Konyhabirodalom

Egyszerűen, gyorsan, jót!

50. HÉT

100_5954.jpg  Sárgaborsó főzelék: fél kg sárgaborsó, só, 1 db vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, babérlevél.
Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megdinszteljük. Beletesszük a borsót és felengedjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Sózzuk, zúzott fokhagymával, babérlevéllel ízesítjük, majd puhára főzzük. Ha megpuhult rántást készítünk, elkeverjük egy kevés pirospaprikával, majd besűrítjük vele a főzeléket. Ha van füstölt levünk abban is megfőzhetjük a borsót, jó ízt ad neki. Pirított hagymával és virslivel, vagy sült kolbásszal tálaljuk.

husos_zsomle.jpg  Húsos zsömle: 6 db zsömle, 30 dkg sertéshús, vagy 1 doboz löncs (Pápai a legjobb), 2 db tojás, sajt, só, bors, 2 gerezd fokhagyma.
A zsömle tetejét levágjuk, belsejét kikaparjuk. A húst ledaráljuk, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük és jól összedolgozzuk a zsömle kikapart belsejével, a beáztatott, kinyomkodott tetejével és a tojással. Visszatöltjük a zsömlék belsejébe, majd tűzálló tálba tesszük. Előmelegített sütőben, időnként enyhén sós tejjel meglocsolva, kb. 15 perc alatt megsütjük. Ha elkészült, mindegyik tetejére egy-egy szelet sajtot olvasztunk.
Salátával, önállóan, de főzelék mellé is tálalhatjuk.

rantott_leves.jpg Gánica leves: a dödölléhez főzött burgonya levét leszűrjük, burgonyát félretesszük, levét hűlni hagyjuk. 1 dl olajban megpirítunk 1 kk. köménymagot és amikor pattog beleteszünk 1 ek. lisztet kicsit pirítjuk, hozzáadunk 2-3 gerezd zúzott fokhagymát, 1 tk. őrölt paprikát, majd 2-3 dl vízzel simára keverjük. Ekkor hozzáöntjük a burgonya levét és összeforraljuk. Belefőzött cérnametélttel tálaljuk.

dodolle.jpg  Dödölle: 1 kg burgonya, só, 4-5 fej vöröshagyma, 1-2 ek. zsír, rétesliszt.
A megtisztított burgonyát annyi sós vízben tesszük fel főni, amennyi épp ellepi. Ha megpuhult, leszűrjük, levét félretesszük (fenti levesesnek). Burgonyanyomón átnyomjuk és annyi réteslisztet keverünk bele, hogy kemény tésztát kapjunk. A vöröshagymát apró kockára vágjuk, olajban megpirítjuk, tepsibe öntjük és a burgonyás tésztát beleszaggatjuk. Óvatosan átkeverjük és sütőben, néha megkeverve, kissé ropogósra sütjük. Tejföllel tálaljuk.

csirkemajas_salata.jpg Csirkemájas saláta: 50 dkg csirkemáj, só, bors, 3 ek. olaj, 2-3 levél zsálya, fél fej jégsaláta, 2 db paradicsom, 5 dkg, uborka, 5 dkg feta, vagy mozzarella sajt, 2 ek. 5 %-os fűszeres ecet, vagy citromlé.
A  zsályát felforrósított olajban picit pirítjuk, majd rátesszük a tisztított, darabolt májat és megsütjük. Kiszedjük az olajból és félretesszük. A salátát megmossuk, leszárítjuk és apró darabokra tépkedjük, összekeverjük a kockára vágott uborkával, paradicsommal és a májjal. Megöntözzük a fűszeres ecettel, vagy citromlével, morzsolt fetasajttal, vagy darabolt mozzarellával tálaljuk.

tojaskrem.jpg Tojáskrém: 5 db tojás, 2 ek. vaj (margarin), só, bors, 1 ek. tejföl, 1 tk. mustár, 1-2 sz. újhagyma.
A tojást megfőzzük és a többi hozzávalóval együtt aprítógépben simára keverjük. Pirítóssal, vagy magos kenyérrel tálaljuk.

magyaros_gombaleves.jpg Magyaros gombaleves: 1 fej vöröshagyma, 1 dl étolaj, 40 dkg gomba, 2 sz. sárgarépa, 1 sz. petrezselyemgyökér+zöldje, só, őrölt paprika, 2 ek. liszt.
Az olajon megpirítjuk az apró kockára vágott vöröshagymát, rátesszük a felkarikázott zöldségeket. Beletesszük a szeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk és együtt puhára pároljuk. Liszttel, pirospaprikával megszórjuk, majd felengedjük 3 l vízzel  és összeforraljuk. Apróra vágott petrezselyem zölddel megszórjuk. Levesbetétnek csipetkét vagy vajas galuskát adunk hozzá.

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 373
Tegnapi: 686
Heti: 3 981
Havi: 11 699
Össz.: 1 091 433

Látogatottság növelés
Oldal: Receptek: 50. hét
Konyhabirodalom - © 2008 - 2017 - konyhabirodalom.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: cukorbeteg receptek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »