Konyhabirodalom

Egyszerűen, gyorsan, jót!

18. HÉT

paradicsommartas.jpg Paradicsom mártás: 1 l házi, vagy bolti 100 %-os paradicsomlé, 1 sz. zellerlevél, 1 kis fej vöröshagyma, friss, vagy szárított bazsalikom, só,  bors, 1,5 dl olj, 4 ek. liszt.
A paradicsomlevet addig forraljuk a fűszerekkel, zellerlevéllel, amíg a vöröshagyma meg nem puhul. Közben elkészítjük a rántást, simára keverjük egy kis vízzel, majd besűrítjük vele a mártást. Párolt- főtt- sült hússal, főtt burgonyával tálaljuk.

hussalata.jpg  Orosz hússaláta: 2 db burgonya, 1 alma, 10 dkg ecetes uborka, 15 dkg sertéssült vagy maradék főtt hús, 2 db főtt tojás, 1 tubus majonéz, kevés só, bors, 1 kk. mustár, 1 citrom leve, 1 kk. porcukor.
A burgonyát főzzük meg héjában, hűtsük le, hámozzuk meg és vágjuk apró kockára. A meghámozott kimagozott almát, az uborkát, főtt tojást és a húst ugyanígy daraboljuk fel. A majonézt sóval, borssal, citromlével és a porcukorral keverjük el. Ezután a felvágott hozzávalókkal keverjük össze és 1-2 órára tegyük hűtőbe.

100_6523.jpg   Zabpelyhes túrógombóc:        50 dkg félzsíros tehéntúró, 10 dkg zabpehely,      3 db tojás, 4 dkg zsemlemorzsa, 2 dkg Rama margarin, 1 dl 12%-os tejföl, reszelt citrom héja, folyékony édesítőszer.
Az áttört túrót összekeverjük a zabpehellyel, az egész tojásokkal, a reszelt citromhéjjal és 8-10 csepp folyékony édesítőszerrel, majd félóráig pihentetjük. Vizes kézzel gombócokat formázunk, forrásban lévő sós vízben kifőzzük. A zsemlemorzsát egy teflonserpenyőben enyhén megpirítjuk, a tűzről lehúzva hozzákeverjük a margarint és ebben forgatjuk meg a jól lecsurgatott gombócokat. Tejföllel tálaljuk.

Töltött karalábé: 6 db zsenge karalábé, 0,5 kg darált hús (lehet löncshús is), 1 db zsemle, 2 db tojás, só, bors, zúzott fokhagyma, apróra vágott vöröshagyma, kevés reszelt sajt, tejföl.
A karalábékat tisztítás után egészben puhára főzzük. A zsemlét beáztatjuk és a tojásokkal, vöröshagymával, fokhagymával együtt a darált húshoz adjuk. Jól eldolgozzuk, majd fűszerezzük. A karalábét kivájjuk, a kivájt részt apróra vagdossuk és a húshoz adjuk, elkeverjük, majd a karalábéba töltjük. Tetejére reszelt sajttal elkevert tejfölt teszünk és megsütjük.

mallorcai_zoldsegleves.jpg  Mallorcai zöldségleves: 3 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 szál póréhagyma, 25 dkg paradicsom, 1 paprika, 2 ek. olaj, kb 20 dkg fejes káposzta, 1 babérlevél, kakukkfű, só bors.
Az olajat megforrósítjuk, a vöröshagymát megpirítjuk benne, hozzáadjuk a karikára vágott póréhagymát és az aprított fokhagymát. Néhány percig állandó keverés mellett pároljuk, majd bele tesszük az előzőleg felcsíkozott paprikát és a héjától megszabadított paradicsomot (forróvízbe mártva könnyen lejön a héja) tovább pároljuk. Hozzáöntünk kb. 2 l vizet, beledobjuk a csíkozott káposztát és a fűszereket, megsózzuk és fedő alatt megfőzzük.

soban_sult_csirke_sali.jpg Sóban sült csirkecomb: 1 kg csirkecomb, 1 kg só, bors.
A csirkecombokat megtisztítjuk, frissen őrölt borssal megszórjuk. A sót elterítjük a tepsibe, majd a csirkecombokat ráhelyezzük. Félidőben megforgatjuk és pirosra sütjük.

zoldseg-kremleves.jpg Zöldségkrémleves: 1 fej vöröshagyma, 2 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér+zöldje, 1 db karalábé, 3 db burgonya, 5-6 db kelbimbó, só, bors, szerecsendió, 1 ek margarin  
Margarinon megpároljuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a kockára vágott zöldségeket, fűszerezzük és kissé megpirítjuk, majd felöntjük vízzel és készre főzzük. Ha kész, kevés tejszínt adunk hozzá és botmixerrel pépesítjük,  apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük.

Juhászpörkölt: 30 dkg sovány sertéshús, 0,5 kg fejes káposzta, 20 dkg újburgonya, 2 dkg füstölt szalonna, 2 dkg füstölt kolbász, 1 ek. tejföl,  vöröshagyma, só, bors, pirospaprika, Pirosarany
A kockára vágott szalonnát és hagymát megpirítjuk, majd hozzáadjuk a húst és pörköltet készítünk. Ha félig puha, beletesszük a cikkekre vágott káposztát, a burgonyát és a karikára vágott kolbászt. Sózzuk, borsozzuk és lassú tűzön puhára pároljuk, majd a végén összekeverjük a tejföllel. Friss kenyérrel tálaljuk.

100_5324.jpg Zöldfűszeres túró: 1 cs túró, 1 kefir, uborka reszelve, kapor, snidling, petrezselyem apróra vágva, póréhagyma, fokhagyma, só. A hozzávalókat összekeverjük. Pirítós kenyérrel táljuk.

100_5178.jpg Kapormártás halpogácsával: 1,5 dl olajon    4 ek. liszttel rántást készítünk, majd ebbe tesszük az apróra vágott friss kaprot /lehet szárított is/ még egy kicsit együtt pirítjuk, majd felöntjük vízzel és csomómentesre keverjük, sózzuk és 2 dl tejföllel sűrítjük. Pici édesítővel és citromlével ízesítjük.

Halpogácsa: 2 doboz, aprított, natúrlében eltett tonhal, 3 db zsemle, 3 db tojás, só, bors, zúzott fokhagyma, petrezselyemzöld, esetleg friss majoránna, 3 ek. morzsa+ beleforgatni a pogácsákat.
A tonhalakat jól összedolgozzuk az előzőleg tejben áztatott zsemlével, tojással, sóval, borssal, friss majoránnával, petrezselyemzölddel, ha túlságosan laza 3 ek. zsemlemorzsát is teszünk bele. Vizes kézzel pogácsákat formázunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk és forró olajban kisütjük.

tojaskrem.jpg   Tojáskrém: 5 db tojás, 2 ek. vaj (margarin), só, bors, 1 ek. tejföl, 1 tk. mustár, 1-2 sz. újhagyma.
A tojást megfőzzük és a többi hozzávalóval együtt aprítógépben simára keverjük.  

tarhonyas_lecso.jpg  Lecsó tarhonyával: 25 dkg füstölt húsos szalonna, 2-3 szál virsli, 3 db vöröshagyma, fél kg paradicsom, 1 kg paprika, 3 gerezd fokhagyma, olaj, 1 tk. őröltpaprika, só, bors fél kg tarhonya.
A füstölt szalonnát felkockázzuk, zsírjára pirítjuk. A hagymát apróra vágjuk, rádobjuk a szalonnára és hagyjuk a szalonna zsírjában dinsztelődni. Közben a megmosott paprikát, paradicsomot  feldaraboljuk. A hagymás szalonnát a tűzről levéve megszórjuk az őrölt paprikával, ízlés szerint sózzuk, beletesszük a paprikát, paradicsomot és a zúzott fokhagymát. Fedő alatt közepes lángon puhára pároljuk. Miközben a lecsó fő, egy magasabb lábosban hevítsünk 5 evőkanál olajat, öntsük bele a tarhonyát. Folyamatos keverés közben pirítsuk aranybarnára, majd öntsük fel dupla mennyiségű vízzel. Sózzuk, majd főzzük puhára. Lecsóval tálaljuk.

100_5198.jpg  Sajtos brokkolikrémleves: 0,5 kg brokkoli, 30 dkg burgonya, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, olaj, 1 db húsleveskocka, vagy 2 dl húsleves, 2 dl tejszín, 15 dkg cheddar vagy gouda sajt.
A brokkolit rózsáira szedjük, megmossuk, a burgonyát meghámozzuk és kis kockára vágjuk. A hagymát és a fokhagymát az olajban üvegesre pároljuk. A brokkolit és a burgonyát hozzáadjuk, rövid ideig kevergetjük. Fél liter vízzel felöntjük a leveskockát beledobjuk és a tejszínt hozzáöntve, lefedve puhulásig főzzük. Ez után mixerrel pépesítjük, sózzuk, borsozzuk és 10 dkg reszeltsajtot hozzáadunk és olvadni hagyjuk. A levest maradék sajttal megszórjuk és pirított kenyérrel tálaljuk.

100_6705.jpg  "Hamis" Eszterházy rostélyos (az eredeti recept marhahúst használ): 1 kg karaj, 2 fej vöröshagyma, 2 sz. sárgarépa, 1 sz. petrezselyemgyökér, 1 kis zeller, 2 dl fehérbor, 2 dl víz, só, bors, babérlevél, mustár, 2 dl tejföl, olaj, pici citromlé.
A hús felszeleteljük, vékonyra kiverjük. A répát, gyökeret karikára, a zellert kis kockára vágjuk. Forró olajban a hús mindkét oldalát barnára sütjük, kiszedjük és félre tesszük. A visszamaradt zsiradékon megpároljuk a finomra vágott vöröshagymát és a felaprított zöldségeket. Felengedjük a borral és a vízzel, fűszerezzük és belerakjuk a húst is és puhára főzzük. Ha kész, mustárral, pici citromlével elkevert tejföllel besűrítjük. Spagettivel tálaljuk.

hagymas_sultmaj_kellel.jpg Vajban sült csirkemáj, pirított kellel: 50 dkg csirkemáj, 2 ek. vaj, 1 nagyobb fej vöröshagyma, fél kínai kel, só, bors, köménymag, majoránna, 4 gerezd fokhagyma, egy kis snidling (elhagyható).
A vöröshagymát félfőre vágjuk és 1 ek. vajban elősütjük. Hozzáadjuk a tisztított, darabolt májat, borsozzuk, majoránnával megszórjuk, zúzott fokhagymával ízesítjük majd készre sütjük, majd kissé megsózzuk. Másik serpenyőben felolvasztjuk a maradék 1 ek. vajat, rádobjuk a felcsíkozott kelt, sózzuk, borsozzuk, őrölt köménnyel megszórjuk, majd belenyomunk 2 gerezd zúzott fokhagymát és pár perc alatt lepirítjuk. Tányérra tesszük és a sült májjal tálaljuk, snidlinggel megszórjuk. 
Persze, akinek ez kevés.. hagymás törtburgonyát, hasáb burgonyát is ehet mellé!


19. HÉT

Csicseriborsó püré: 30 dkg csicseriborsó, 10 dkg vaj vagy margarin, 1 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 ek. mustár, petrezselyem, só, bors.
A csicseriborsót egy éjszakára, de lehet kettő is, beáztatjuk, majd leszűrjük, és sós vízben puhára főzzük (nagyon nehezen puhul, érdemes, akinek van, kuktában főzni). Amikor elkészült, leszűrjük és a többi hozzávalóval pépesre keverjük.

paradicsom_leves.jpg Paradicsomleves: 1 l paradicsomlé, 1 dl olaj, 3 ek. liszt, egy kisebb vöröshagyma,  só, bors, édesítő, friss bazsalikom, zeller levél.
Az olajból és a lisztből rántást készítünk, majd felöntjük a paradicsomlével. Beletesszük egészben a vöröshagymát, zeller levelét, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint édesítjük. Apróra szaggatott nokedlival tálaljuk. vágott, friss bazsalikommal megszórjuk.

zoldborsos_csirkemaj.jpg Zöldborsós csirkemáj: 1 kg csirkemáj, 2 fej vöröshagyma, 20 dkg zöldborsó, fokhagyma, 1 ek. liszt, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, friss, vagy szárított majoránna.
A vöröshagymát apróra vágjuk, majd megdinszteljük. Hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott csirkemájat, fűszerezzük és készre sütjük. Tűzről levéve, megszórjuk pirospaprikával és liszttel, majd felengedjük vízzel, hozzáadjuk a zöldborsót és készre pároljuk.  Fusillivel, petreszelymes burgonyával, vagy rizzsel, gerslivel tálaljuk.

Még több belsőségből készült recept itt: http://konyhabirodalom.hupont.hu/138/belsosegekrol-receptek#ixzz30qy5RQI9

parolt_zoldbab_sajtmartas.jpg Párolt zöldbab sajtmártás: 1 cs. fagyasztott ceruzabab, vaj, só, bors, petrezselyem.
A babot enyhén sós vízben előfőzzük, majd az olvasztott vajon tovább pároljuk. Fűszerezzük, sajtmártással tálaljuk.

csicseriborso_fozelek.jpg Csicseriborsó főzelék: 40 dkg száraz csicseriborsó, 1 db babérlevél , 1 nagy fej vöröshagyma, só, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek. liszt, 2 ek. olaj, tk. őrölt paprika, 1 ek. mustár, 2 sz. újhagyma.
A csicseriborsót egy éjszakára, de akár kettőre is, bő vízbe áztatjuk. Az áztató levet leöntjük róla, majd feltesszük főni, annyi vízben, amennyi bőven ellepi. Egészben beletesszük a vöröshagymát, zúzott fokhagymát, a babérlevelet és puhára főzzük. Ha megpuhult, kidobjuk belőle a babér levelet, az egészet pürésítjük. Rántást készítünk, megszórjuk őrölt paprikával, kevés vízzel simára keverjük, majd besűrítjük vele a főzeléket. Karikára vágott újhagymát adunk hozzá. Tálalhatjuk, pirított hagymával, sonkával, de fasírttal is.

Grillezett padlizsán, cukkinis melegszendvics: padlizsánt, cukkinit, kevés olajon "meggrillezünk", ízesítjük zúzott fokhagymával, sóval, borssal. A kenyérszeletekre rácsöpögtetjük a kisült levet, ráfektetjük a padlizsán és cukkini szeleteket, tetejére reszelt sajtot szórunk és sütőben megsütjük!

100_5349.jpg  Kertész-rántotta: 1 kg burgonya, szalonna, combsonka (elhagyható), 5 db tojás, 2 dl tejföl, vöröshagyma, só.
A burgonyát vékony karikára vágva, margarinnal kikent tepsibe rakjuk. A vöröshagymát szeleteljük, kicsit megpirítjuk, majd a kockára vágott szalonnával, combsonkával együtt, a burgonyához keverjük. Sütőbe tesszük és majdnem puhára sütjük. A felvert tojáshoz hozzáadjuk a tejfölt, majd az egésszel leöntjük a burgonyát és készre sütjük.

100_5358.jpg Frankfurti saláta: 4 pár virsli, 4 db burgonya, 1 kis fej kínai kel, 2 db lilahagyma, 2 dl tejföl, mustár, majonéz, só, bors, édesítő.
A burgonyát héjában megfőzzük, ha kihűlt kockára, a főtt virslit karikára, a lilahagymát és a kínai kelt szeletekre vágjuk. A hozzávalókból tartármártást készítünk és a zöldségekhez keverjük. 1-2 órát hűtőben érleljük. Pirítós kenyérrel tálaljuk.

burgonya_leves.jpg Burgonya leves: 25 dkg burgonya, 2 sz. sárgarépa, 1 sz. petrezselyemgyökér+zöldje, só, köménymag.
A megtisztított, feldarabolt burgonyát és a zöldségeket 2 l vízben feltesszük főzni, fűszerezzük, majd készre főzzük. 

Kelkáposztás tekercsek: 1 fej kelkáposzta, fél kg darált hús, 1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 20 dkg bulgur, vagy köles, ételízesítő, só, bors, tejföl.                                                                         A kelkáposztának kivágjuk a torzsáját, forrásban lévő, ételízesítővel kevert, vízbe tesszük és fokozatosan leveleire szedjük. A bulgurt, vagy kölest megpároljuk, hozzáadjuk a darált húst, fűszereket, sózzuk, borsozzuk, belereszeljük a vöröshagymát, fokhagymát, összedolgozzuk. A levelek vastag erét elvékonyítjuk, egy-két kanál tölteléket rakunk bele, szélét jobbról-balról felhajtjuk, majd feltekerjük. A tekercseket tepsibe rakjuk, tejfölt kenünk rá és megsütjük.

Rebarbara mártás: kb. 50 dkg rebarbara szár, 2 db citrom, édesítőszer, vagy 20 dkg cukor, 3 dl tejszín, vagy natúr joghurt, 3 ek. étkezési keményítő, vagy liszt, szegfűszeg, fahéj, pici só.  
A rebarbarát megtisztítjuk, feldaraboljuk, és édesítőszeres, vagy cukros,  vízben megfőzzük (kevés sót adva hozzá), amit ízesítünk fahéjjal egy kis szegfűszeggel és reszelt citromhéjjal, egy-két citrom karikával. Ha szétfőtt, a citrom karikát kiszedjük belőle, leturmixoljuk, majd étkezési keményítővel elkevert tejszínnel, vagy joghurttal besűrítjük. Hidegen fogyasztva a legfinomabb.

vagy...

Almamártás: 4-5 almát meghámozunk és feltesszük főni szegfűszeggel,  fahéjjal pici sóval, édesítővel és citromhéjjal ízesített vízben. Amikor megpuhult, kevés tejföllel behabarjuk.

Pirított dara: 6 evőkanál darát szárazon megpirítunk. Amikor világos barna lesz, pici sót teszünk bele és 1 evőkanál margarinnal átkeverjük, vagy 2 dl vízzel felöntjük (néha a gyümölcs ízesített főzőlevével engedem fel) és fedő alatt még puhítjuk. Ekkor már lezárjuk a gázt.

Párolt csirkecomb: a csirkecombokat megmosom, sózom, borsozom és sütőzacskóba teszem. Teszek bele még egy felszeletelt almát, és 1-2 fej vöröshagymát karikára vágva. Lezárom, picit összerázom és tepsibe teszem. /A zacskót megszurkálom, hogy kijöjjön a gőz./ Amikor megpuhult szétvágom a zacskót és még pirítom.

toltott_bundaskenyer.jpg Töltött bundáskenyér: kenyér, tojás, gépsonka, vagy más felvágott, szeletelt sajt, olaj, só, vaj.A kenyérszeleteket vékonyan megkenjük vajjal. Ráfektetünk egy szelet felvágottat és sajtot. Jól összenyomkodjuk, tojásba beleforgatjuk, majd forró olajban kisütjük.

Töltött tojás: személyenként 2-3 tojás, zsömle, só, bors, petrezselyem, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, fél liter tej, 10-15 dkg sajt.
A tojásokat megfőzzük, megtisztítjuk, félbevágjuk. A sárgájukat összedolgozzuk, a tejben áztatott zsömlével, sóval, borssal, petrezselyemmel, majd visszatöltjük a félbevágott fehérjébe. A vajból, lisztből, tejből besamelt készítünk. Egy tűzálló tálat kivajazunk, teszünk az aljára egy kevés besamelt, majd sorba belerakjuk a tojásokat is. Végül  leöntjük a maradék besamellel, tetejét megszórjuk reszelt sajttal, majd sütőben megsütjük. Rizzsel tálaljuk.

Húsleves: 1 kg karaj, vagy tarjacsont, 4 sz. nagyobb sárgarépa, 2 sz. petrezselyemgyökér+zöldje, 1 kisebb zeller, karalábé, 1 db vöröshagyma, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, só, egész bors.
A csontot alaposan megmossuk, hideg vízben feltesszük főni. Amikor a leves forrni kezd, lehabozzuk, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a nagyobb darabokra vágott zöldségeket, paprikát paradicsomot, egészben hagyott vöröshagymát. Lassú tűzön, gyöngyöző forrással főzzük. Amikor a leves elkészült 15 percig pihentetjük, ezután óvatosan szűrőn leszűrjük. A levesben főtt zöldséget és csontot külön tálaljuk.

sajtos_rantott_csirkemell.jpg Sajtos, rántott csirkemell tekercs: 2 db csirkemell, 10 db vékony szelet sajt, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, zab-, vagy sima liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj.
A csirkemellet megmossuk, vékonyan felszeljük. Sózzuk, borsozzuk, zúzott fokhagymával bekenjük. A nagyobb szeletekre sajtot fektetünk, felcsavarjuk és a leeső kisebb darabokkal együtt bepanírozzuk, forró olajban kisütjük. Rizzsel, bulgurral, vagy burgonyával tálaljuk.

100_6492.jpg    Majonézes burgonyasaláta: 1 kg salátaburgonya (apró), 2-3 fej lilahagyma, ecet, só, bors, édesítő, 1 flakon majonéz (vagy kevert, házi), tejföl, só, bors, édesítő, kevés mustár.
A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, majd a lilahagymával együtt vékony karikákra vágjuk. Egy salátás tálban elkészítjük az ecetes levet a burgonyát és a hagymát pár óráig ebben érleljük. A majonézt elkeverjük 2 ek. tejföllel, sózzuk, borsozzuk, kevés mustárt és édesítőt adunk hozzá, majd a léből leszűrt burgonyasalátát összekeverjük vele. Tálalásig hűtőben tartjuk.

toltott_kifli.jpg    Töltött kifli: 8 db kifli, 2 db krémsajt, 30 dkg snidlinges, vagy füstölt parizer, frissen őrölt bors, 2-3 szál újhagyma, 10-15 dkg sajt, ha van, egy kis petrezselyem.
A kiflik végeit leszeljük, majd három darabra vágjuk. Belsejüket kiszedjük, pici tejjel pépesítjük, majd összekeverjük a krémsajttal, apróra vágott újhagymával, petrezselyemmel és a darált párizsival (lehet löncshús is, vagy szalámiféle). Visszatöltjük a kiflik üregébe a végeit reszelt sajtba nyomjuk, tepsibe tesszük, megszórjuk a tetejét is sajttal, majd sütőben megsütjük.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 283
Tegnapi: 663
Heti: 2 996
Havi: 13 529
Össz.: 992 153

Látogatottság növelés
Oldal: Receptek: 18-19. hét
Konyhabirodalom - © 2008 - 2017 - konyhabirodalom.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: diétás receptek fogyókúrázóknak - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »