Konyhabirodalom

Egyszerűen, gyorsan, jót!

Nem főzéssel kapcsolatos, de büszke vagyok rá, hogy a történetünk bekerült a Kiskegyed, igaz történetek rovatába... igaz, egy rövidített változata az írásomnak, de az eredetit is elovashatjátok, mert szerintem így teljes a történet és legalább egy kicsit megismertek...

13131001_1236817919682632_4709190464916314868_o.jpg

 Eredeti cikk:

Sokat gondolkodtam,  hogy megosszam-e a Kedves Olvasóval az igaz mesénket, hiszen ország-világnak kitárulkozni kicsit ciki, de amikor azt látom, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy mai divatos mondattal élve, „…elfáradjon egy kapcsolat…” és két-három hónap múlva, egy kis konfliktus után,  szétmennek a párok, úgy döntöttem mesélek. A mi boldogságunk sem volt mindig felhőtlen, de az egymás iránti szeretet átlendített bennünket a nehézségeken. Mindig kerestük a megoldást a problémákra, ha kellemetlen is volt egy-egy helyzet, megbeszéltük. Ha bajunk volt a másikkal, őszintén elmondtuk egymásnak. Nekem is nehéz volt elfogadni egy-egy rossz szokását, de tudom nekem is van bőven és ezeket soha nem vetettük egymás szemére. Nem akartuk megváltoztatni a másikat, esetleg finoman terelgetni, de ha nem is jött össze, nem volt belőle hatalmas veszekedés, duzzogás. Nem mondom, hogy a 30 év alatt nem zördültünk össze soha, de sokáig nem tartott a harag, hiszen akkor már régen nem élnénk együtt.

 

Ott kezdeném a történetet, hogy miután 5 éves koromban a szüleim elváltak, Sümegre költöztünk. Annak ellenére, hogy kettecskén éltünk anyukámmal, nagyon szép gyermekkorom volt. Az első pár évben albérletben laktunk, amíg el nem készült 1973-ban az úgynevezett KISZ-telepen a lakásunk. Ekkor új korszak kezdődött az életemben. Az utcában többnyire fiús családok éltek, rajtam kívül az első időben csak egy leány lakott, de ő nem barátkozott senkivel, így egyedüliként kerültem be egy népes fiú csapatba. Természetesen felbolydítottam az életüket, megindult a versengés értem. Volt köztük egy langaléta, vörös, szeplős kölyök, Gyulának hívták. Ő „pedálozott nekem a legjobban. Ültünk a járdaszélen egymással szemben és kaviccsal dobált, közben pedig édesen mosolygott rám.  Még akkor csak ismerkedtem a „csapattal”, de hamarosan, egyedüli lányként, bevettek a bandába. Eléggé fiús voltam mindig, sokat fociztunk, fogócskáztunk, de bújócskázni szerettünk a legjobban. Ilyenkor már elcsattant köztünk egy-egy gyerekes puszi. A szemben lévő soron még csak épültek a házak és a felállított szállítószalagon szoktunk futkározni, az építéshez használt homokból pedig homokvárat építeni, matchboxozni.  Egyik alkalommal ültem a szállítószalag tetején, Gyulám meg lentről énekelte nekem 12 évesen, hogy: „…édes rózsám, szívem kedvese…”  Suliba is együtt jártunk és volt,  hogy randevúra is elkísért, mert azért én is, Ő is néha másfelé is „kacsingattunk”, de egy-két hét után mindig rájöttünk, hogy együtt vagyunk jó csapat. Akkortájt léptünk be a sümegi színjátszó csoportba, sok-sok szerepet és szeretetet kaptunk. Ez a játékszenvedély aztán 25 évig tartott.
A katonaság előtt eljegyzett és én attól fogva szorgalmasan sütöttem a tésztákat minden vasárnap és mentem látogatni, mert olyan csibész volt, hogy állandóan a fogdában ült, utána pedig nem jöhetett haza.
A másfél év hamar eltelt, készültünk az esküvőre. 1986. május 10-én el is érkezett a nagy nap. Semmisem sikerült, így majdnem bőgve mentem férjhez… A ruhámat varrattam, nem lett kész időben és a keresztanyámmal, aki varrónő fejeztük be. A hajam sem tetszett, így azt is újra fésültem. Később arra gondoltam lehet, hogy ez a sok balszerencse hozta meg a házasságomban a szerencsét. 1987. január 29-én megszületett aztán Tamara lányunk, fiú nevünk nem is volt. Mentünk a kórházba és kérdeztem: te, mi lesz, ha fiú lesz? Azt válaszolta viccesen, akkor is Tamara lesz, vagy majd Tamás… Szerencsére nem kellett gyorsan fiú nevet választani. Mindketten nagyon boldogok voltunk. Mondták is az ismerősök, hogy lánynak még ennyire nem örült férfiember. Egész héten szorgoskodott, gyönyörű mesefigurákat festett fel a gyerekszoba falára. Az első pár hétben csak Ő fürdetett én pedig asszisztáltam. 5 évig anyukámmal éltünk, aki eléggé szerette érvényesíteni az akaratát és mindenbe beleszólt. Ez próbára tette a kapcsolatunkat, hiszen sokszor nem tudtam melyik oldalra álljak. Szerencsére férjem türelmes ember, így nem sokszor adódott nagyobb konfliktus. 1990-ben házat vettünk a közeli faluban, Zalagyömörőben. Nagyon nehéz, de boldog időszak következett. Neveltük a lánykánkat és városi kislány lévén bele kellett tanulnom a falusi életbe.  8-4-ig irodában, dolgoztam, munka utána pedig felvettem a gumicsizmát és mentem a kertbe. Úgy gondoltuk, ha már falun lakunk, akkor legyen nagy gazdaságunk. A hatalmas kert mellett, mindenféle házi állat is volt a gazdasági udvarban. A legbüszkébb arra voltam, hogy meg tanultam kecskét fejni, de még az akkor 6 éves kislányom is. Ellestem a szomszédasszonytól, hogyan kell tyúkot ültetni és gyönyörködtem a különféle baromfiban. Férjem a Tsz-ben dolgozott, de nem sokáig, mert odaköltözésünk után két évvel felszámolták. 1992. december 26-án megszületett Gréta lányunk, mivel nekem jó állásom volt, Ő pedig munkanélküli lett, ezért otthon maradt 2 évig gyesen. Szerintem az volt neki a legboldogabb időszaka. Minden férfinak csak ajánlani tudom. Teljesen átvette az anya szerepet. Mosott, takarított, játszott a kislányokkal, éppen csak a főzést hagyta rám. Amikor vége szakadt ennek a boldog időszaknak, szerencsére el tudott helyezkedni, de nem sokáig. A házasságunk 7. évében aztán olyan csapás ért bennünket, amit csak nagyon nehezen vészeltünk át. Mindketten munkanélküliek lettünk. Szerencsére férjem munkanélküli volt, de egy percet sem töltött munka nélkül, mert minden lehetőséget megragadott, ami adódott. Ez a nehéz időszak három évig tartott, akkor végre én is találtam munkát. Telepvezetőként helyezkedtem el egy bio lombtrágyát gyártó és forgalmazó cégnél. Férjem kezdetben segédmunkás volt egy gipszkartonozó vállalkozó mellett, később pedig mestervizsgát tett, így saját vállalkozást indíthatott. Több, mint 10 évig járta az országot és a világot. Nehéz időszak volt. Egyedül maradtam két pici gyerekkel és egy nagy birtokkal, gazdasággal, közben ápoltam anyámat és még a munkahelyen is helytálltam. Mindig összetartó család voltunk, anyósomék sokat segítettek és szinte napi kapcsolatban voltam a férjemmel, még akkor is, amikor 8 hónapig Jerikóban dolgozott. Kapcsolatunk is a bizalomra épült. Soha eszembe sem jutott, hogy esetleg a hosszú távolléte alatt nem lenne hűséges. Az erős összetartozás átsegített sok-sok bajon. Szerencsére olyan családból jött, ahol megbeszélték a problémákat és ez nálunk is így volt. Az évek során erősítettük egymást, ha én voltam padlón, mert volt olyan is, akkor felvidított. Ha Ő esett kétségbe, én lettem erős és együtt megoldottuk a problémát. Az első 10 év után nem sejtettük, hogy sorsszerűen ismétlődik majd az életünkben a 7. év csapása. Előjelek voltak, de nem foglalkoztunk vele, aztán 2002 tavaszán újra elvesztettünk szinte mindent. Férjem két munkáját nem fizették ki, így több milliót bukott. Eladtuk a házunkat, kifizettünk minden tartozást és visszaköltöztünk Sümegre. A szülőknek úgy is elkelt a segítség, hiszen apósom 1999-ben agyvérzést kapott, bal felére lebénult, anyu is többet betegeskedett, így jól jött, hogy a közelükben voltunk. Férjem szülői házát bővítettük ki és odaköltöztünk. A nagyszülőkkel való élet sok kompromisszumot, alkalmazkodást kíván, de a szeretet és tisztelet az ellentéteket áthidalja. Férjem az állandó távollét és stressz miatt felhagyott a vállalkozásával és 40 évesen elvégzett egy gyógymasszőri iskolát és Hévízen helyezkedett el. Anyagi gondjaink is többször adódtak, de soha nem vádaskodtunk, hogy kinek a hibája, beosztottuk a keveset is. Gyerekeinket nagy szeretetben neveltük. Sok időt töltöttünk együtt és sokszor a nehéz helyzetünkön a humor és derű segített át. Lányaink mindig tisztában voltak vele, hogy sokszor erőnkön felül teljesítünk, ezért a mai napig, kifejezik a szeretetüket. Már meg is szoktuk talán, hogy minden 7. periódusban történik valami rossz és 3 év nehézség után a 10. évben történik egy fordulat és jó lesz minden. Így volt ez, 2011-ben is. Meghalt anyukám, a munkahelyem már nem volt biztos, így elvégeztem egy nevelőszülői tanfolyamot, ha történne valami, és történt. 2012-ben újra munkanélküli lettem. Nagylányom abban az időben ment férjhez, a kisebbik pedig megkezdte főiskolai tanulmányait. Üres lett a ház, de akkor érkezett két nevelt kislány hozzánk. Nagyon szerencsésnek érzem magam, szépek, okosak, tisztelettudóak és még természetre is olyanok, mint a saját lányaim. Beilleszkedtek a családba, mindenki szereti Őket. Családunkat végig kíséri a gyerekek szeretete, anyukám is óvónő volt, nagylányom bölcsődei nevelőnek, a kisebbik szintén óvónőnek tanult. Sajnálom, hogy amikor anyukám szerette volna, hogy én is erre a pályára menjek, éppen lázadó korszakomat éltem és már csak dacból sem lettem óvónő. Az idő aztán mégis helyes útra terelt, így most azt csinálom, amit szeretek, gyerekekkel foglalkozom.
2013-ban már nagyon nehezen boldogultunk, sok volt a hitelünk, az adóságunk, ezért férjem fájó szívvel, de elfogadta egy volt kolléganője ajánlatát és kiment dolgozni Ausztriába. Most lett csak igazán nehéz az élet nélküle. Ugyan a lányaink már felnőttek, de megszülettek az unokák ezért a Család hiányát nem tudja megszokni. Nem lenne semmi gond, ha hetente, kéthetente itthon lenne velünk, de sajnos messze került, így csak évente 2-2 hónapot lehetünk együtt. Napi szinten többször is beszélünk, örülünk, hogy a technika ezt lehetővé teszi, így könnyebb elviselni a távolságot. Itthon vagyok, nem unatkozom, mindig van tennivaló. Szeretek kertészkedni, bár az ízületi kopások ezt nagyon megnehezítették. Örülök, hogy ez már csak a múlt, mert 2015 októberében megműtöttek, így újult erővel állok neki a kerti tevékenységeknek. Nevelgetem a két kislányt, ha úgy adódik vigyázok egy kisfiúra is, szabadidőmben pedig Konyhabirodalom néven vezetek egy gasztro-blogot. Most újra felemelkedő ágban vagyunk és várjuk, hogy mit hoz a következő 7. év… Bízunk benne, hogy már csak jót. Idén májusban ünnepeljük a 30. házassági évfordulónk, de igazából 43 éve vagyunk együtt szeretetben, megértésben. Ez alatt a sok év alatt nekünk is össze kellett csiszolódni, mert mindketten erős egyéniségek vagyunk, de soha nem adtuk fel a kapcsolatunk a nehézségek ellenére sem.

 

 

                    Create your own banner at mybannermaker.com!

                    Make your own banner at MyBannerMaker.com!

<a href="http://www.konyhabirodalom.hupont.hu" target="_blank"><img src="http://i.imgur.com/HUle1.gif" alt='Create your own banner at mybannermaker.com!' border=0 /></a><br><a href="http://www.mybannermaker.com/">Make your own banner at MyBannerMaker.com!</a>

Ha tetszett az oldalam vidd magaddal és én is szívesen kiteszem a banneredet  kedvenc oldalaim közé.

-----------------------  0  --------------------------

Megnézheted az időjárást:http://www.idokep.hu/

-----------------------  0  ---------------------------

Ha van valamilyen észrevételetek, ötletetek, vagy esetleg ti is megosztanátok recepteket, írjatok az e-mail címemre: csehnenagyelvira@indamail.hu 

Konyhabirodalom a facebookon:

https://www.facebook.com/pages/Konyhabirodalom/214294571974027

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 319
Tegnapi: 686
Heti: 3 927
Havi: 11 645
Össz.: 1 091 379

Látogatottság növelés
Oldal: ÚJSÁGCIKK RÓLAM, RÓLUNK, KAPCSOLAT, BANNEREM, HASZNOS LINKEK!
Konyhabirodalom - © 2008 - 2017 - konyhabirodalom.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: cukorbeteg receptek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »