommal megszórjuk.

Brokkoli olívás tonhallal: 500 g brokkoli (mélyhűtött), vagy friss, 1 sz. póréhagyma, vagy 5 - 6 szál újhagyma,1 kis fej jégsaláta, 1 db piros kaliforniai paprika, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, 1 citrom vagy lime (zöldcitrom), 2 doboz olívaolajos tonhal (kb. 300 g), petrezselyem.
A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk. A brokkolit apró rózsákra szedjük, majd enyhén sós vízbe tesszük (ha mélyhűtött, fagyos állapotban) és az újraforrástól számított 5 percig főzzük. Hideg vízbe szedjük, majd kivesszük és lecsöpögtetjük. A citromot félbevágjuk, egyik felét vékonyan felkarikázzuk, a másiknak kinyomjuk és átszűrjük a levét. A hagymát felkarikázzuk, összekeverjük egy kevés sóval, borssal és 2 ek. citromlével. A salátát megmossuk, leszárítjuk és falatnyi darabokra tépkedjük és nem túl mély tálba tesszük. A paprikát vékony csíkokra szeljük. A halat kiemeljük az olajból, lecsepegtetjük, nagyobb darabokra bontjuk. A hagyma alól leöntött és még 1-2 ek. citromlében simára keverünk ízlés szerint sót, frissen őrölt borsot, az áttört fokhagymát és a hal olaját. A brokkolit, a paprikát, a hagymát és a tonhaldarabokat a salátaágy tetejére rendezzük, csak fogyasztáskor, az asztalnál locsoljuk meg az öntettel. Pirított kenyér, friss, sokmagos zsemle, bagett illik hozzá.

100_5994.jpg Töltött gomba: 12 nagy csiperkegomba, 1 piros  kaliforniai paprika, 1 fél csomag (bármilyen) zöldségkeverék, 30 dkg krémsajt, 1 db egész tojás, újhagyma, 2 ek. olaj, 1 mk. vaj, 3 dl zöldségerőleves.
A gombát megtisztítjuk, szárát kicsavarjuk. A vajat és az olajat összemelegítjük, rátesszük a karikára vágott újhagymát, a kockára darabolt gombaszárat, petrezselyemzöldet és együtt megpároljuk. A zöldségkeveréket 3 dl vízben megfőzzük, leszűrjük és a gombához keverjük, az apróra vágott paprikával együtt. A krémsajtot kikeverjük a tojással, majd a zöldségeket hozzáadjuk, a gomba kalapjába töltjük, a maradék ragut pedig összekeverjük a zöldség levével, tepsibe öntjük és a töltött gombákat rátesszük a tetejére. Reszelt sajttal megszórjuk és megsütjük. Jó szaftos lesz, ezért rizzsel tálaljuk.

Almás- hagymás csirkemájsaláta: 50 dkg hagyma (lila-, sonka-, póré- vegyesen), só, színes bors, 2 db citrom leve, 50 dkg csirkemáj, 4 db zsályalevél, 2 db alma, 5 ek. olaj, fél fej jégsaláta, 1 csokor petrezselyem
A hagymaféléket meghámozzuk, felkarikázzuk, fél kk. sóval, 3 ek. citromlével összekeverjük, fél órát pihentetjük. A  zsályát 3 ek. felforrósított olajban picit pirítjuk, majd rátesszük a tisztított, darabolt májat és megsütjük. Kiszedjük az olajból és félretesszük. A salátát megmossuk, leszárítjuk és apró darabokra tépkedjük. Az almákat felaprózzuk, megöntözzük citromlével, leszűrjük. A májjal, valamint a leszűrt hagymával együtt a salátához keverjük és tálra halmozzuk. A máj sütőlevét összeforraljuk a maradék 2 ek. olajjal és a hagyma-alma levével együtt, melegen a saláta tetejére locsoljuk. 

100_5954.jpg  Sárgaborsó főzelék: fél kg sárgaborsó, só, 1 db vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, babérlevél.
A borsót egy éjszakára beáztatjuk. Másnap a vöröshagymával, fokhagymával és a babérlevéllel együtt, enyhén sós vízbe, feltesszük főni. Ha megpuhult rántást készítünk, kevés pirospaprikával, majd besűrítjük vele. Ha van füstölt levünk abban is megfőzhetjük a borsót, jó ízt ad neki. Pirított hagymával és virslivel tálaljuk.

Savanyú káposztás- kolbászos leves: 30 dkg savanyú káposzta, 1 sz. lángolt, vagy lecsó kolbász, 1 sz. petrezselyemgyökér, 2 sz. sárgarépa, 1 db vöröshagyma, 10 dkg szalonna, só, bors, bazsalikom, kakukkfű, 3-4 babérlevél, 4-5 ek. tejföl.
A szalonnát, és a vöröshagymát apró kockára vágva lepirítjuk, majd ezen az alapon majdnem puhára pároljuk az aprított zöldségeket. Közben feltesszük a vizet, a fűszerekkel, forrni. Ha felforrt, hozzáadjuk a káposztát, kevés ideig főzzük, majd a közben megpárolódott zöldségeket és a pirított kolbász karikákat is beletesszük és készre főzzük. Tejföllel tálaljuk. 

100_5190.jpg Zöldséges tócsi: 1 db cukkini, 2 szál sárgarépa, 1 db karalábé, 1 fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, petrezselyemzöld, snidling, olaj, só, bors, kb. 6 ek. liszt, 3 db tojás.
A zöldségeket durvára reszeljük, sózzuk, borsozzuk. Az apróra vágott petrezselymet, vöröshagymát olajon megpároljuk, majd a zöldségekhez adjuk. A fokhagymákat belenyomjuk, adunk hozzá vágott snidlinget, a tojásokat beleütjük és a lisztet belekeverjük. Kanállal forró olajba rakjuk, kissé ellapítjuk és mindkét oldalát pirosra sütjük.

Fokhagymás- snidlinges mártás: 3 ek. majonéz, 1 ger. fokhagyma, 1 tk. mustár, 1 cs. snidling, 1 kis pohár joghurt, só, bors.
A mártáshoz összekeverjük a majonézt a joghurttal, a mustárral és az apróra vágott snidlinggel. Hozzányomjuk a fokhagymát, átkeverjük, sózzuk-borsozzuk és tálalásig hideg helyen tartjuk.

Joghurtos gyümölcs saláta: alma, körte, mandarin, banán (vagy tetszőleges gyümölcsök), 1 nagy doboz joghurt, méz, pici fahéj, szeletelt mandula.
Az almát és a körtét meghámozzuk, magházát eltávolítjuk és apró kockákra vágjuk. A banánt meghámozzuk és felkarikázzuk. A mandarint gerezdekre szedjük. A gyümölcsöket üvegtálba tesszük, ráöntjük a mézzel és fahéjjal elkevert joghurtot, jól behűtjük és pirított mandulával megszórva fogyasztjuk. 

Alma leves: 4-5 almát meghámozunk, kockára  vágjuk és feltesszük főni szegfűszeggel,  fahéjjal pici sóval, édesítővel és citromhéjjal ízesített vízben. Amikor megpuhult, 1 ek. liszttel elkevert tejföllel behabarjuk.

100_6523.jpg   Zabpelyhes túrógombóc:        50 dkg félzsíros tehéntúró, 10 dkg zabpehely,      3 db tojás, 4 dkg zsemlemorzsa, 2 dkg Rama margarin, 1 dl 12%-os tejföl, reszelt citrom héja, folyékony édesítőszer.
Az áttört túrót összekeverjük a zabpehellyel, az egész tojásokkal, a reszelt citromhéjjal és 8-10 csepp folyékony édesítőszerrel, majd félóráig pihentetjük. Vizes kézzel gombócokat formázunk, forrásban lévő sós vízben kifőzzük. A zsemlemorzsát egy teflonserpenyőben enyhén megpirítjuk, a tűzről lehúzva hozzákeverjük a margarint és ebben forgatjuk meg a jól lecsurgatott gombócokat. Tejföllel tálaljuk.

100_6894.jpg Gombás- sonkás spagetti a' la carbonara: 1 vékony szelet húsos szalonna, vagy sonka, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor snidling, vagy 2 sz. újhagyma, só, bors, 50 dkg gomba, 1 ek. liszt, 1,5 dl tej.
A szalonnát apró kockára vágjuk, megpirítjuk és a tisztított, szeletelt gombát hozzáadjuk. Sózzuk, borsozzuk, zúzott fokhagymával ízesítjük és zsírjára sütjük. Megszórjuk liszttel, átkeverjük, majd a tejjel felengedjük. Apróra vágott snidlinget adunk hozzá. Durum spagettivel tálaljuk.  

100_6038.jpg Zöldborsó leves: fél kg zöldborsó, 2 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér+ zöldje, 1 karalábé, 1 dl olaj, 1 ek. liszt, őrölt paprika, só, bors, vegeta.
A sárgarépát, karalábét, petr.gyökeret kockára vágjuk és az olajon megdinszteljük, majd kb 10 perc múlva hozzáadjuk a zöldborsót is. Kicsit pároljuk még, megszórjuk liszttel, kevés őrölt paprikával. Sóval, borssal, vegetával ízesítjük, majd vízzel felengedjük, csomómentesre keverjük és készre főzzük. Májgaluskát főzünk bele.

Májgaluska: 2 db csirkemáj, 1 tojás, 1 ek. liszt, 2 ek. zsemlemorzsa, só, bors, petrezselyem.
A májat deszkán pépesre kaparjuk. Hozzáadjuk a lisztet, zsemlemorzsát, sót, borsot, petrezselymet és kikeverjük. Kanállal a forró levesbe szaggatjuk.

hagymas_rostelyos.jpg  Hagymás rostélyos: 4 szelet, vagy személyenként 1-2 kisebb szelet, kicsontozott hátszín vagy rostélyos (finom sertés tarjából is), 2 ek. mustár, 4 ek. olaj, 5 db apróbb hagyma, kb. 1-2 ek. liszt, só, bors, olaj a hagyma sütéséhez, 1 dl húsleves, vagy félszáraz vörösbor, vagy balzsamecet, 1 ek. vaj.
A hússzeleteket leöblítjük, szárazra töröljük, szélét bevagdossuk (hogy sütés közben fel ne púposodjanak), folpackkal letakarjuk, és kissé kiverjük. Egyik oldalukat megkenjük a mustárral, majd egy tálban, 4 ek. olajjal rétegezve egymásra fektetjük-nyomkodjuk őket. Letakarjuk, legalább 24 órára a hűtőbe tesszük (még jobb, ha 2-3 napra!) és többször is megforgatjuk a pácban. A pácolás-érlelés folyamatát nem érdemes kihagyni, mert ettől lesz puha-porhanyós a hús. Mielőtt a hús sütéséhez fognánk, a hagymákat megtisztítjuk, megmossuk, karikákra vágjuk-gyaluljuk és gyűrűikre bontjuk. Kisebb adagokban fedeles műanyag dobozba tesszük, majd bőven megszórjuk liszttel. Ráillesztjük a dobozra a fedelét, jól összerázzuk a tartalmát, azután szűrőbe tesszük a hagymát és lerázzuk róla a fölösleges lisztet. Háromujjnyi olajat felforrósítunk majd kisebb adagokban, ropogósra sütjük a hagymát (vigyázat, könnyen megég és keserű lesz!). Papírkendőre szedjük és szétterítjük, hogy ropogós maradjon, amíg megsütjük a többi hagymát is. A hússzeletekről „letakarítjuk” a mustáros pácot, egyik oldalukat meghintjük sóval és frissen őrölt borssal, a másikat lisztbe mártjuk. A hagyma sütőolajából 3-4 evőkanálnyit felforrósítunk, lisztes oldalukkal lefelé beletesszük a hússzeleteket és fedő nélkül mindkét oldalukat pirosra sütjük (4-4 perc). Előmelegített tálra rendezzük, alufóliával letakarva melegen tartjuk. A pecsenyelét felöntjük a húslevessel vagy vörösborral, jól összeforraljuk, majd kisebb lábasba szűrjük, és kézi habverővel simára keverjük a kisebb darabokban hozzáadott vajjal. Bevonjuk a mártással a hússzeleteket, tetejükre szórjuk-halmozzuk a hagymát, és azonnal, forrón tálaljuk. Hasábburgonya, ecetes savanyúság illik hozzá. Külön tálkában mustárt is kínálhatunk mellé.

7. HÉT

100_5323.jpg Meggymártás: 50-60 dkg meggy (friss vagy fagyasztott) fél citrom, szegfűszeg, fahéj, 3 dl joghurt (legutóbb véletlenül epreset vettem, hát... nem rontotta el sokkal finomabb lett), 3 ek. étkezési keményítő, pici só, édesítő.
A meggyet feltesszük az ízesítőkkel együtt főni. Ha megpuhult, a joghurtot elkeverjük az étkezési keményítővel és behabarjuk vele a mártásnak valót.

Pirított dara: 6 evőkanál darát szárazon megpirítunk. Amikor világos barna lesz, pici sót teszünk bele és 1 evőkanál margarinnal átkeverjük, vagy 2 dl vízzel felöntjük (néha a gyümölcs ízesített főzőlevével engedem fel) és fedő alatt még puhítjuk. Ekkor már lezárjuk a gázt.

Párolt csirkecomb: a csirkecombokat megmosom, sózom, borsozom és sütőzacskóba teszem. Teszek bele még egy felszeletelt almát, és 1-2 fej vöröshagymát karikára vágva. Lezárom, picit összerázom és tepsibe teszem. /A zacskót megszurkálom, hogy kijöjjön a gőz./ Amikor megpuhult szétvágom a zacskót és még pirítom.

100_5324.jpg Kapros, uborkás túró: 1 cs túró, 1 kefir, uborka reszelve, kapor, snidling, petrezselyem apróra vágva, póréhagyma, fokhagyma, só. A hozzávalókat összekeverjük. Pirítós kenyérrel táljuk.

karalabe_leves.jpg Karalábé leves: 2 db zsenge karalábé, 1 sz. nagyobb sárgarépa, 1 sz. petrezselyem gyökér, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem zöld, só, bors, pirospaprika, liszt, kevés olaj.
A megtisztított zöldségeket kockára vágjuk. Kevés olajon a hagymával együtt megdinszteljük, sózzuk, borsozzuk. Amikor már megpuhultak, megszórjuk egy kevés pirospaprikával és liszttel. Elkeverjük és felöntjük vízzel. Lassú tűzön főzzük.  A végén beleszórjuk a felaprított petrezselyemzöldet. Aki szereti tejföllel is behabarhatja.

100_6346.jpg Burgonyás tészta: kb.  4-5 db burgonya, őrölt paprika, 1 fej vöröshagyma, só, bors, fél csomag kockatészta.
A burgonyát megfőzzük, az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük, megszórjuk őrölt paprikával, sózzuk, borsozzuk. A megfőtt burgonyát rátesszük és jól összenyomjuk. A kockatésztát kifőzzük és a paprikás burgonyával összekeverjük. Savanyúsággal tálaljuk.

olasz_cukkinis_szendvics.jpg   Olasz cukkinis szendvics: 1 doboz hámozott paradicsom, 1 db közepes cukkini, 15 dkg mozzarella sajt, só, őrölt bors, 1 gerezd zúzott fokhagyma, bazsalikom, oregánó, kenyér.
A paradicsomot leszűrjük, kisebb darabokra vágjuk. A cukkinit és a sajtot is daraboljuk, majd a paradicsommal összeforgatjuk. Sózzuk, borsozzuk, zúzott fokhagymával, oregánóval, bazsalikommal fűszerezzük. Ezt a keveréket a kenyérszeleteken egyenletesen elosztjuk, tepsibe tesszük és forró sütőben, vagy grillsütőben megsütjük.

mallorcai_zoldsegleves.jpg  Mallorcai zöldségleves: 3 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 szál póréhagyma, 25 dkg paradicsom, 1 paprika, 2 ek. olaj, kb 20 dkg fejes káposzta, 1 babérlevél, kakukkfű, só bors.
Az olajat megforrósítjuk, a vöröshagymát megpirítjuk benne, hozzáadjuk a karikára vágott póréhagymát és az aprított fokhagymát. Néhány percig állandó keverés mellett pároljuk, majd bele tesszük az előzőleg felcsíkozott paprikát és a héjától megszabadított paradicsomot (forróvízbe mártva könnyen lejön a héja) tovább pároljuk. Hozzáöntünk kb. 2 l vizet, beledobjuk a csíkozott káposztát és a fűszereket, megsózzuk és fedő alatt megfőzzük.

tizperces_pizza.jpg Serpenyős (10 perces) pizza: 4 ek. majonéz (nem vicc, tényleg azt tettem bele, így szólt a recept, de azt írta a hölgy, hogy 8 kanál tejföllel is működik. Legközelebb úgy próbálom ki.), 4 ek. tejföl, 2 db tojás jól összekutyulva, bele pici só, oreganó (elhagyható) és 9 ek. liszt, de nem púpozott, amivel simára keverjük. Teflon! serpenyőbe simítjuk, feltétnek bármit tehetünk rá (a képen gépsonka, zöldfűszeres camembert rátördelve és reszelt sajt) és fedő alatt addig sütjük, amíg a tésztája meg nem sül (kb. 10-15 perc tészta vastagságától és feltét bőségétől függően).

hagymas_sultmaj_kellel.jpg Vajban sült csirkemáj, pirított kel: 50 dkg csirkemáj, 2 ek. vaj, 1 nagyobb fej vöröshagyma, fél kínai kel, só, bors, köménymag, majoránna, 4 gerezd fokhagyma, egy kis snidling (elhagyható).
A vöröshagymát félfőre vágjuk és 1 ek. vajban elősütjük. Hozzáadjuk a tisztított, darabolt májat, borsozzuk, majoránnával megszórjuk, zúzott fokhagymával ízesítjük majd készre sütjük, majd kissé megsózzuk. Másik serpenyőben felolvasztjuk a maradék 1 ek. vajat, rádobjuk a felcsíkozott kelt, sózzuk, borsozzuk, őrölt köménnyel megszórjuk, majd belenyomunk 2 gerezd zúzott fokhagymát és pár perc alatt lepirítjuk. Tányérra tesszük és a sült májjal tálaljuk, snidlinggel megszórjuk. 
Persze, akinek ez kevés.. hagymás törtburgonyát, hasáb burgonyát is ehet mellé!

100_5959.jpg Paradicsomos káposztafőzelék: 1 kg fehér káposzta, 1 fej vöröshagyma, 1 dl olaj, 2-3 ek. liszt, 5 dl paradicsom ivólé, vagy paradicsompüré, 1 kg hús (lehet a malacka füle, farka, körme is)
A húst darabolom és felteszem főni. Amikor felforrt, a habját leszedem és hozzáadom a csíkokra szelt káposztát és az egészben hagyott vöröshagymát. Sózom, borsozom és puhára főzöm. Az olajból és a lisztből rántást készítek, felöntöm a paradicsomlével, simára keverem és a káposztához öntöm. Kevés édesítőt teszek hozzá.

paradicsomos_spagetti_omlett.jpg Paradicsomos spagettiomlett: 25 dkg spagetti, 1 cs. mozzarella (12,5 dkg), 2 közepes paradicsom, vagy 1 doboz hámozott paradicsom, 5 db tojás, 4 levél friss, vagy szárított zsálya és bazsalikom, 1-2 ek. olaj, só, bors, 1-2 gerezd fokhagyma.
Forrásban lévő sós vízben a spagettit kifőzzük. Leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, majd alaposan lecsöpögtetjük. A mozzarellát kockára vágjuk, a paradicsomot pedig felkarikázzuk. A tojásokat sóval, borssal felverjük, a zsályát és a bazsalikomot apróra vágjuk. Tortasütőbe sütőpapírt teszünk, rétegesen lerakjuk a spagettit, paradicsomkarikákat, mozzarellát. Tetejére szórjuk a zöldfűszereket, majd ráöntjük a tojást és forró sütőben megsütjük.

sutotok_leves.jpg  Sütőtök krémleves: 75 dkg sütőtök, 30 dkg burgonya, 1 kis fej vöröshagyma, vagy 1 szál póréhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 l húsleves alaplé (lehet kockából is), só, bors, csipet szerecsendió, gyömbér (elhagyható), tökmag, bacon szalonna.
A sütőtököt daraboljuk, sütőben megsütjük. Amíg sül, a burgonyát meghámozzuk, kockára vágjuk. A vöröshagymát daraboljuk, kicsit megdinszteljük, hozzáadjuk a fokhagymát és a kockára vágott burgonyát, fűszerezzük, felöntjük a húslevessel, majd puhára főzzük. Ha kész a sütőtök kikapart belsejével együtt turmixoljuk, vagy botmixerrel pépesítjük. Tetejére pirított tökmagot szórunk, pár csík baconnal tálaljuk.

rantott_karfiolgomba.jpg Rántott karfiol: 1 nagyobb karfiol, ételízesítő, liszt, tojás, zsömlemorzsa, olaj.
A karfiolt megmossuk, nagyobb rózsákra szedjük, forrásban lévő, vegetás vízben roppanósra főzzük, lecsöpögtetjük, majd liszt-felvert tojás-zsömlemorzsába forgatjuk, forró olajban kisütjük. Rizzsel, tartármártással tálaljuk. 

sult_csulok.jpg Rakott csülök: 1 füstölt csülök, 1 kg héjában főtt burgonya, 4 főtt tojás,    4 dl tejföl,1 szál füstölt kolbász, só, bors, fokhagyma, őröltpaprika.           
A füstölt csülköt puhára főzzük. A burgonyát, a tojásokat is megfőzzük, majd felkarikázzuk. A római tál, vagy egy tepsi aljára egy sor főtt burgonyát, majd tojáskarikákat és kolbászt, végül újra burgonyát teszünk. A tejfölt sóval, borssal,  fokhagymával és pirospaprikával ízesítjük, majd a rakott krumpli tetejére locsoljuk. A főtt füstölt csülköt kicsontozzuk és feldaraboljuk, majd a burgonya tetejére rakjuk. Először lefedve (vagy fóliával letakarva), majd tető nélkül ropogósra sütjük.

parolt_halkelrepa.jpg Párolt hal, pirított kel és párolt sárgarépa: 1 cs. tonhal, egy kisebb fej kelkáposzta, 50 dkg sárgarépa, só, bors, fokhagyma, citrombors, őrölt kömény, vaj, petrezselyem.
A halat felengedés után jól megnyomkodjuk, hogy a víz kijöjjön. Sózzuk, zúzott fokhagymával bedörzsöljük és citromborssal megszórjuk. Kevés vajon mindkét oldalát  megpároljuk. A kelkáposztát megmossuk, felcsíkozzuk, majd fél ek. vajon, fokhagymával, köménnyel, borssal ízesítve megpirítjuk. A sárgarépát megpároljuk, majd petrezselymes vajban megforgatjuk.

becsinalt_leves.jpg Csirke becsinált leves: 1 csirkeaprólék, májával együtt (40-50 dkg) 25-30 dkg vegyes zöldség, 1 kicsi karalábé, 1/2 zeller, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 dl tejföl, 1 púpozott teáskanál liszt, 1 ek. olaj, 1 tk. citromlé, 1 kk. őrölt paprika, só, bors.
A csirkepicilékot megmossuk, kis darabokra vágjuk. A megtisztított zöldségeket keskeny hasábokra vágjuk. A vöröshagymát felaprítjuk a és felforrósított olajon üvegesre pirítjuk. A lángról félrehúzva belekeverjük az aprólékot és fehéredéséig pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a zöldségeket és pár percig tovább pirítjuk. Ráöntünk kb. egy liter vizet, sózzuk, borsozzuk és felforraljuk, majd kis lángon puhára főzzük. A lisztet simára keverjük a tejföllel és a citromlével, végül behabarjuk vele a levest. Jól kiforraljuk és megszórjuk nagyon finomra metélt petrezselyemzölddel.

100_6705.jpg  "Hamis" Eszterházy rostélyos (az eredeti recept marhahúst használ): 1 kg karaj, 2 fej vöröshagyma, 2 sz. sárgarépa, 1 sz. petrezselyemgyökér, 1 kis zeller, 2 dl fehérbor, 2 dl víz, só, bors, babérlevél, mustár, 2 dl tejföl, olaj, pici citromlé.
A hús felszeleteljük, vékonyra kiverjük. A répát, gyökeret karikára, a zellert kis kockára vágjuk. Forró olajban a hús mindkét oldalát barnára sütjük, kiszedjük és félre tesszük. A visszamaradt zsiradékon megpároljuk a finomra vágott vöröshagymát és a felaprított zöldségeket. Felengedjük a borral és a vízzel, fűszerezzük és belerakjuk a húst is és puhára főzzük. Ha kész, mustárral, pici citromlével elkevert tejföllel besürítjük. Spagettivel tálaljuk.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 442
Tegnapi: 658
Heti: 442
Havi: 14 801
Össz.: 993 425

Látogatottság növelés
Oldal: Receptek: 6-7. hét
Konyhabirodalom - © 2008 - 2017 - konyhabirodalom.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: diétás receptek fogyókúrázóknak - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »