Konyhabirodalom

Egyszerűen, gyorsan, jót!

9. HÉT

finom_fozelek.jpgFinomfőzelék: 450 g mirelit zöldségkeverék (amibe zöldborsó, kukorica sárgarépa és krumpli kockák vannak), 4 ek. liszt, kb. 6-7 dl tej, só, bors, petrezselyem, 1kk cukor, vagy édesítőszer, 5 dkg vaj.
A vajat felolvasztjuk, beletesszük a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, cukorral megszórjuk és saját levében, fedő alatt puhára pároljuk. Ekkor hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet, felöntjük a liszttel elkevert tejjel és gyakran kevergetve készre főzzük. Főtt tojással, vagy panírozott halrudacskával tálaljuk.

kelbimbo_sult_sonkaval.jpg Vajba forgatott kelbimbó, sült sonkával: 450 g fagyasztott kelbimbót enyhén sós vízben megfőzünk, leszűrjük. 1 evőkanál olvasztott vajban apróra vágott petrezselymet megfutatunk, majd a kelbimbót megforgatjuk benne. Sült sonkával tálaljuk. 

zoldseg_kremleves_maradekbol.jpgTárkonyos burgonyakrémleves: 20 dkg burgonya, 1 kis fej vöröshagyma,  2 dl tejföl, 1 ek. tárkony, 1-2 db babérlevél, 1 csipet szerecsendió, pici citromlé, olaj, só, bors.
A burgonyát kockára vágjuk és megfőzzük, majd saját levével együtt  áttörjük. A hagymát apróra vágjuk, olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk az áttört burgonyát, a tárkonyt, babérlevelet, szerecsendiót. Felöntjük 5-6 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk, beleteszünk pár csepp citromlevet és jól felforraljuk. Pár kanál levet kiveszünk, elkeverjük a tejföllel, majd a leveshez adjuk.

kaposztas_palacsinta.jpg Káposztás palacsinta: 1 kg káposzta, 15 dkg liszt, 1 db tojás, 2 dl tej (vagy ásványvíz), fél dl olaj, só, bors, pici cukor.
A palacsinta hozzávalóit simára keverjük. A káposztát lereszeljük, picit megsózzuk, állni hagyjuk 10-15 percig. Kevés olajon aranysárgára pirítjuk a cukrot, lehúzzuk a tűzről, beletesszük a kinyomkodott káposztát, sózzuk, borsozzuk és megpirítjuk.
I. változat: a palacsintákat kisütjük, a káposztából 2-3 evőkanálnyit teszünk egy-egy palacsintába, majd a palacsinta két szélét felhajtjuk, hogy a töltelék ne folyjon ki, feltekerjük és sorban beletesszük egy kivajazott tepsibe, tejföllel megkenjük a tetejét és forró sütőben 6-8 perc alatt készre sütjük. Tejföllel meglocsolva tálaljuk.
II. változat: a kész palacsinta tésztába belekeverjük a káposztát és a szokásos módon kisütjük. Tejföllel, de fahéjas porcukorral is finom.

100_5324.jpg Zöldfűszeres túró: 1 cs. túró (250 g), 1 kis doboz kefir, vagy 3-4 ek. tejföl, petrezselyem, snidling, kapor, újhagyma, fokhagyma, kevés só.
A túrót simára keverjük a kefirrel, majd az apróra vágott zöld-fűszereket és a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk. Sózzuk, új-hagymát karikázunk bele, friss, vagy pirítós kenyérrel tálaljuk.

rakott_zoldbab.jpg Rakott zöldbab: 50 dkg hús, 20-30 dkg fagyasztott zöldbab, 1 nagy fej vöröshagyma, kb. 30 dkg rizs (lehet barna, vagy bulgur), só, bors, őrölt paprika, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis doboz kefir, 10 dkg sajt.
A rizst kevés olajon megpirítjuk, majd felöntjük annyi forróvízzel, hogy 1 ujjnyit /ha hegyes szemű a rizs, két ujjnyit/ ellepje. Lefedjük és addig pároljuk, amíg a vizet jól el nem fövi, ekkor átkeverjük, vissza a fedő és lezárjuk alatta a tüzet. Fedő alatt még párolódik. A húst pörköltnek megfőzzük, ha kész, picit hűlni hagyjuk és aprítógépen ledaráljuk (természetesen darált húsból is készíthetjük a pörköltet, de én szeretem ha krémesebb a rétegek között), a zöldbabot pedig megpároljuk. Egy tűzálló tál alját kivajazzuk, beleteszünk egy réteg zöldbabot, erre rizst simítunk, majd a ledarált pörköltet, újra rizst, végül a maradék zöldbabbal befedjük. A kefirt elkeverjük a reszelt sajttal, adunk hozzá egy kis sót és zúzott fokhagymát, majd rásimítjuk a rakottas tetejére. Sütőbe tesszük és megsütjük.

majonezes_salata.jpg Majonézes saláta: 3-4 db burgonya, 1 doboz konzerv kukorica, 1 db közepes lilahagyma, 6 db közepes savanyú uborka, 1 közepes savanykás alma, 8 ek. majonéz, 4 ek. tejföl, só, frissen őrölt bors, 1 kk. citromlé, 1 kk. mustár, pici édesítő.
A burgonyát megfőzzük, kihűtjük. A majonézt elkeverjük a tejföllel, sózzuk, borsozzuk, citromlevet és mustárt adunk hozzá. A lilahagymát 4 felé vágjuk, vékonyan felszeleteljük, a savanyú uborkát felkarikázzuk, az almát és a burgonyát kockára vágjuk. Ezután a kukoricával együtt a majonézbe forgatjuk. Pár órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Főtt tojással, natúr szelettel, vagy rántott-hússal tálaljuk.

paradicsommartas.jpg Paradicsom mártás: 1 l házi, vagy bolti 100 %-os paradicsomlé, 1 sz. zellerlevél, 1 kis fej vöröshagyma, friss, vagy szárított bazsalikom, só,  bors, 1,5 dl olj, 4 ek. liszt.
A paradicsomlevet addig forraljuk a fűszerekkel, zellerlevéllel, amíg a vöröshagyma meg nem puhul. Közben elkészítjük a rántást, simára keverjük egy kis vízzel, majd besűrítjük vele a mártást. Párolt- főtt- sült hússal, főtt burgonyával tálaljuk.

virslis_lencsesalata.jpg Virslis lencsesaláta (kefires): 1/2 cs. lencse, 1 szál nagyobb sárgarépa, vagy 2-3 szál kisebb, 1 db babérlevél, 2 gerezd fokhagyma, 2 db főtt tojás+1 a díszítéshez, 1 kis fej lilahagyma, 2 kis doboz kefir, 1 tk. mustár, só, frissen őrölt bors, édesítő, esetleg majonéz, kis csokor petrezselyem, vagy snidling.
Először a tojásokat főzzük meg, majd kihűtjük.
Amíg a tojás fő, a sárgarépát megtisztítjuk, apróbb kockára vágjuk és a lencsével együtt, babérlevéllel, fokhagymával ízesített vízben szintén feltesszük főni. A lilahagymát negyedeljük, majd vékonyan felszeleteljük, lesózzuk, kicsit állni hagyjuk. A kefirt elkeverjük a főtt tojások sárgájával, mustárral és egy csepp édesítővel (aki akar tehet bele majonézt is). Sózzuk, borsozzuk, majd ha a lencse és a répa is puha, kihűtve hozákeverjük a mártáshoz. Ha kell még utána ízesítünk. A tojások fehérjét kis kockára vágjuk és szintén a salátába forgatjuk, vagy a tetejére szórjuk. Főtt tojással, petrezselyemmel díszítve tálaljuk.

milanoi_makaroni.jpg Milánói makaróni: 1 cs. makaróni tészta, 10 dkg gomba, 2 sz. szalonna, 15 dkg füstölt sonka, vagy tarja, 1 nagy doboz paradicsompüré, 1 kis fej vöröshagyma, 1 marhahúsleves-kocka, 1 teáskanál cukor, vagy édesítőszer, 1-1 púpozott mokkáskanál szárított bazsalikom, rozmaring és kakukkfű, só, bors, olaj, 10 dkg sajt.
A makarónit a szokásos módon megfőzzük. A kockára vágott szalonnát, sonkát és az aprított vöröshagymát megsütjük. Hozzáadjuk a szeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük, majd puhára pároljuk. Ha már zsírjára sült, hozzáadjuk a paradicsompürét, egy pici édesítőt, rámorzsoljuk a leveskockát és  kb. másfél dl vízzel felengedjük. Kevergetve összeforraljuk és a kifőtt makarónival összekeverjük. Reszelt sajttal tálaljuk.

csikleves.jpg  Csíkleves: 3 db marhahúsleves kocka (kb. 1,5 l ), 10 dkg póréhagyma, 10 dkg burgonya, 1 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér+zöldje, 10 dkg zeller, 1 ek. vaj, só, bors
A megtisztított zöldségeket finom csíkokra vágjuk, a póréhagymát karikára és az egészet addig pároljuk a vajon, amíg megpirulnak. Ez után felöntjük a marhahúslevessel, sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt kb. 20 perc alatt készre főzzük. A főzés végén apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.

tejszines_maj.jpg Fokhagymás-tejszínes sertésmáj: fél kg máj, 1 nagy fej vöröshagyma, só, bors, majoránna, 2 dl tejszín, friss, vagy szárított petrezselyem, 3 gerezd fokhagyma, olaj, 1 kk. étkezési keményítő, vagy liszt.
Olajon az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott májat és rózsaszínűre pirítjuk. Majoránnával, sóval, borssal, zúzott fokhagymával ízesítjük. A tejszínt elkeverjük az étkezési keményítővel és a petrezselyemmel, majd ráöntjük a májra és besűrítjük vele. Pennetésztával tálaljuk.

100_7068.jpg Zöldséges árpagyöngye fasírt, almás céklasalátával: 10 dkg árpagyöngye (gersli), 25 dkg csiperkegomba, 2 szál újhagyma, 1 db tojás, 1 ág rozmaring, olaj a sütéshez, só, bors, 1 db cukkíni, 4 dkg túró.
Főzzük sóval ízesített vízben puhára az árpagyöngyét, majd ha elkészül szűrjük le, öblítsük le hideg vízzel, és hagyjuk jó alaposan lecsöpögni.
Míg az árpagyöngye puhul, pároljuk le a zöldségeket. Forrósítsunk fel pár evőkanálnyi olajat egy nagy serpenyőben, tegyük bele a finomra összevágott hagymát, és a rozmaringleveleket. Pároljuk néhány percig, utána tegyük hozzá az apró darabokra felvágott cukkinit és gombát. Ízesítsük sóval, borssal és pároljuk addig, míg a saját levét el nem főtte és a zöldségek pirulni nem kezdenek. Tegyük egy nagy tálba a megfőzött árpagyöngyét, adjuk hozzá a túrót, a megpárolt, zöldségeket, üssük bele a tojást. Ízesítsük sóval, borssal, majd jó alaposan gyúrjuk össze. Ha túl lágy,  kevés zsemlemorzsát is tegyünk hozzá. Vizes kézzel készítsünk lapos korongokat, majd forró olajban, mindkét oldalát, süssük pirosra.

Almás céklasaláta: 40 dkg cékla, 40 dkg savanykás alma, citromlé édesítőszer, pici só.
A céklát nagy lyukú reszelőn nyersen lereszeljük, pici sót teszünk rá. Az almát szintén lereszeljük és citromlével megöntözzük. Kicsit állni hagyjuk, majd mindkettőt összekeverjük. Kevés édesítőszerrel ízesítjük.

100_6866.jpgHam & eggs: személyenként egy-egy szelet sonka, 1-2 db tojás, só, bors.
A sonka egyik felét megsütjük, majd megfordítjuk és a tojásokat is ráütjük. Lefedjük, egy kicsit így pirítjuk, majd lezárjuk a tüzet alatta és még pár percig gőzében hagyjuk. Sózzuk, és frissen őrölt borsal megszórjuk.

100_6501.jpg Zöldségleves: 450 gr. fagyasztott vegyes zöldségleves alap, 1 kis fej vöröshagyma, só, bors, petrezselyemzöld.
A zöldségeket az aprított vöröshagymával együtt kevés olajon megpirítjuk. Felengedjük kb. 2-3 l vízzel, sózzuk, borsozzuk. Ha a zöldségek megpuhultak, az apróra vágott petrezselyemzöldet is beleszórjuk. Apró levestésztával tálaljuk.

tejszines_martasban_sult_karaj.jpg Tejszínes mártásban sült karaj: 1 kg karaj, 2 db nagyobb vöröshagyma, 1 cs. bacon szalonna, vagy vékonyra szelt bármilyen füstölt, nyers szalonna, só, frissen őrölt bors, 4 gerezd fokhagyma, vagy fokhagymapor, kevés szárított oregánó, 3 dl tejszín, 1 dl ketchup, esetleg reszelt sajt, de nem lényeges.
A húst szeleteljük, vékonyan kiklopfoljuk. Sózzuk, borsozzuk, kevés zúzott fokhagymával megkenjük, félre tesszük. Egy nagyobb tepsi aljára fektetjük a szalonna szeleteket, befedjük a hagyma karikákkal, erre tesszük a fűszeres húst, melyet megszórunk szárított oregánóval. A tejszínben elkeverjük a ketchupot, majd ráöntjük a húsra. Sütőbe tesszük és puhára sütjük. Ha megpuhult, átfordítjuk a húst és még pár percig pirítjuk. Ha szeretnénk reszelt sajtot is szórhatunk a tetejére. Bulgur, rizs (barna), illik hozzá, de hasábburgonyát is kínálhatunk mellé. (Jó kis szaftos húst kapunk.)

rantott_halfileparolt_zoldseg.jpg Rántott halfilé (zabliszt felhasználásával és házi, teljes kiőrlésű morzsába forgatva), párolt zöldséggel, megöntözve egy kis kaporral, fokhagymával ízesített kefirrel... Természetesen sima panirral is lehet készíteni, és félkész halat is kisütni.

10. HÉT

100_5941.jpg Tökfőzelék: 1 fej vöröshagyma, 1 kg gyalult tök, pirospaprika, kapor, só, zöldpaprika, paradicsom, citromlé, édesítő,  2 dl kefir, 3 ek. étkezési keményítő.
A vöröshagymát apróra vágjuk és megdinszteljük, a tűzről lehúzzuk, megszórjuk pirospaprikával, felengedjük egy kevés vízzel. Sózzuk,  beleteszünk 1 csokor apróra vágott kaprot, 1 db felszeletelt paprikát és paradicsomot, majd hozzáadjuk a gyalult tököt. Ha megfőtt, étkezési keményítővel elkevert kefirrel besürítjük. Kevés édesítővel és citromlével ízesítjük. Szafaládéval, tükörtojással tálaljuk.

100_5358.jpg Frankfurti saláta: 4 pár virsli, 4 db burgonya, 1 kis fej kínaikel, 2 db lilahagyma, 2 dl tejföl, mustár, majonéz, só, bors, édesítő.
A burgonyát héjában megfőzzük, ha kihűlt kockára, a főtt virslit karikára, a lilahagymát és a kínaikelt szeletekre vágjuk. A hozzávalókból tartármártást készítünk és a zöldségekhez keverjük. 1-2 órát hűtőben érleljük. Pirítós kenyérrel tálaljuk.

100_6880.jpg Lebbencs leves: 1 kis fej vöröshagyma, 2-3 db burgonya, 5-10 dkg húsos szalonna, 8 dkg lebbencstészta, 1 kiskanál őröltpaprika, 1 db paradicsom, 1 db húsos paprika, só.
A vöröshagymát és a szalonnát apró kockára vágjuk, majd együtt megpirítjuk. Rátesszük a lebbencstésztát, tovább pirítjuk, majd félrehúzzuk a tűzről, megszórjuk őröltpaprikával, átkeverjük és felengedjük vízzel. Visszatesszük a tűzre, sózzuk, hozzáadjuk a szintén kockára vágott, tisztított burgonyát, majd készre főzzük.

100_5994.jpgTöltött gomba: 12 nagy csiperkegomba, 1 piros  kaliforniai paprika, 1 fél csomag (bármilyen) zöldségkeverék, 30 dkg krémsajt, 1 db egész tojás, újhagyma, 2 ek. olaj, 1 mk. vaj, 3 dl zöldségerőleves.
A gombát megtisztítjuk, szárát kicsavarjuk. A vajat és az olajat összemelegítjük, rátesszük a karikára vágott újhagymát, a kockára darabolt gombaszárat, petrezselyemzöldet és együtt megpároljuk. A zöldségkeveréket 3 dl vízben megfőzzük, leszűrjük és a gombához keverjük, az apróra vágott paprikával együtt. A krémsajtot kikeverjük a tojással, majd a zöldségeket hozzáadjuk, a gomba kalapjába töltjük, a maradék ragut pedig összekeverjük a zöldség levével, tepsibe öntjük és a töltött gombákat rátesszük a tetejére. Reszelt sajttal megszórjuk és megsütjük. Jó szaftos lesz, ezért rizzsel tálaljuk.

tesztasalata.jpg Tésztasaláta: 25 dkg durum, vagy fusilli 10 dkg füstölt sajt, 20 dkg gépsonka, 1 doboz kukorica, 5 dl tejföl, majonéz, mustár, pár csepp citromlé, só, bors.
A tésztát sós vízben megfőzzük. A tejfölt, a majonézt, a borsot, pár csepp citromlevet, a mustárt,  összekeverjük. A sajtot és a gépsonkát kisebb kockára vágjuk és a kukoricával együtt összekeverjük a tésztával és az öntettel. Lehűtve tálaljuk. (Tehetünk még bele: apróra vágott savanyú uborkát, almát, lilahagymát)

hagymas-rakott_burgonya.jpg Rakott burgonya (kicsit másképp): 1,5 kg burgonya, 2 nagyobb fej vöröshagyma, 1 pár kolbász, 8 db tojás, 1 nagy pohár tejföl, só.
A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, majd karikára vágjuk. A tojásokat szintén megfőzzük, karikára vágjuk. A hagymát szeleteljük és a karikára vágott kolbásszal együtt elősütjük. A tepsit kiolajozzuk, lerakunk egy sor burgonyát, majd a hagymás kolbászt elterítjük rajta. Ezt követően a karikára vágott tojások következnek, majd befedjük a maradék burgonyával. Tetejére tejfölt simítunk, majd sütőben megsütjük.

hagymas_maj_sargarepa.jpg  Hagymás sült máj: 60-70 dkg máj, 2 fej vöröshagyma, só, bors, majoránna, bazsalikom, 2 gerezd fokhagyma.
A májat megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk, kissé kiklopfoljuk. A vöröshagymát is megtisztítjuk, karikára vágva elősütjük. Hozzáadjuk a májat és nagy lángon hirtelen megsütjük. Borsozzuk, majoránnával megszórjuk, majd zúzott fokhagymával ízesítjük. Párolt sárgarépával, hasábburgonyával tálaljuk és csak ekkor szórjuk meg sóval.

sargaborso_fozelekkolbasz.jpg Sárgaborsó főzelék: fél kg sárgaborsó, 1 fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, só, babérlevél, 2 ek. liszt, olaj.                                                   
A sárgaborsót előző este beáztatjuk, másnap leszűrjük. A vöröshagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a sárgaborsót és feltesszük főni annyi vízben, hogy jól ellepje. Sózzuk, beletesszük a babérlevelet és a fokhagymát.  Ha megpuhult,  lisztből és az olajból világos színű rántást készítünk, majd levesszük a tűzről, hozzáadunk egy pici pirospaprikát, felengedjük kevés hideg vízzel és egy pici forró borsólével simára keverjük, majd állandó keverés mellett a borsóhoz öntjük. Sült kolbásszal tálaljuk.

karalabe_leves.jpg Karalábé leves: 2 db zsenge karalábé, 1 sz. nagyobb sárgarépa, 1 sz. petrezselyem gyökér, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem zöld, só, bors, pirospaprika, liszt, kevés olaj.
A megtisztított zöldségeket kockára vágjuk. Kevés olajon a hagymával együtt megdinszteljük, sózzuk, borsozzuk. Amikor már megpuhultak, megszórjuk egy kevés pirospaprikával és liszttel. Elkeverjük és felöntjük vízzel. Lassú tüzön főzzük.  A végén beleszórjuk a felaprított petrezselyemzöldet. Aki szereti tejföllel is behabarhatja.

gombas_galuska.jpg Gombás galuska: 40 dkg liszt, 25 dkg gomba, 1 tojás, 3 dl víz, 0,5 dl olaj,   1 csokor petrezselyem, 1 kis fej vöröshagyma, 1 tk. só, 1 mk. őröltbors,      2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl.
Mély tálban a tojást habosra keverjük a vízzel. Hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet, a zúzott fokhagymát, a sót és a borsot. Ezután hozzáadjuk a lisztet is és nokedli tésztát keverünk belőle. Félretesszük. A gombát megmossuk, leszárítjuk, majd vékony szeletekre vágjuk. A felforrósított olajon megfonnyasztjuk a megtisztított vöröshagymát, hozzáadjuk a gombaszeleteket és puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük.  Bő, sós vízbe szaggatjuk a galuskát és megfőzzük. Leszűrjük és a pirított gombával összeforgatjuk. Apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk, tejföllel tálaljuk. A gombás ragut összekeverhetjük hasábburgonyával is.

gepsonkabrokkoli.jpg  Sonkás-tejszínes rakott brokkoli: 50 dkg brokkoli, 15 dkg sajt, 2 dl tejszín, 8 szelet gépsonka, ízlés szerinti fűszerek, só, bors
A brokkoli sós vízben, rózsáira szedve megfőzzük és kivajazott jénaiba terítjük. Megfűszerezzük, sonkaszeletekkel betakarjuk. A tejszínt ráöntjük, reszelt sajttal megszórjuk és megsütjük. Ha marad még alapanyagunk tovább rétegezzük.

zsomlefank.jpg  Zsömlefánk: személyenként egy-egy darab zsömle 3 felé vágva, tej, tojás, 1 cs. vaniliás cukor, édesítőszer, olaj, porcukor.
A zsömle szeleteket először a cukorral ízesített tejbe forgatjuk, majd felvert tojásba és forró olajban kisütjük, porcukorral megszórjuk. 

hagymakremleves.jpg Hagymakrémleves: 5 db vöröshagyma, 1 szál póréhagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, só, bors, kevés liszt, húsleveskocka, reszelt sajt.
A vöröshagymát aprítom és az olajon megdinsztelem. Hozzáadom a fokhagymát is, még egy kicsit sütöm, majd megszórom liszttel és átkeverem. Felengedem a hús-alaplével, fűszerezem és botmixerrel simára keverem. A póréhagymát karikára vágom, megsütöm, a leveshez keverem, pirított kenyérkockával, vagy olvasztott sajtos bagettel tálalom.

toltott_burgonya.jpg Töltött burgonya: 1 kg nagyobb szemű burgonya, 20 dkg szalonna, 4-5 szál vastagabb újhagyma, snidling, 1 ek. liszt, 1 ek. margarin, 2 dl tej, 5 dkg sajt.
A burgonyákat héjastól megfőzzük, meghámozzuk, kicsit hűlni hagyjuk. Mindegyiket félbevágjuk, belsejüket kicsit kikaparjuk, kivajazott tepsibe rakjuk. A szalonnát kockára vágjuk és a karikára vágott hagymával együtt megsütjük, majd a kikapart burgonyával összekeverjük, mindegyik burgonya mélyedésbe teszünk egy egy púpos kanállal. A margarint felolvasztjuk, beletesszük a lisztet, picit pirítjuk, felöntjük tejjel, majd a reszelt sajttal csomómentesre keverjük. A tepsiben lévő burgonyákat bevonjuk vele, snidlinggel megszórjuk, majd sütőben pirosra sütjük.

sam_6347.jpg Sajtkrémes sonkatekercs: 1 doboz ömlesztett sajt, 2 doboz (500 g Hajdú) tejszínes krémsajt , 1 gerezd fokhagyma, 1 kis csokor snidling, vagy újhagyma, esetleg apróra vágott lilahagyma, 1 tk. puha vaj, 4 ek. majonéz, 2 db főtt tojás, 1 ek. ecetes torma, só, frissen őrölt színes bors, egy kis csokor medvehagyma, kb. 12 szelet gépsonka. (Ha kevés lenne a töltelék, kevés sűrű besamellel dúsíthatjuk.)
A kockasajtot villával összetörjük, hozzákeverjük a krémsajtot, az aprított snidlinget, vagy újhagymát, a medvehagymát a majonézt és a tormát. Ízesítjük zúzott fokhagymával, sóval, borssal. A tojásokat kockára vágva óvatosan beleforgatjuk a krémbe, majd a gépsonka egyik oldalára csíkban rátesszük, feltekerjük, két végét nyomózsákkal díszítjük.

gombaleves.jpg Gombaleves: 1 fej vöröshagyma, 1 dl étolaj, 40 dkg gomba, 2 sz. sárgarépa, 1 sz. petrezselyemgyökér+zöldje, só, őrölt paprika, 2 ek. liszt.
Az olajon megpirítjuk az apró kockára vágott vöröshagymát, rátesszük a felkarikázott zöldségeket. Beletesszük a szeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk és együtt puhára pároljuk, majd felengedjük 3 l vízzel  és összeforraljuk. Apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk. Levesbetétnek csipetkét vagy vajas galuskát adunk hozzá.

kaposztas_bundaban_sult_csirkemell.jpg Káposztás palacsinta tésztában sült csirkemell: 15 dkg liszt, 1 db tojás, 2 dl tej (vagy ásványvíz), fél dl olaj, só, bors, pici cukor, 1 kg káposzta, 2 db nagyobb csirkemell.
A palacsinta hozzávalóit simára keverjük. A káposztát lereszeljük, picit megsózzuk, 10-15 percig állni hagyjuk, majd kevés olajon megpirítjuk.
A kész palacsinta tésztába belekeverünk kb. 5 ek. káposztát (a többit vagy lefagyasztjuk, vagy másnap káposztás kockának felhasználjuk) sózzuk, borsozzuk. A csirkemellet vékonyra szeleteljük, ököllel kissé ellapítjuk, majd a káposztás palacsinta tésztába mártva, forró olajban kisütjük. Kefires salátával, hasábburgonyával, vagy párolt zöldséggel tálaljuk. Ha marad tészta, kisütjük és csíkokra metélve köretnek tálalhatjuk.

kefires_salata.jpg  Kefires saláta /tetszés szerint, de én így készítem/: retek, uborka, paprika, paradicsom, lilahagyma, főtt tojás, vékony csíkokra vágva. A kefirbe mustárt, borsot, pici édesítőt és sót teszek, majd lazán hozzákeverem a zöldségekhez. 2-3 órára a hűtőbe teszem. /Nem kell megijedni a tojás sárgája eltűnik, csak színezi a salátát./

tzatziki.jpg Tzatziki: egy nagy pohár joghurt, 1 szál uborka, 3-4 gerezd fokhagyma, só, fehérbors, pici citromlé, kevés vágott kapor.
Az uborkát lereszeljük, besózzuk és állni hagyjuk. Ha levet engedett hozzákeverjük a joghurtot, a zúzott fokhagymát, borsot, citromlevet, apróra vágott kaprot. Pár órára hűtőbe tesszük.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 171
Tegnapi: 342
Heti: 513
Havi: 937
Össz.: 2 728 348

Látogatottság növelés
Oldal: Receptek: 9-10. hét
Konyhabirodalom - © 2008 - 2024 - konyhabirodalom.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »